SG.hu·
Elégia - A vén kecske is megnyalja a sót
A só jelen esetben a filmben olykor meglehetősen funkciótlanul meztelenkedő Penelope Cruz, de még az ő fedetlen keblei sem érik el a kívánt hatást.
Philip Roth-nak nem az első könyvét filmesítik meg az Elégiával (itthon A haldokló állat címmel olvashattuk már 2003-ban Sóvágó Katalin valóban hozzáértő fordításában), legutóbb a Szégyenfoltot láthattuk az író művei közül Anthony Hopkins-szal és Nicole Kidmannel és jó hír, hogy 2009-re tűzték ki az Amerikai pasztorál premierjét, mely annak az amerikai trilógiának az első része, melyet éppen az előbb említett Szégyenfolt zárt.
Aki látta a Szégyenfoltot, az jól tudja, hogy Roth nem túl könnyen feldolgozható író, éppen ezért elég furcsa döntés volt a Haldokló állathoz nyúlni, hiszen egy kisregényről, egy meglehetősen rövid történetről van szó, vagyis ezúttal nem fenyegette az a nézőt, hogy mint a Szégyenfolt esetében sok minden kimaradna a filmből. Sőt, a forgatókönyvírónak és a rendezőnek kellett plusz dolgokkal kitöltenie a játékidőt.
Főhősünk David Kepesh (Ben Kingsley) már hatvanon túl jár, de továbbra is alkotó ember, előadásokat tart az egyetemen, irodalmi- és színműveket kritizál, valamint az ifjabb lányokat sem veti meg, akiket általában tanítványai közül szúr ki, persze csak akkor veszi őket igénybe, ha már letudták tantárgyát. Így korrekt, nemde?
Kepesh tipikus hedonista, csak magának él, no meg persze a művészeteknek, nagyjából éves ciklus alapján tengeti az életét, amit barátjával való beszélgetésekkel és sportolással egészít ki. A családját már rég elfeledte (bár a fia azért kap némi szerepet a filmben), egy állandó szeretőt is tart, teljes az élete - legalábbis ő azt hitte. Az élet azonban tele van csapdákkal, s Kepesh is belefut egyben, ráadásul ez a csapda mindössze 24 éves.
Ahhoz képest, hogy már mennyit megélt a film főkaraktere, úgy tűnik, hogy igazán csak új kapcsolatában teljesedik ki, akkor ismeri meg az érzelmek meglehetősen széles skáláját - legyenek azok pozitívak vagy negatívok, de persze nem egy klasszikus Lolita-sztorira kell gondolni, mint ahogy az Elégia a tanmesei motívumoknak is híján van.
Ami meglepő húzás volt, hogy egy rendezőnő kapta meg a marsallbotot, Isabel Coixet dirigálhatta a filmet, így a férfi történetét meglehetősen furcsa a női szemüvegen keresztül figyelni, s talán éppen ezért nem lett olyan átütő az Elégia, mint amilyen lehetett volna A haldokló állat alapján. Bár a filmet áthatja a Kepesh-t eluraló félelem, ezt valahogy a néző nem tudja átérezni, mint ahogy a pár kapcsolatában lüktető sznvedélyt sem.
Ha valaki jó melodrámát akar készíteni, akkor bizony jobban oda kell tennie magát, mert hiába volt meg ezúttal az alapanyag, a színészgárda, az Elégia inkább csak csendeset pukkan. A létről való filozofálgatás és a giccses tengerparti séták éles kontrasztja ugyan jópofa, de ennél jóval többet vártunk előzetesen.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Philip Roth-nak nem az első könyvét filmesítik meg az Elégiával (itthon A haldokló állat címmel olvashattuk már 2003-ban Sóvágó Katalin valóban hozzáértő fordításában), legutóbb a Szégyenfoltot láthattuk az író művei közül Anthony Hopkins-szal és Nicole Kidmannel és jó hír, hogy 2009-re tűzték ki az Amerikai pasztorál premierjét, mely annak az amerikai trilógiának az első része, melyet éppen az előbb említett Szégyenfolt zárt.
Aki látta a Szégyenfoltot, az jól tudja, hogy Roth nem túl könnyen feldolgozható író, éppen ezért elég furcsa döntés volt a Haldokló állathoz nyúlni, hiszen egy kisregényről, egy meglehetősen rövid történetről van szó, vagyis ezúttal nem fenyegette az a nézőt, hogy mint a Szégyenfolt esetében sok minden kimaradna a filmből. Sőt, a forgatókönyvírónak és a rendezőnek kellett plusz dolgokkal kitöltenie a játékidőt.
Főhősünk David Kepesh (Ben Kingsley) már hatvanon túl jár, de továbbra is alkotó ember, előadásokat tart az egyetemen, irodalmi- és színműveket kritizál, valamint az ifjabb lányokat sem veti meg, akiket általában tanítványai közül szúr ki, persze csak akkor veszi őket igénybe, ha már letudták tantárgyát. Így korrekt, nemde?
Kepesh tipikus hedonista, csak magának él, no meg persze a művészeteknek, nagyjából éves ciklus alapján tengeti az életét, amit barátjával való beszélgetésekkel és sportolással egészít ki. A családját már rég elfeledte (bár a fia azért kap némi szerepet a filmben), egy állandó szeretőt is tart, teljes az élete - legalábbis ő azt hitte. Az élet azonban tele van csapdákkal, s Kepesh is belefut egyben, ráadásul ez a csapda mindössze 24 éves.
Ahhoz képest, hogy már mennyit megélt a film főkaraktere, úgy tűnik, hogy igazán csak új kapcsolatában teljesedik ki, akkor ismeri meg az érzelmek meglehetősen széles skáláját - legyenek azok pozitívak vagy negatívok, de persze nem egy klasszikus Lolita-sztorira kell gondolni, mint ahogy az Elégia a tanmesei motívumoknak is híján van.
Ami meglepő húzás volt, hogy egy rendezőnő kapta meg a marsallbotot, Isabel Coixet dirigálhatta a filmet, így a férfi történetét meglehetősen furcsa a női szemüvegen keresztül figyelni, s talán éppen ezért nem lett olyan átütő az Elégia, mint amilyen lehetett volna A haldokló állat alapján. Bár a filmet áthatja a Kepesh-t eluraló félelem, ezt valahogy a néző nem tudja átérezni, mint ahogy a pár kapcsolatában lüktető sznvedélyt sem.
Ha valaki jó melodrámát akar készíteni, akkor bizony jobban oda kell tennie magát, mert hiába volt meg ezúttal az alapanyag, a színészgárda, az Elégia inkább csak csendeset pukkan. A létről való filozofálgatás és a giccses tengerparti séták éles kontrasztja ugyan jópofa, de ennél jóval többet vártunk előzetesen.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Elégia (Elegy) színes feliratos amerikai dráma, 108 perc, 2008 Rendező: Isabel Coixet Forgatókönyvíró: Nicholas Meyer Operatőr: Jean-Claude Larrieu Producer: Andre Lamal, Gary Lucchesi Szereplők: Ben Kingsley (David Kepesh) Penélope Cruz (Consuela Castillo) Sonja Bennett (Beth) Patricia Clarkson (Carolyn) Deborah Harry (Amy O'Hearn) Dennis Hopper (George O'Hearn) |
