SG.hu·

Egyszerre a neten és a mozikban az új magyar film

Október és november heteiben szinte magyar filmdömping van, hiszen majd minden hétre jut egy-egy hazai premier, ami azt is jelenti, hogy a honi termékekre kiéhezett közönség végre megkaphatja a betevőt.

Hogy ebben a versenyben ezzel a "promóciós trükkel" előnnyel vagy hátránnyal indul-e Almási Tamás új játékfilmje, a Márió, a varázsló, azt nem tudjuk, de tény, hogy a mozipremier mellett az internetre is felkerül a neves dokumentumfilmes alkotása. A filmszínházakban november 6-án bemutatkozó Márió ugyanis a Filmklikk filmes letöltő oldalra is felkerül, ahol is a mozijegynél kevesebb pénz kifizetésével is meg lehet tekinteni a 90-es évek elején játszódó filmet (akár HD-minőségben), amelyben Nyakó Júlia és Egyed Attila mellett Franco Nero is feltűnik.


Érdekesség, hogy Almási utoljára 1980-ban rendezett nagyjátékfilmet, az Edda-zenékkel dúsított Ballagást, s azóta csak dokumentumfilmben utazott, melyek közül a legnevesebb, a Sejtjeink az elkövetkező hetekben az RTL Klubon is látható lesz több részletben - mondanunk sem kell, hogy kötelező néznivaló.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© torcipepe2008. 10. 30.. 21:11||#4
max néhány elvetemült.
© bakagaijin2008. 10. 30.. 15:01||#3
honi termékekre kiéhezett közönség?
© concrete2008. 10. 29.. 22:35||#2
torrentrõl Franco Nero-t? talán inkább mégsem !
© npityusk2008. 10. 29.. 20:03||#1
majd leszedjük torrentrõl.