Szekeres Viktor

Rendezőt kapott a Dolog 2.

Miközben nemsokára nálunk is megjelenik DVD-n John Carpenter klasszikusa, egyre jobb híreket hallani az előzményfilm készületeiről, most már célegyenesbe fordult a produkció, valóban megvalósulhat az elmúlt évtizedek egyik legrémisztőbb történetében újragondolása.

Furcsa klasszikusként emlegetni az 1982-es Dolog című filmet, hiszen feldolgozásfilmről van szó, de sokak szerint tipikus példája annak, amikor a remake lepipálja az egyébként jó eredeti filmet. Hogy ez a Universal új filmjére is igaz lesz, nem tudni, az viszont tény, hogy nemsokára új fejezetet kap a The Thing.

Mint azt már korábban is lehetett tudni, a Battlestar Galactica egyik készítője, Ron Moore jegyzi a forgatókönyvet, s most már az is biztos, hogy egy reklámrendező, Matthijs Van Heijningen lesz a rendezője a filmnek, mely jórészt John W. Campbell, Who Goes There című novelláján fog alapulni (itt olvasható el teljes egészében), amely az eredeti filmeknek is kölcsönözte az alapot. A Toyota, Pepsi, Heineken, Bud Light és Visa reklámokból elhíresült rendező filmje egy norvég táborban fog játszódni abban az időben, mikor először fedezték fel az alakváltó idegen lényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BobMR #8
    És mi van ha a norvég bázisra látogatott pár ember, akik közül valaki túlélte és elmenekült még mielőtt Russelék odaértek. Nem nagyon emlékszem már,de ha jól tudom nem áltak le számolni a hullákat, vagy igan?
  • Wittgen #7
    Nekem és szerintem még sokaknak, akik látták Carpenter filmjét, nem hiszem, hoyg sok újdonságot fog adni a Thing2. Hiszen itt már nem lesz kinek szúrkolni (mint pl Russel karaktere), hisz eleve tudjuk, hogy mindenki meg fog halni és a szörny győz. De Carpenter filmje azért ott hagyta azt a bizonyos nagy kérdőjelet a film végén... (mármint a néző fantáziájára volt bízva, h. mi a helyzet :)
  • Aldo Moro #6
    És miért nem rendezi John Carpenter?
  • Boroskóla #5
    Kurt Russelt remélem valahogy vissza csempészik
  • Aldo Moro #4
    Két norvég túlélte, őket az amerikaiak lőtték le. Nálunk A valami cimmel futott. És tényleg jó film, van története, nem számitógéppel van csinálva.
  • Dömsödi #3
    Az egy nagyon jó film , még mai szemmel is.
  • emp #2
    Igen, simán adott volt az előzményfilm lehetősége. Ugye mikor odamentek a Norvég táborba, ott már mindenki "le volt gyakva". Szóval Happy End-et ne nagyon várjon senki sem! :D
  • Johnny Maize #1
    Szerintem még jó is kisülhet belőle.