Szekeres Viktor

Új scifi-sorozattal próbál RTL Klubot verni a TV2

Talán egy-két éve annak, hogy scifi-csatornának neveztük a TV2-t, hiszen rengeteg műfajba vágó sorozattal próbálta maga mellé állítani a közönséget, elég csak a Csillagkapura, a Csillagkapu Atlantiszra, a Csillagközi rombolóra, a 4400-ra vagy a Century City - A jövő fogságában című szériákra gondolni.

Mostanra azonban ezek jó része már eltűnt a csatornáról, maximum a 4400 ismétléseit láthatjuk csütörtök éjszaka, s a Csillagkapuk folytatását is az AXN SCIFI-n kell majd keresnünk, de talán a Flash Gordon gyógyírt jelent a scifi-rajongóknak, akik jelenleg a műfaj mezsgyéjén tartózkodó sorozatokkal (Smallville, Kyle, a rejtélyes idegen) kénytelenek beérni a TV2-n.

A Flash Gordon cím ismerős lehet sokaknak, hiszen ilyen címen már az 50-es években is volt sorozat, sőt, azt később az ismert film, majd egy animációs széria is követte. A "mi" Flash Gordonunk 2007-ben került bemutatásra az amerikai SciFi Channelen és 1 teljes évadot ért meg a dimenziókapukon átözönlő bolygóközi idegenek történetére építő széria, melyben Flash Gordon a kelleténél talán többször is megmenti a világot találékonyságával és barátai segítségével. Premier március 1-én vasárnap 14.00-kor a TV2-n.

Aki a fenti, spoilermentes szinopszisfélével nem éri be, annak a TV2 hivatalos leírását ajánljuk: Flash Gordon sikeres hosszútávfutó egy kisvárosban, Kahuna-ban. Boldogan éldegél az anyjával, Norah-val, és van egy kis boltjuk a barátjával, Nick-kel. Flash édesapja fizikaprofesszor volt, de 13 évvel ezelőtt egy kísérlet során életét vesztette. A városba most visszatér Dale Arden, Flash régi szerelme, aki azonban már menyasszony. Dale a helyi tévé riportere, vőlegénye, Joe pedig rendőr. Eközben feltűnik Flash körül egy furcsa kis ember, aki állandóan követi.

Amikor Flash elkapja és kifaggatja, kiderül, hogy Zarkov Flash apjának munkatársa volt, és furcsa módon úgy beszél Dr. Gordon-ról, mintha az még élne. Ez persze szöget üt Flash fejében... Ráadásul éppen ezzel egy időben fantasztikus hírek kezdenek szállingózni a városban egy földönkívüli érkezéséről és támadásairól. Flash azonnal rájön, hogy az események összefüggenek, így Zarkov-val és Dale-lel együtt legyőzik a földönkívülit, majd az újból megnyílt dimenziókapun átlépve elindulnak, hogy megkeressék Flash Gordon apját...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #11
    "Winnie majd biztos jön kötözködni, de a BSG hazai bukásában közrejátszhatott sztem szinkron minősége is(mini+első évadé mindenképp). Anno elkezdtem nézni tv-ben, de nem teszett a hangok miatt(akkor még nem láttam angolul)."

    nem jövök kötözködni, de ez típushiba. saját véleményt a magyar népre kiterjeszteni?

    egyébként röhej, de kábé a bsg az egyetlen sorozat, amit én is magyarul láttam előbb ÉS semmi bajom nem volt a szinkronnal. semmi extra, nem is lehetett volna, hisz irtózatosan ritka az olyan sorozat, amit az ember megnézve és nem ismerve az eredetit, szinkronilag hordana le.

    de félretéve, hogy jó vagy rossz (nem mondom, hogy jó, csak nem találtam rosszabbnak, mint mást), szinkron miatt itthon nem képes megbukni sorozat vagy film. a magyar néző nem olyan, hogy törődjön a szinkronnal, magyarul beszélnek és kalap. még a szájmozgás sem muszáj, hogy stimmeljen.

    van több rémisztő szinkron is a hazai tévékben - sikersorozatokban is. a bsg bukása egyértelmű, hogy a matinéblokknak köszönhető, hiszen hétvége délután könnyedebb sorozatok vannak, melyek közül a csillagkapu a legkomolyabb. a bsg-t eleve 23.00-tól kellett volna kezdeni, csak a tv2 annyit látott belőle, hogy ticsung-ticsung, akkor mehet hétvégére.
  • winnie #10
    persze. a bsg egy kritikailag elismert igényes scifi, míg a flash egy sima kommersz b-moslék. utóbbira van nagyobb igény.
  • Deffyant #9
    mutass már nekem egy "lézerpuskát" is a felsorolt sorozatokban pls...
  • Reg5 #8
    Winnie majd biztos jön kötözködni, de a BSG hazai bukásában közrejátszhatott sztem szinkron minősége is(mini+első évadé mindenképp). Anno elkezdtem nézni tv-ben, de nem teszett a hangok miatt(akkor még nem láttam angolul).

    Amúgy a tv2es "scifi sáv" is nagy marhaság. Engem pl érdekelne, de addig nem maradok fenn. A Flash Gordonba talán belenézek, de csak angolul, engem a szinkronos verzió hidegen hagy.
  • Lami #7
    Kevés jobb sorozatot láttam életemben (vagyis egyet sem), mint a Battlestar galactica - Csillagközi romboló.

    Ha egy ilyet nem eszik a nép, akkor ott nem igazán kedvelik a sci-fit. Igaz, elég gyatra időpontban, nulla reklámmal ment le az első évad, én is csak véletlenül akadtam rá. Amúgy szerintem a Stargate meg iylesmik sem igazán nevezhetőek vérbeli sci-finek. Legalábbis az én értelmezésemben, mindig is egy elég ócska mondanivalót abszolút nélkülöző, néha egy-két sci-fis elemmel fűszerezett (űrhajó, lézerpuska) valami volt. A BSG-ben azt csípem nagyon, hogy hiába játszódik vérbeli sci-fi környezetben, mégis félelmetesen reálisan ábrázolja az emberi (vagy cyloni xD) érzéseket.
  • sandor8206 #6
    láttál belőle részeket?
  • winnie #5
    ha egy bsg nem pörgött, akkor éppen emiatt lehet korrekt egy flash gordon.
  • winnie #4
    nem lenne sok értelme délutáni vagy éjszakai, helykitöltő sorozatokat promózni.
  • sandor8206 #3
    ez a Flash Gordon sorozat nagyon gagyi, nem tudom meddig fogja húzni tv2, sztem nem sokáig, ha egy SG vagy SG Atlantis, vagy BSG nem nagyon pörgött! Szinte nem is sci-fi az alaptörténeten kívül, nincs benne semmi "látvány", és ha addig elfognak jutni a nézők, amikor jönnek a sólyomemberek csak ennyi lesz a reakció "mi ez a szar" néha már kínos volt nézni, 8-10 részt letudtam, de értékelhető fejlődést nem láttam így cancel lett.
  • Athor #2
    Azért a Smallville-t nem nevezném ócska szappanoperának... mondjuk sci-finek sem. Inkább fantasy, mint ahogy a Superman is az, meg a többi szuperhősös story. Viszont biztos, hogy sikeres sorozat, nem véletlenül megy már a 8. évadja.