Szekeres Viktor

2008 HBO-s sikersorozata idehaza is

Az HBO meglehetősen nagy mélyrepülésbe kezdett, mikor is elbúcsúztak az olyan kritikailag elismert és közönségsikert hozó sorozatai, mint például a Maffiózók vagy a Sírhant művek. A csatorna elkezdett bukást bukásra halmozni, de 2008-ban végre úgy tűnik, ráleltek egy sikersorozatra.

Az Inni és élni hagyni (True Blood), mely a magyar HBO-n február 3-án debütál, nyáron mutatkozott be a tengerentúlon, s mind a kritikusok, mind a nézők eléggé húzták a szájukat, de minden bizonnyal emelkedhetett a sorozat színvonala, hiszen idővel a széria nézettsége is elkezdett felfelé ívelni, minek hatására a csatorna be is rendelte a 2. szezont a készítőktől.

Azoktól a készítőktől, akiknek az élén a tévés világba az éppen a Sírhant művekkel befutó Alan Ball áll, ő alkalmazta tévére Charlaine Harris regényciklusát, mely egy olyan világot tár elénk, melyben az emberek tudnak a vámpírok létezéséről, akik egy japán szintetikus vérkészítmény segítségével tartják kordában étvágyukat. A sorozatnak ezen kívül az kölcsönöz különleges ízt, hogy a Dél sajátos világában, Louisana államban játszódik. Az Inni és élni hagyni főszerepében az Oscar-díjas Anna Paquint láthatjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csak77 #2
    Ja, szerintem is kurvajó! De! Ez nem hagyományos vámpír mese... olyan mintha falun játszodna(az eredetiben kurvajó tájszólással beszélnek), ahol szinte mindenki szellemi fogyatékos, vagy egyébb "teremtmény". Szerintem nálunk nem vevők az ilyesmire, bukni fog.
  • jahola #1
    Meglepően jó sorozat, és Paquin és nagyon jól alakít benne. Mint mindig. Érdemes nézni.