Szekeres Viktor

Hírek a Gyűrűk ura folytatásáról

Egyelőre még nagy a csend a legújabb Tolkien-adaptáció körül, de azért innen-onnan el lehetett kapni kósza pletykákat a még csak elő-előkészületi fázisban lévő Hobbitról, mely a Gyűrűk ura-trilógia előzményeként lesz majd felfogható.

Bár természetesen ismerjük a mozinézők folytatásokról alkotott álláspontját, miszerint mindenki irtózik azoktól, a Hobbit esetében ezt még nyakonönthetjük azzal is, hogy könyvadaptációról van szó, így minden bizonnyal csak keveseket érint az, hogy Guillermo del Toro egy, a Hellboy 2-megjelenés kapcsán rendezett BD Live-os chaten beszélt következő filmjéről.

A rendező bízik benne, hogy a Hellboy 2 alkotógárdájából a Hobbithoz is csatlakozni fog Guillermo Navarro operatőr, Wayne D. Barlowe látványtervező, valamint a Spectral Motion kölönleges effektusokért felelős cég, sőt, még Mike Mignola, az eredeti Hellboy-képregény írója és rajzolója is részt vehet valamiképpen a gigantikus projektben.

Gigantikus, hiszen a Hobbit 1-2-őt spórolás céljából egyszerre fogják forgatni, s a teljes felvétel ideje több mint egy év lesz, körülbelül 370 nap. Az pedig nem is kérdés, hogy a Hobbit tele lesz mindenféle teremtménnyel (goblin királyság, Szmóg, Bakacsinerdő pókjai), melyeket hol animációval, hol pedig jelmezekkel és szerkezetekkel keltenek életre - ahogy azt már Del Torótól megszokhattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • carron #57
    mikor lesztek fenn legközelebb?
  • carron #56
    hello.hallottátok hogy jackon-t ki akarják tenni a babóból? ezt a szemétséget. állítólag egy régi perről van szó
  • smaszi #55
    Fika-mika...mostmár legyen elég!!!
  • Lami #54
    "szted ide rajtad kívül csupa idióta jár, aki nem tud értelmezni egy számodra zseniális filmet és azért húzza le?"

    Nem, de te értelmetlen arroganciáddal és gyerekeskedéseddel bebizonyítottad hogy tényleg járnak ide idióták is...

    "Érdekes a gondolkodásmódod apa - és ismét grat egy 'értelmes' del-toro fannak"

    Gondolkodásmód? Nem állítom hogy a filmtörténet egy meghatározó filmje lett, de semmiképpen sem rossz a film. Az pedig hogy neked nem tetszett, egyéni vélemény. És miért lennék Toro fan? Attól hogy szeretem a filmjeit? Ja hogy úgy, neked is érdekes és értelmes gondolkodásmódod van. :)

  • karit #53
    Ehhez a "folytatáshoz" csak annyit, hogy csúszik a film, mert Toro előtte még leforgatja a Titanic 2-t is.
  • CaptainRumi #52
    Hagyjuk már a pitába ezt az értelmetlen veszekedést....
    a forgatás még el sem kezdődött de már most fikázzák Del Toro-t
    jellemző...
  • CaptainRumi #51
    "vannak olyan emberek akiknek sikerült megérteni - és MÉGSEM tetszik nekik a film ;)"


    Ők maradnak Walker, a texasi kopónál nem igaz Viizo? :)
  • viizo #50
    :D [láma]

    szted ide rajtad kívül csupa idióta jár, aki nem tud értelmezni egy számodra zseniális filmet és azért húzza le?

    Érdekes a gondolkodásmódod apa - és ismét grat egy 'értelmes' del-toro fannak :)

    elhiszem hogy számodra nehézséget okozott a film, és azért gondolod hogy más talán meg sem érti ezt a fantasztikus elmekitörést (nem csak óvodások járnak sg-re), de hidd el hogy annyira szájbarágós a sztori, hogy vannak olyan emberek akiknek sikerült megérteni - és MÉGSEM tetszik nekik a film ;)

  • Lami #49
    A megvalósításért felelős cégnél valószínűleg tévedtem, de kárpótlásként egy MTT-s (Magyar tolkien Társaság) honlapján lehet nézelődni és hitelesen informálódni: link
  • Lami #48
    viizo: "második VH-s dráma, csipet fantasyvel, sem több sem kevesebb, a zseniálistól olyan messze van mint Makó lovag attól a bizonyos várostól."

    Kedves viizo, számomra itt vesztetted el "szavahihetőégedet". Attól hogy Te nem tudtad értelmezni a film üzenetét, nem biztos hogy olyan rossz az a film... Ennek a filmnek már szinte csipetnyi köze sincs a fantasy-hez. Azok a bizonyos képsorok csak eszközök a kívánt hatá, mondanivaló célbajuttatására. (és gondolom arra sem sikerült rájönnöd hogy a fantasy jelenetek mind a kislány képzelődései, nem tudja felfogni a körülötte zajló borzalmakat, és így dolgozza fel...)

    Amúgymeg: EMBEREK! Ne szarjatok már! Del Toro egy kitűnő rendező, de akinek ez nem lenne elég, Peter Jackson is ott lesz producernek, mind a forgatókönyvíró gárda, a zeneszerző, ill. a színészek többsége és valószínüleg a megvalósításért felelős cég is a GyU-ból jól ismert csapat lesz.

    BTW a cikk információértéke egyenlő a nullával...