Szekeres Viktor

Halasztják a 2012-t

Miközben Roland Emmerich bejelentette, hogy erősen gondolkodik Asimov Alapítványának megfilmesítésén, jelenlegi produkciójáról szóló hírek jelentek meg a filmes sajtóban, ugyanis a gigantomán rendező legfrissebb alkotásának, a 2012-nek a premierjét majd fél évvel elhalasztották.

Az efféle halasztgatásokból általában nem jönnek ki túl jól a filmek, hiszen ilyenkor elkerülhetetlen, hogy meginduljon a szóbeszéd, miszerint gondok vannak a végső produktummal - más kérdés, hogy kivétel mindig akad: ki tudja, hogy mi lett volna a Titanic sorsa, ha az eredeti tervek szerint nyáron és nem decemberben mutatják be?

Az mindenesetre biztos, hogy a Sony Pictures véletlenül sem negatív döntésként tálalja, hogy Emmerich legújabb katasztrófafilmjének, a 2012-nek a premierjét július 10-ről november 13-ra halasztják (a Sherlock Holmes és The Rock új komédiája, a Fogtündér lesz a két vetélytárs), a hivatalos indoklás szerint ugyanis a stúdió, miután a James Bond-filmek novemberben kirobbanó sikert szállítottak, ezért az amúgy is túlzsúfolt nyári kínálatuk koronaékszerét inkább az utolsó őszi hónapban küldenék mozikba. (Persze azért a cég szóvivője megjegyezte, hogy így több idő marad a különleges effektusok tökéletesítésére.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lehoo #8
    2009. november 13.-a péntekre esik, szóval a péntek 13 miatt mutatják be:)
  • kwzatz #7
    Khm... WTF???
    Időutazó vagy? :D
  • Hirvaer #6
    "Az efféle halasztgatásokból általában nem jönnek ki túl jól a filmek, hiszen ilyenkor elkerülhetetlen, hogy meginduljon a szóbeszéd, miszerint gondok vannak a végső produktummal - más kérdés, hogy kivétel mindig akad: ki tudja, hogy mi lett volna a Titanic sorsa, ha az eredeti tervek szerint nyáron és nem decemberben mutatják be?"

    Emiatt senki ne aggódjon.. Ha láttatok már nyers, kiforratlan, semmitmondó, fejfájdító szövegeléssel/párbeszéddel zsúfolt, elképesztően logikátlan megoldásokkal teli filmet, a 2012 az. És nem a témája miatt.
    Nem zárkózok el semmilyen stílusu filmtől, és általában igyekszem nyitott lenni az újra/másra, de ezt a filmet nézni is fájt.. komolyan..
  • Chocho #5
    Ha a Jelenések könyvére gondolsz (az általad írt példa miatt hiszem), akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Az egy "tanmese" Isten jóságáról, arról, hogy akkor is megbocsát az emberiségnek, ha azok abszolút ellene fordulnak, s az Antikrisztust követik. Mellesleg az Antikrisztus nagy valószínűséggel Néró császárról lett mintázva, aki uralma alatt előszeretettel végeztette ki és kínoztatta meg a gnosztikus kereszténység akkori híveit.
  • Huliganthropus #4
    De mi van, ha a Biblia igaz? Jönnek az angyalok a trombitákkal, mikor megfújják a hetediket is, vége a világnak. Egyesek elragadtatnak (felemelkednek), mások maradnak, s óriási kínok között pusztulnak. Na melyik a jobb? A Nibiru, vagy a Bibliai végítélet? >> /szerintem egyik sem/
  • Etinger #3
    Jajjj ne mááá'... Amúgy egyes elméletek szerint már most kellene látszódnia... És mégse látszik.. jééééé.... Remélem csak ironikusan írtad :D
  • Huliganthropus #2
    Addig halogatják a film bemutatóját, hogy a végén nem mint fikciót, hanem valóság-show-ként mutathatják be. Amikor már kis távcsővel is jól látszik a Nibiru, és egyre érezhetőbbé válik a közeledése. Így sokkal hatásosabb lesz, az biztos.
  • Jrex #1
    Igaz h csak a 2. részét olvastam az Alapítvány peremének,de sztem jó ötlet lenne megfilmesíteni:D