Szekeres Viktor

Újabb fal dőlt le a Sötét lovag előtt

Az újabb hollywoodi siker-folytatásfilm is átlépte az egymilliárdos bevételi határt, mely eddig csak 3 filmnek sikerült: a Titanic mellett a Gyűrűk ura harmadik része és a Karib-tenger kalózainak második epizódja lett ilyen sikeres.

A 2008-as filmek közönségkedvence, ha az eladott jegyek alapján ítélünk, akkor egyértelműen a Sötét lovag volt, mely 528 millió dollárnyi amerikai bevétel mellett már majdnem 474 millió nemzetközi dollárt is termelt. (Amerika mozimániáját is mutatja, hogy az összbevétel fele hazai terepen termelődik meg.)

A minden idők legjobb eredményeit nyilvántartó toplistán az 1 milliárd 61 millió dollárt jövedelmező Karib-tenger-epizódot már nem valószínű, hogy utol fogja érni Christopher Nolan filmje, ahhoz ugyanis arra lett volna szükség a minden idők 2. legjobb amerikai bevételét szállító filmnek, hogy nemzetközi viszonylatban az örökranglistán ne csak a 18. helyig jusson. (Érdekes módon ezen 18. helyért a nemzetközileg jóval sikeresebb Indiana Jones 4-gyel viaskodik a Denevérember.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #30
    azért ebben van 1 kis csúsztatás...1 könyvnél még megértem, ha valaki az első 20-30 oldal elolvasása közben nem jön lázba, leteszi a művet, pedig lehet hogy a maradék 120 oldal izgalmas lenne. De ha 30 percig nézek 1 filmet, és utána még csak nem is az a benyomásom, hogy najó, mostmár kivárom h mi lesz, hanem hogy ááá, gyors keresek vmi mást mert ez számomra nézhetetlen...nos ebben az esetben sztem eléggé irreleváns, hogy mi van a többi 120 percben, mert gondolom nagyjából ugyanaz :)
    mindenkinek szíve joga hogy istenitse a sötét lovagot, én meg nem értek egyet, csak nem tudom mire vélni az imádat ekkora mértékű áradatát. vannak filmek, amik nem jönnek be, de elismerem hogy nagyon spéci a történetük, nagyon tuti bennük a színészi játék, vagy a látványvilág kiemelkedő. de itt szerintem egyik sem az, amitől minden idők egyik legjobb filmjének lehetne nevezni.
    naaamind1. az egész 1 nagy szvsz..nyilván :)
  • winnie #29
    a jó film sz*r minőségben is jó film. és olyan film nincs, ami mindenkinek tetszene - nálam sem 10/10, inkább csak 6-7/10 (nagy dolog, sz*r az ízlésem), de szerintem, aki ért egy kicsit is a filmekhez az látja, hogy mi az, amit az emberek esznek a filmen. ahhoz, hogy lásd, nem kell, hogy bejöjjön. az más kérdés, hogy 30 perc után le lehet kapcsolni egy filmet, ha az ember érzi, hogy nem neki találták ki - no de 30 perc után rácsodálkozni arra, hogy mit esznek ezen? a többi 120 percet, mondjuk? biztos, hogy nem az első 30-at eszik csak.
  • Justil #28
    angolul volt, magyar felirattal...
    de azért lécci ne keverjük már a szezont a faszommal. valóban nem a legjobb minőségű film volt amit életemben láttam (itt most szigorúan képminőségre értve), de néztem én már sokkalta gagyibb minőségben is filmet, ami aztán mégis tetszett, nem úgy mint ez a vicc.
    egyébként meg miről beszélsz? nem jogi alapon reklamálok, csak megjegyeztem, hogy nem vágom miért izgul erre a filmre mindenki, miért kapja a minden idők legjobb, v egyik legjobb filmje címet...én semmi extrát nem véltem benne felfedezni, sem kiemelkedő színészi játékot, sem durva látványvilágot, sem vmi hihetetlenül jól megírt történetet. csak azt tudom, hogy azon, viszonylag kevés filmek egyike volt, amelyeket végig se bírtam nézni :P
  • A1274815 #27
    A hiba nem az őn készülékében van és nem is a többi emberben (emberek 99.9%) van.

    Csak valami rossz lehett a levegőben, ami a fényt és a hangokat vezeti, hogy számodra vimé torzult ez a film...

    (P.S.: letöltötted (ráadásul feltesz valami sz* kamerás verziót, arabul angol felírattal, miközben csak németül tudsz vagy fordítva), milyen jogi alapon reklamálsz?)
  • Justil #26
    én amúgy még mindig rohadtul nem vágom, hogy az emberek mit esznek ezen a filmen...kb. az első fél órát bírtam végignézni, utána escape, shift+del
    :)
  • macka04 #25
    Ha magamból indulok ki akkor én elhiszem hogy közre játszott a bevétel növekedésében szegény HL halála, mert én is csak azután néztem meg, miután elolvastam a cikkeket róla, hogy milyen átéléssel játszotta stb.
    Nálam egy színész van, akinek a filmjeit csak miatta nézem meg, Ralph Fiennes.
  • sandor8206 #24
    amúgy egy film minőségét mindig a folytatás bevételei minősítik a legjobban
    B Begins-TDK-Begins jó TDK hatalmas siker
    Matrix-M Újratöltve-ua az mint az előző
    M Újratöltve-M Forradalmak-sz.r, bevétel csökkent is 3.részre
    baljós árnyak-Klónok- számok magukért beszélnek, milyen a phantom menace megítélése stb. rakásra lehet sorolni
    vagy sztem a QofS jó bevételei inkább szólnak a Casino royalnak mint neki, de ez egyéni vélemény de nagyjából megfigyelhető:-D de off
    szóval batman 3, kíváncsi leszek majd, persze siker lesz de kíváncsi leszek, hogy újra ekkora
  • Silenzio #23
    Egyet értek, a sztárkultuszból, ami a klasszikus Hollywood-ot jellemezte, abból manapság divat lett, és így úri szeszély, a pillanatnyi érdeklődést, ami műfajokra, témákra, motívumokra irányul, csak piackutatásokkal mérhető, és így minden a határidőkről szól, addig üsd a vasat, amíg meleg alapon. Piaci áramlatok vívnak ádáz harcot, és a színészek már korántsem jelentenek olyan fegyvertényt, mint az előző század derekán. Lássunk egy példát! Ez az évtized szerintem idáig képtelen volt akár egy olyan sikeres és stílust, meg műfajt befolyásoló akciófilmet felmutatni, amiből a 90-es években Dunát lehetett rekeszteni.
  • CaptainRumi #22
    de ha már itt tartunk, nincs olyan sznész aki boxofficemágnes lenne...
    kevesen ülnek csak úgy be, hogy kimondottan a színész miatt, a történettel nem is foglalkozva.
  • CaptainRumi #21
    ez így van...
    de mivel mindenkinek (na jó valakinek azért nem ) bejött az amit látott függetlenül Ledgertől, mindenki kiváncsi is lesz majd egy esetleges harmadikra aki látta a másodikat.