SG.hu·

Itthon sem érdekelt senkit Ridley Scott és Russell Crowe

Általában egy jó rendező, két sztár és egy jó sztori már magával hozza a sikert, de mégsem ilyen egyszerű a képlet, hiszen a Hazugságok hálója (Body of Lies) Amerika után nálunk is megbukott.

A mostanság évi egy filmes ütemre átállt Ridley Scott tavaly az Amerika gengszterrel meglehetősen sikeres volt (130 milliós amerikai bevétel), köszönhetően többek között a fenti receptnek, hiszen a filmet Denzel Washington és Russell Crowe vállaira helyezték. Bár nyilvánvalóan előbbi hozta a nagyobb közönséget (a gengszterfilm kevéssé népszerű műfajának ellenére is), hiszen Washington legutóbbi nagy stúdiófilmje nyitott 16 milliónál erősebb hétvégével, míg Crowe hasonló sorozattal nem büszkélkedhet, a neve nem feltétlenül garancia a sikerre.


A Hazugságok hálója esetében Crowe mellé Leonardo DiCaprio került, míg az alapanyagot egy népszerű könyv szolgáltatta, a politikai thriller azonban - ahogy azt az előzetes várakozások is jelezték - meglehetősen zsengén szerepelt Amerikában (12 milliós nyitány - jelenleg 39 milliónyi hozott dollár), s nálunk sem volt különösebben vevő a közönség a sztárparádéra, hiszen az első hetes 13111 néző mindössze a harmadik helyre repítette a filmet, aminél még a sztármentes Spanom csaja is jobban hozott a premier hetében, s nagyjából a Hívatlanokkal teljesített egy szinten.

A friss bemutatók közül egyébként a Coen-testvérek új filmje, az Égető bizonyíték szerezte meg az első helyet 16456 nézővel, s benne George Clooney-val és Brad Pittel. Hmm. Talán mégis csak számít a sztárok és a rendezők neve?

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© god252008. 12. 17.. 09:25||#7
Én inkább a torrent letöltések számából vonnám le a következtetést. Nem pedig a mozi nézõszámból. A (torrent) fórumokon is jót írnak róla. Ennyi.
© gErEth2008. 12. 14.. 15:35||#6
én is megnéztem, és nekem is tetszett

buta embernek buta film kell ... hát ne legyünk buták 😊
© winnie2008. 12. 14.. 13:13||#5
a magyar nézõ úgy megy moziba, hogy azt nézi meg, ami érdekesnek tûnik. sok agyonreklámozott film bukott már, de nyilván egy efféle drámázgatós thriller nem sokakat érdekel a fiatalok közül.
© kukacS3K2008. 12. 14.. 12:54||#4
a magyar nézõk úgy mennek moziba hogy amit a reklámoznak arra mennek, itt nem divat hogy informálódjanak arról is hogy a film jó-e vagy nem
© Reggel2008. 12. 12.. 14:41||#3
Láttam a filmet. Határozottan jó film. Szóval én ajánlani tudom mindenkinek.
© kalapos012008. 12. 12.. 12:18||#2
Hmm. Abból, hogy kevesen nézték meg nem az következik, hogy rossz, hanem azt, hogy kevesen tudják meg, hogy jó-e vagy rossz. (Általában ugye a gagyit szokták sokan nézni, a jót kevesebben, tisztelet a kivételnek. Az más kérdés, hogy ez a film eléggé közepes.)
© Trisztin2008. 12. 12.. 10:50||#1
Hát igen...és amikor én mondom egy RusselC filmre,hogy nekem nem igazán jön be ... minden ismerõsöm leszól...mert'hogy mekkora jó már minden filmje...
Köszönöm,hogy végre nem éreztem,hogy rossz az izlésem 😊