Szekeres Viktor

Underworld 3. előzetes

Az Underworld: Rise of The Lycans előzeteséről van szó, mely nemrég került fel az internetre, hiszen az alkotók már a második résznél is lemondtak a számozásról és inkább alcímmel jelzik a folytatásokat.

Az Underworld 3. részének előzetese tehát már mindenki számára elérhető itt, de aki lusta kivárni a QuickTime betöltődését vagy nem érdekli 1080p-ben a trailer, annak a videómegosztók igazi aranybányát nyújtanak.


Mint arról már volt szó, a harmadik Underworld-film előzménymozi lesz, a főszerepet pedig Kate Beckinsale helyett az a Rhona Mitra veszi át (más karakter, Sonja bőrébe bújik bele), aki legutóbb a 23-as számban és a Mesterlövészben láthattuk, de annak idején Lara Croft-modellként lett ismert. A filmet az első két résszel ellentétben ezúttal nem Len Wiseman rendezi, hanem a szörnyeffektekért felelős Patrick Tatopoulos.

Az állítólag eredetileg is trilógiának tervezett film 3. része már csak azért sem meglepetés, mert az Underworld-sorozat azon kevés alkotások közé tartozik, ahol a második rész bevételt tekintve felülmúlta az elsőt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pesta76 #10
    Engem kiskorom óta vonz ez az egész Vérfarkas téma!! Szerintem nagyon jó sőt legyen még több része! Én úgy tudom ezt már nem itthon forgatták
  • torcipepe #9
    nekem a kettőben az tetszett, mikor felirattal nézve is tele volt magyar szöveggel. 2 magyar határőr a budai hegyek sűrű erdejében járőrözik, a TV-ben pedig Erős Antónia mondja a híreket.
    a 3. részt is itthon forgatták??
  • Zocsi #8
    Juppé, egy újabb vámpíros trash. A 2. rész már annyira szar volt, hogy max. csak sörözés mellé volt jó, de a úgyis végigröhögtük. Ez meg megint csak száni...
    Érdekes, de nekem Rhona Mitra az Ali G-ből ismerős, és az arcát állandóan ahhoz a karakterhez kötöm. Így aztán még viccesebb volt végignézni a trailert, ami alatt a Max Payne trailer betétdala szólt, miiiivaaan??!
  • OJ #7
    Túl sok izgalomra nem kell számítani, hiszen már az első rész flashbackjeiből tudjuk, hogy végződik a sztori
  • TVelvet #6
    Jolvan a vámpír csajszi sexy, meglessük. :)
  • Reg5 #5
    Ha azt veszem, hogy az 1. kellemes, a 2. szar lett, akkor a 3? Bár nem tudom minek erőltetik, ha úgyse tudnak belőle semmit kihozni.
  • Seth #4
    De itt már a trailer is eszméletlen ócska XD
  • hunator #3
    Valahogy ez az Underworld nem az igazi.Látványos,de unalmas is.Anno Görög Zitára voltam kiváncsi,alakít-e valami érdekeset, + jók voltak akkor is a trailerek!
  • Pesta76 #2
    Nagyon jó filmnek ígérkezik!
  • bmw #1
    Ez igy egy kalap szar!