Szekeres Viktor

Gondban a Castlevania-mozi?

Amikor meghallottuk a hírt, hogy film készülhet a Castlevania című videójátékból, akkor azonnal nagyot dobbant a gamerszív, s egy kérdés sejlett fel sokakban: lehet, hogy elkészülhet végre a második olyan játékadaptáció, mely igazán kiemelkedő lesz?

Persze mindez csak álmodozás, az utóbbi idők adaptációi nem kényeztettek el minket, de ha az elmúlt évekre tekintünk vissza, akkor is meglehetősen vegyes a kép, hiszen az egy igazán jó film mellett ugyan akadtak a "nem rossz" és az "erős közepes" skatulyába elrakható próbálkozások, de azért a játékmozik zöme sajnos meglehetősen alulmúlta az elvárásokat.

A Castlevania-film egyik producere, Paul W.S. Anderson nyilatkozott a projekt jelenlegi állásáról. Eszerint a készítők részéről minden szándék megvan a film elkészítésére, de egyelőre még nem tudni, hogy mikor kezdődhet a forgatás. Mondta Anderson mindezt annak ellenére, hogy mindenki odavan a filmtervért, ő is imádja a játékot, ráadásul a forgatókönyvet is nagyon erősnek tartja.

A film forgatásának kezdetét a színészsztrájk fenyegetése miatt nem tűzték ki, hiszen az alacsonyabb költségvetéssel rendelkező produkciók nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy elkezdjenek, majd idő előtt abbahagyjanak egy forgatást (s ezzel sok költségbe verjék magukat), ráadásul a sztrájk ideje alatt is gondoskodni kellene a filmben résztvevőkről, akiknek nem biztos, hogy belefér egy határozatlan idejű kényszerszünet.

A Castlevania-filmet egyébként a tervek szerint továbbra is Sylvain White fogja rendezni, annak ellenére, hogy a Rogue Pictures, mint gyártó, kiszállt a produkcióból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #6
    Bár ízlések és pofonok....
  • smaszi #5
    Az Alone jobb volt mint a Resident 2????? WTF?
  • berserk87 #4
    A mortal kombat és a silent hill nekem is tetszett. Még a final fantasy - harc szelleme is jó volt más most hirtelen nem jut eszembe pedig sokáig gondolkoztam. Volt még pár ami nem volt kiemelkedő, de a jobbak közé tartozik szerintem ilyen a Resident Evil első része a Resident Evil - Degeneration vagy a Street Fighter. De nem is készült sok játékadaptáció vagy én nem tudok sokról.

    Még hirtelen eszembe jutottak Uwe Boll szánalmas filmjei. A Bloodrayne-t régen megszereztem, amikor még nem is hallottam Bollról beletekertem és egyből letöröltem. Meg az Alone in the darkot megnéztem tőle, ami elég gyenge film volt, bár jobb volt mint a Resident Evil 2.
  • Seth #3
    Személy szerint nálam kettő ilyen van. A Mortal Kombat első része,illetve a Silent Hill
  • Etinger #2
    "elkészülhet végre a második olyan játékadaptáció, mely igazán kiemelkedő lesz?"

    Mármint ezzel kapcs..
  • Etinger #1
    Melyik volt az első? Mert ezt már jó ideje tudakolom :D