Szekeres Viktor

Van hozzá képünk: Gambit a Rozsomák-filmből

Amerikában május elsejétől fogják játszani a mozik az X-Men Origins: Wolverine című képregény-filmet, míg nálunk egyelőre a május tűnik biztosnak, de konkrét dátummal még nem rendelkezik a film.

Ennek oka pedig az, hogy a jövő év májusa igen túlterhelt lesz kasszasiker-várományos filmekben, s míg Amerikában a sok stúdió egymás ellen versenyeztetheti különböző műfajú filmjeit (a Rozsomák-film ellen például a Ghosts of Girlfriends Past című komédia vonul fel), addig nálunk ez nem lehetséges, hiszen két nagy forgalmazónk van és ezek bár egymás ellen versenyeznek, de saját maguk ellen nem fognak (mind a Wolverine, mind az imént említett Matthew McConaughey-film az Intercom forgalmazásában kerül itthon bemutatásra).


Persze ettől még bizakodhatunk a világpremierben (ami valójában így április 30-án lenne), hiszen a további hetek magyar premierjeit elnézve (05.07: Star Trek, 05.14: Angyalok és démonok, 05.21: Éjszaka a múzeumban 2., 06.04: Terminátor: Megváltás, 06.11: Halálos iram) nehéz lenne helyet találni X-Menék üdvöskéjének, így csak bízhatunk benne, hogy nem fogják hetekkel eltolni a hazai bemutatkozást.

De addig is az Empire, az itthon is kapható mozimagazin jóvoltából itt az első hivatalos kép a Taylor Kitsch által alakított X-Men kompániatagról, Gambitről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hPi #8
    Gambit
  • diablo1336 #7
    igen igen... gambit a büvész...
    áltaalában robbanó lapokkal vagy kockákkal harcol illetve ha jól tudom elég elesek is ezek a kartyák vagy csak ő teszi azá aztt nem tudom... amugy nem egy erős mutáns sztem...jah és X-ék oldalán áll ha vkit érdekel
  • winnie #6
    ilyenkor a google gyorsabban segít. bár, ha a klnyelem a célod, akkor a válasz is jönni fog.
  • Interfan #5
    Azt hiszem ,hogy amit akar, robbanó tárggyá tud változtatni, de általában egy pakli kártyát tart magánál, és azzal robbantgat.:)
    http://www.youtube.com/watch?v=MTto5J-7hVU
  • 05lampard #4
    Nem ismerem a képregényt, de biztos olyan hyperfunkciós neuroszenzorai vannak, amik a kártyalapok felületének mikrorezgéseiből felvett yoctovoltokat az agy kifinomult feldolgozórészébe küldik, ahol azt képpé alakítja. Igy látja a lapokat, amiket az ellenfelei kezükben tartanak.
    És ezt a szöveget képzeljétek el a filmben, miközben bezoommolnak a testébe és mutatják a sok kis cikázó neuront. :D:D:D Beteg vok?
  • dartois83 #3
    Valaki világosítson fel, ez mitől mutáns? Pókerarcot tud vágni?
  • CaptainRumi #2
    Mint mindig :D
  • Etinger #1
    Le vagytok maradva srácok :P