Szekeres Viktor

Újabb mozicsillag akar sorozatban játszani

A sokadik hasonló hírünk, így talán már nem is lenne ildomos felsorolnunk azon, annak idején inkább moziból ismert színészeket, akik egy fő- vagy mellékszerep kedvéért átrándultak a kis képernyőre. Az ő közel sem szűk körük bővülhet egy újabb névvel.

Sok jelenlegi mozis színész kezdte karrierjét kisebb munkákkal, esetenként tévés epizódszerepekkel, viszonylag ritka az, akinek nem virít az önéletrajzában egy-egy rég elfeledett széria. Reese Witherspoon azonban előbb moziban futott be, s csak utána tűnt fel, már ismert névként a Jóbarátokban. (Persze, ismerjük el, előtte játszott már tévéfilmben és egy tévés minisorozatban is, azóta viszont pár Simpson-család és King of The Hill-epizód szinkronizálásától eltekintve, a tévé környékére sem szagolt.)

Éppen ezért volt meglepő, amikor Witherspoon új filmjének, a Négy karácsonynak a kampánykörútján egy interjú során elmondta, hogy nagyon szívesen szerepelne a 30 Rock című, nálunk még be nem mutatott komédiában, mely amellett, hogy Alec Baldwin a főszereplője, idén már olyan nagy neveket látott vendégül epizódszerepekben, mint Jennifer Aniston vagy Oprah Winfrey, de nemsokára Salma Hayek is fel fog tűnni a sorozatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #1
    Ilyenkor nem játszani akarnak a sorozatban (állandó szereplőként), hanem hírességként meghívatni magukat egy vendégszereplésre. Komolytalan.