SG.hu·

Halasztják Peter Jackson új filmjét

Sok munka után jól esik a pihenés. Ezt az elvet vallotta William Wyler, aki a Ben Hur után 6 évig csak egy filmet tett le az asztalra, s így látja a helyzetet Peter Jackson is, aki a Gyűrűk ura befejezése utáni nagy szünetét is "csak" a King Kong miatt szakította meg. A Titanic-ot rendező James Cameront ne is említsük.

De Peter Jackson 2009-ben végre (ismét) visszatér és kiderülhet, hogy vajon mennyire lehet eladni a Gyűrűk ura után egy nevével fémjelzett filmet, hiszen a mostani rendezők közül szinte csak M. Night Shyamalan az, aki minden filmjével hozta az anyagi sikerre utaló 20 millió dollár körüli amerikai nyitányt - nem véletlen, hogy a nevét még mindig erőteljesen kiemelik a filmes plakátokon a film címe előtt. Más kérdés, hogy utóbbi két filmje mégsem lett siker. (Még Spielberg neve sem garancia a sikerre, hiszen a kevésbé kommersz Münchent vagy Amistadot nem tudta sikerre vinni.)

Peter Jackson 2009-ben a Komfortos mennyországgal (The Lovely Bones) próbál visszatérni a hollywoodi vérkeringésbe, mégpedig Alice Sebold idehaza is megjelent regényének (itt lehet beleolvasni) adaptációjával, melynek főszerepeiben Mark Wahlberget, Rachel Weiszt és Stanley Tuccit láthatjuk.

A túlvilági dráma minden bizonnyal jól sikerülhetett (legalábbis a stúdiónak tetszhet), hiszen az eredetileg március 13-ra tervezett premiert több mint fél évvel halasztották el, így a film csak december 11-én kerülhet mozikba, mégpedig a díjszezon kellős közepén (ti. általában decemberben mutatják be az Oscar-díj reményében készített filmeket.).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Athor2009. 01. 07.. 06:08||#8
Hát igen. Van, aki azért nézi meg a LOTR-t, mert ezen nõtt fel, és egyszerûen látni akarta, mit lehet belõle kihozni.
És vannak olyanok, akik azért, mert egyszer csak divat lett ismerni a Gyûrûk Urát.
És mindig lesznek olyanok, akik képtelenek tiszteletben tartani eme alapmûvet, ami szerintem a fantasy filmezésnek is egy mérföldköve. Nem beszélve arról, hogy a fantasy, mint olyan, ahogy mi ismerjük, a LOTR-el kezdõdött.
És mindig lesznek olyanok, akiknek valamit mindig fikázni kell.
© Wittgen2009. 01. 02.. 23:55||#7
Látom Te is lógtál a suliból, mikor a szövegértést tanultátok. A cikk 3. sorában megemlíti a filmet az író srác.
© qwas2009. 01. 02.. 18:58||#6
Ez is egy vélemény. Szerencsére nem vagyunk egyformák.
© daveyjones2009. 01. 02.. 16:24||#5
Jah de igen:)
© winnie2009. 01. 02.. 15:33||#4
ööö, nem értem. miért ne kéne bemutatni? nem azt akartad mondani, hogy nem kéne megnézned?:O
© daveyjones2009. 01. 02.. 15:03||#3
Hát ha olyan rossz lesz mint a King Kong, vagy annyira unalmas mint a Gyûrûk Ura utolsó két része akkor be se kellene mutatnia, mondom ezt úgy hogy a Gyûrû Szövetsége bõvített változatát kb már vagy 100-szor láttam, mert szerintem a legjobb könyv adaptáció, de a többi részbõl már eltûnt a varázs, és már meg sem közelítette a könyv minõségét. Ezt a filmjét meg biztosan megnézem csak nem a moziban.
© gigian2009. 01. 02.. 10:11||#2
Azért volt még filmje, a King Kong -ott azért illett volna megemlíteni, szerintem jó volt, ez volt 2005-ben, és 2008-ban volt egy rövidfilmje is : Crossing the Line !!
© pepe7922009. 01. 02.. 07:55||#1
Türelmetlenül várjuk a mester új filmjét.:D