Szekeres Viktor

Újabb klasszikus scifi-sorozatot újítanak fel

A rég- és közelmúlt rengeteg olyan sorozatot rejt, melyeket felújítva ma is hatalmas sikereket lehetne elérni. Persze a kísérlet nem mindig zárul sikerrel, de ha a scifi műfaját tekintjük, akkor elég csak két szót említeni: Csillagközi Romboló.

CsR, vagyis BSG, hiszen az utolsó szezonját taposó Battlestar Galactica is egy klasszikus sorozat feldolgozása, s bizony a kritikusi vélemények szerint magasan túlszárnyalta az elődöt. Talán ez sikerülni fog a V-nek is, melyből az ABC csatorna készítettet pilotfilmet 2009 őszére.


A V egy 80-as évekbeli minisorozat volt, mely gyíkszerű űrlények Földre való látogatásáról szólt, s akkora sikert aratott, hogy az eredetileg pár részesre tervezett történet előbb egy folytatásfilmet, majd pedig egy hetisorozatot is produkált. A régi V készítője, Kenneth Johnson az új sorozat összeeszkábálásában már nem fog részt venni, azt a 4400 egyik atyja, Scott Peters fogja végezni.

Az új V Erica Evans-t fogja a középpontba állítani, egy nemzetbiztonsági ügynököt, s egyben anyát, egy meglehetősen lázadó gyermekkel, aki kapcsolatba kerül az idegenekkel, akik, bár azt mondják, hogy segíteni akarnak a bolygón, sokkal sötétebb szándékkal érkeznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kozik #6
    leginkább az a kérdés, hogy a csatorna hány nézőt tud leültetni a tv elé.
    ha jó a bármi (minisorozat, film, pornó, kacsamesék, akvárium live, mindegy), akkor jó lesz az adó statisztikája, jól tudják elnyomni a reklámokat. a legtöbb néző tudatosan választja ki a film/sorozat/egyebét, ami alatt nem azt értem, hogy csak az elé ül le, amit már végigolvasta orosz íróktól, hanem igen, a trailer jó, a szomszédnak tetszik, a közértben dicsérik, az sg-n/indexen szépet írnak róla, a tévéújság másfél sora megfogott. esetleg annyit, hogy romantikus, brazil, és már az 500-ik résznél tart. kinél mi a szűrő.

    idősávokra van osztva a műsöridő, és ha valaki este 7-11 között rendszeresen viszi a lakosság ~20%-át, az többet kérhet a reklámidejéért, mint aki csak ~10%-ot. hogy ezt azzal érte el, hogy bögyös az időjárásjelentő néni, vagy lenyomták ragyás tóni 9 kedvenc horrorját 9 egymás utáni vasárnap éjszaka, esetleg van egy tuti kórházas sorozatuk, az marhára mindegy.

    ebből a szempontból arányosan többet érnek a csatornának azon saját produkciói, melyek hasonló költségből hasonló mennyiségű nézőt vonzottak, de később értékesíthetők, újra leadhatók, stb. ha csinálnak egy ultrabrutál szuperszámítógépes előrejelzős műsört, amit mindenki néz, mert milyen baró, hogy percekre előre tudjuk, hány ikrát rak a tokhal, merre megy a tornádó, és lesmárolja-e celeb2345 celeb541-et, az nagyon szép, de többet ér hasonló költségből egy sorozat/természetfilm/bármi, amit fel lehet később is használni. akár nekik, akár másnak.

    van az hbo nevű verzió, aki nem reklámot tol az arcodba, hanem a hirdető helyett veled fizetteti ki a költségeit. drága, magas minőségű cuccokat ad, hogy sokan legyenek érte hajlandóak fizetni.

    szóval így vagy úgy, hozzájutnak a pénzükhöz, csak annyi a dolguk, hogy sokan legyenek rájuk kíváncsiak. most hogy reklám, kábeldíj, poszter, nyalóka, az irreleváns.

    és brutális, mi pénzek vannak ebben, bármit megéri csinálni, ha nem kapcsolnak el az emberek undorodva. 10 percben vagy 10000-ben.
  • xido #5
    Na..ez nem rossz..a V-ugyan futólag se láttam belőle semmit-,de elég komoly kultsorozat volt ilyen berkekben...lassan kiváncsi vagyok egy Buck Rodgers sorozatot mikor sütnek el remake formában...
  • tarBubbles #4
    ne okoskodj winnie, mert le leszel oltva:D

    de, akkor ezeknek a gyártása végül is az eladás+dvd+vetítés miatt éri meg?
  • winnie #3
    a reklámszünetek nem a költségek visszahozását szolgálják. a tévéfilmeknek 1 részük van. a minisorozatoknak 2-4 részük és mégis gyártják őket, mert megéri.
  • Narxis #2
    4 részből nem tudják visszahozni a költségeket, vagy csak 2 órás reklámszünetekkel.
  • Gauge #1
    A "V" egy rendkívűl jól sikerült sorozat volt anno (mindaddig, amíg a minőséget szemelőtt tartva készítették, egészen addig a részig amig el kell menekülniük a Földről. Utána viszont egy komersz szart csináltak belőle, amiben minden 3 részben ismételték a felvételeket...)

    Remélem a remake is minőségre fog hangsúlyt fektetni. Nem kell 500 rész, legyen csak 4, de azok legyenek tökéletesek!