SG.hu·

A szatelitpiacon is hódítani akar a Magyar Telekom

Műholdas tévészolgáltatást indít a Magyar Telekom december elsejétől - jelentette be Winkler János, a társaság vezérigazgató-helyettese. A hűségnyilatkozat nélküli, 14 műsort tartalmazó alapcsomag ára 2490 forint, de ha valaki három szolgáltatásra, például telefonra és internetre is előfizet, akkor a Sat TV havi díja 990 forint.

A Magyar Telekom célja, hogy double-triple szolgáltatóként definiálják, vagyis hogy mind a vezetékes, mind pedig a mobil platformon három szolgáltatást kössenek a nevéhez. A hangsúly már rég nem a hangszolgáltatáson, hanem az interneten és a televízión van, vagyis egyre inkább "képernyős" szolgáltató akar lenni a társaság.

A kérdésre, hogy miért pont most indítják el a szolgáltatást, illetve nem gondolják-e, hogy fő konkurenciájuk, a Digi TV már jelentős versenyelőnyre tett szert, Winkler János azt felelte, 2008 januárjában került helyzetbe az a menedzsment, amely ezt a folyamatot mostanra végig tudta vinni. A Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese bevallotta, hogy egy kicsit késésben vannak. A versenytársat be akarják hozni, s ehhez mérték az üzleti tervet is - tette hozzá Langsteiner Marianne, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások üzletágának marketingigazgatója, aki szerint a cég gyors felfutásra számít. Az azonban nem derült ki, hogy egy éven belül mekkora előfizetői létszámot vár új szolgáltatásától a Magyar Telekom.

Sárai Endre, a Digi TV ügyvezetője elmondta, hogy a 2006 februárjában indított műholdas tévészolgáltatásuknak jelenleg 430 ezer előfizetője van. A 18 csatornát tartalmazó Digi Mini csomag havi díja 1200 forint, a 44 csatornásért pedig 2700 forintot kell fizetni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kicsizoz2008. 11. 27.. 15:45||#6
Hát szerintem eléggé elkéstek, már a digiTV learatta a piacot, igaz kicsit gyenge minõséggel (ahogy a fórumokon olvastam), de remek árakkal.

Megnéztem a weboldalukat, 1990.- (+1 stb 390.-) 49 csatorna, ez nekem szimpatikus (mostani kábeTV-m 5e.), és ami nagyon tetszik, hogy végre nem a 2 tucat német csatornával adják, 1-2 kivételtõl eltekintve, mind magyar csatorna. Ügyfélszolgálatossal beszéltem, ingyen szerelik, még cseréptetõre is (UPC csak oldalfalra vállalta ingyen), szóval lehet, megrendelem.
© mambohej2008. 11. 27.. 14:38||#5
Mivel csak õk vannak ott mindenhol, nem nehéz labdába rúgni. De ott, ahol nem csak õk vannak jelen, nehezen rúgnak labdába!
© lamer the true2008. 11. 27.. 13:03||#4
Hát nem hiszem, hogy ezen a piacon már labdába tudnak rúgni. De ez a jó az ilyen nagy társaságokban, hogy sok kidobni való pénzük van.
© bertino2008. 11. 27.. 12:14||#3
uristen <#wow3>
látom érzed a mondanivalót, mert tökre másba kapazkodtál bele...
© kicsizoz2008. 11. 27.. 11:22||#2
Csak barátilag szólok, hogy ha számodra a telefon/TV/internet jelenti a "szinte mindent", akkor komoly szociális problémáid vannak...
Ja és szavaidból erõs üldözési mániát is vélek felfedezni, azzal is foglalkoznod kellene!
Ne sértõdj meg, tényleg jobbító szándékkal mondtam! :)
© bertino2008. 11. 27.. 10:27||#1
már szinte mindenhol ott vannak a tetvek...