Ötvös Tibor

Sikeres az Alkonyat, jöhet a folytatás

Nyitónapján már 7 millió dollárt jövedelmezett az Alkonyat című vámpírfilm és a hétvégére 50-60 millió közötti bevételt jósoltak neki a szakértők. A film erre még rátett 10 millió dollárt és a 70,5 milliós nyitánnyal messze a hétvége legnézettebb filmje lett.

Ide tartozik a hír, miszerint már szombat reggel, az Alkonyat első bevételeit megismerve, a Summit Entertainment rögtön zöld utat adott a New Moon címet viselő folytatásnak. Az Alkonyat mindössze 37 millió dollárba került és mivel ennek majdnem a dupláját hozta vissza három nap alatt, innentől minden fillér színtiszta hasznot jelent.

A kritikákat olvasgatva cseppet sem meglepő A Quantum csendjének döbbenetes zuhanása. A múlt héten még rekordernek számító 007-es film 59,4%-os visszaesést produkált, mellyel éppen csak meg tudta szerezni a második helyet. A film 109 millió dolláros amerikai bevételnél tart, a Casino Royale 167 milliós eredménye - ilyen esésekkel - nem lesz meg.


Four Christmases

Harmadik helyen nyitott a Bolt című Disney-mese, mely 27 milliós nyitányával nem veheti fel a versenyt a Pixar vagy a DreamWorks meséivel. A kritikusok közepesnek ítélték az animációs filmet, meglátjuk meddig tart ki a nézősereg. Ugyancsak komolyat zuhant a Madagaszkár folytatása is, mely már csak 16 milliót gyűjtött be.

A héten négy film is számíthat valamely dobogós pozícióra. A szállító 3 a nevetséges második rész után talán képes lesz valami emészthetőt nyújtani, az Ausztráliában Hugh Jackman és Nicole Kidman romantikázhatnak, a Four Christmases-ben ugyanez áll Vince Vaughnra és Reese Witherspoonra, míg Sean Penn újra politikust alakíthat a Milk című önéletrajzi drámában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sandor8206 #2
    na itt van a QofS, megmondom őszintén kifejezetten örülök neki, remélem észhez kapnak a készítők, de legalább sztem egyvalamit elért a köv. JB-filmet nem Marc Foster, a kókler rendezi. Jövő7re újabb -37 %-ot jósolnak, tehát csak + újabb kb. 20 millió és ha mindig az amcsi bevétel+költséggel példálóznak akkor ez "bukta" amcsiban, mert lesz vagy 130-140 misi, gyártási ktg meg 200 (www.boxofficemojo.com). Istennek hála :-D mert lehet, hogy így is hoz lóvét rendesen(köszönhetik Casino Royalnak,+ha amcsi után mutatják be Európában lehet ennyit se keresett volna és DC mehetett volna a levesbe, mint Timothy Dalton), de az amcsi bukást nem nyelik le azt biztos! Az szégyen, hogy talán a 97-es Holnap markában több lóvét hoz majd USAban, mint ez 2008-ban:-D
  • 5i #1
    ANnyira nyomják ezt az Alkonyatot, de annyira nm érdekel.