Ötvös Tibor

Joe Johnston rendezi Amerika kapitányt

A hírek szerint végre megtalálták a The First Avenger: Captain America rendezőjét. A stúdió választása Hollywood egyik nagy öregjére, Joe Johnstonra esett.

Aki esetleg nem ismerné a fent említett úriembert, annak csak annyit mondanánk, hogy tevőlegesen részt vállalt az eredeti Star Wars-trilógia és az Indiana Jones és az Elveszett Frigyláda fosztogatói létrejöttében. Rendezőként pedig a Rocketeer, Jumanji, Jurassic Park III és a hamarosan bemutatandó Farkasember fűződik a nevéhez.



Amerika kapitány filmes pályafutása eddig nem alakult túl fényesen. Mindeddig nem sikerült rátalálni a főszereplőre, hiszen mind Matthew McConaughey, mind pedig Will Smith visszadobták a felkérést. Ráadásul még írója sincs a filmnek. Jelenleg csak annyit tudni, hogy a szuperhős "létrejöttét" és első bevetését láthatjuk viszont a vásznakon.

A stúdió kénytelen kicsit kapkodósra fogni a dolgot, hiszen az Amerika kapitány mellett a Thor sem akar összeállni - és akkor a hiányzó Hangyaember és Darázs még meg sem lett említve - és ezzel a tervezett A Bosszú Angyalai mozifilm is csúszhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fmsteve #13
    Itt megtalálhatsz róla sok mindent:

  • Vogel #12
    izé, ki ez az amerika kapitány? hallottam már a nevét. Mit tud produkálni és melyik évtizedben ténykedett? Tájékozatlan vok.
  • Yutani #11
    Próbáld már meg vele eljátszatni...

  • Lalee1 #10
    Gratulálok!
  • Aldo Moro #9
    Szőke és jóképű? Akkor csak Heath Ledger lehet, senki más. Ő az etalon, nem?
  • Etinger #7
    Csak azért mondtam, mert a cikkben:

    "mind pedig Will Smith visszadobták a felkérést"

    LoL.
  • Blasta #6
    Méghogy 10 év? Ebből a vérciki szjupörhiróból bőven sok lesz 1 film is

  • xido #5
    Smith vicc lett volna,azért Amerika kapitány ne legyen színváltós,mint lett Fury vagy Kingpin...Johnston mesefilm-szerűekben jó,majd kiderül ez milyen lesz...különben meg egy szőke jóképű csávó kell,aki tipikus amcsi kinézet,miért nem keresték még fel pl Paul Walkert?..Fiatal is,tudná vállalni akár 10 éven át is még a franchise-t:)
  • Szolnokboy1 #4
    Smith egyértelműen kacsa hír volt. ezen nincs is mit csodálkozni mondjuk.
  • 5i #3
    Ha jól tudom LEo DiCaprio volt az első jelölt. Nála SMith jobb lett volna.