SG.hu·

A meztelen dobos - Moziban a netes szenzáció

Pár éve még senki nem hitte volna, hogy némi pucérkodással az internet segítségével valaki világsztár lehet - ma pedig már film is készült róla.

A Meztelen dobos története egy híres metálegyüttes volt dobosáról szól, akit 20 éve kiraktak a bandából egy lemezszerződés miatt. Fish, a szóban forgó dobos azóta sem képes az idők folyamán rettentő népszerűvé vált volt csapata dalait hallgatni, s egy ezzel kapcsolatos konfliktus miatt kirúgják (a munkahelyéről és otthonról is), így testvérénél húzza meg magát. Önkéntes száműzetése közben azonban felcsillan előtte élete nagy lehetősége.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Meztelen dobos első pár perce amellett, hogy vigyorgásra készteti a nézőt a klasszikus bőrnadrág-metálos futamokat hallgatva és korabelinek szánt felvételeket elnézve, rögtön beskatulyázza a filmet és annak humorát (igen, az is van), nagyjából a slapstick feliratú dobozkába. Ez pedig, akárcsak az előzetes esős-testnedves poénjai talán sok potenciális nézőt el is rettenthetnek. Pedig a Meztelen dobos egyáltalán nem slapstick komédia, mindössze merít a témakörből és inkább áll közelebb a tanmeséhez, abból is ahhoz, amelyik jó érzéssel tölti el az embert.

Persze nem kell félni, hiszen Peter Cattaneo rendező (aki nem igazán tudta, vagy talán nem is akarta filmes körökben meglovagolni a '90-es évek egyik legegyszerűbb, mégis legjobb filmjének, az Alul semminek a sikerét) megpróbálja vegyíteni a fájóan buta humort, a hihetetlen ötletes megoldásokat, a meghatónak szánt jeleneteket és a gusztustalanra fazonírozott adomákat. Sajnos ez utóbbi előzetesekben történő kihangsúlyozásával megint szinte biztosan eltérít egy réteget filmje megtekintésétől, bár egy másikat talán éppen hogy megnyer. (Vegyük eleve a magyar címet, melyet nagyjából a tinédzserekre lőttek be.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A főszereplő Rainn Wilson jelenleg a tévében látható sorozatok egyik legjobbjában alakítja zseniálisan az egyik legjobb karaktert, s gondolta, ha már Steve Carell ki tudott törni a The Office-ból, akkor minden bizonnyal neki is sikerülni fog. Egyelőre ezzel várnia kell, hiszen a Meztelen dobos szinte mindenhol megbukott, és sajnos hiába alakítja Wilson ellentmondást nem tűrően a dobost, egyszerűen a bugyuta figurát még megkedvelni sem lehet normálisan, mert annyira idióta és furkó. Karikatúraszerűsége miatt pedig alakítását olykor sajnos csak közönségeskedésnek, mezei ripacskodásnak lehet felfogni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Wilson mellett nagyon korrekt mellékszereplők sorakoznak fel, akik között meglehetősen színtelen a Meztelen dobos másik fő alakja, az énekespalánta Teddy Geiger által alakított Curtis. Ő ugyan saját énekhangját adja hozzá a filmhez, azonban a megmagyarázhatatlan jellemváltásával magyarázott konfliktus a szkript legnagyobb hibája, valamiért az írók megakadhattak a film végének írása környékén. Azonban ezt a malőrt szerencsére sikerül időben lerendezni.

Fura film a Meztelen dobos, nem túl jó, de nem is rossz, az viszont biztos, hogy nézni jó. Valahogy jólesően elringatja a nézőt, kellemes hangulatot teremt - már, ha túl tudjuk tenni magunkat a sok infantilizmuson és idétlenkedésen, ami olykor, valljuk meg, nem is áll rosszul a műnek. Ráadásul zenés filmet sem sokat találunk a mozik műsorán.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A meztelen dobos (The Rocker)
feliratos amerikai vígjáték, 102 perc, 2008

Rendező: Peter Cattaneo
Forgatókönyvíró: Maya Forbes, Wallace Wolodarsky
Operatőr: Anthony B. Richmond

Szereplők:
Christina Applegate (Kim)
Rainn Wilson (Robert Fishman)
Jane Lynch (Lisa)
Jeff Garlin (Stan)
Emma Stone (Amelia)
Josh Gad (Matt Gadman)
Jason Sudeikis (David Marshall)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bradley2008. 10. 16.. 22:29||#9
Én megnéztem. Szórakoztató volt.
Nem mondom, hogy hatalmas film, de kikapcsolódásnak tökéletes.
© Chocho2008. 10. 16.. 12:59||#8
Nem tudom, nekem ez a film valahogy nem szimpatikus. Elhiszem, hogy jó, de nem fogom megnézni...
© god252008. 10. 16.. 11:08||#7
Koros? Hozzátok. Nekem bejön. 😄
© feamatar2008. 10. 16.. 00:27||#6
sztem még mindig szép. csak hát nekem már túl koros...
© Librarian2008. 10. 16.. 00:12||#5
Ó igen, a negyedik képen én is kissé többet merengtem, mint a többin. :-)
© SickBump2008. 10. 15.. 19:41||#4
És az egészet a Beatles kirúgott dobosának "tragédiája" ihlette, aki egy jelenetben fel is tûnik a buszmegállóban. Jó kis film volt, sokkal rosszabbra számítottam a trailer alapján.
© menpe2008. 10. 15.. 19:06||#3
Ha a 4. kép menne 102 percen át, akkor is megnézném 😊
© MiZo812008. 10. 15.. 17:10||#2
Mégiscsak 37 éves lesz idén. 😊
© AZTA2008. 10. 15.. 16:57||#1
Nemtom mi lett Kelly arcával, de a rém rendes családhoz képest nagyon csunya lett, már a jobarátokban is azvolt. Pedig nem lenne még öreg.