SG.hu·
Fél Nelson - amiért ezentúl nem szavazunk az Oscar-díjra
Akár egy hazai tinidráma is kezdődhetne úgy, hogy egy diák a budiban rátalál töritanárára, amint az épp belőve reszket, de a Fél Nelson amerikai film.
Jobb későn, mint soha, hördülhetnénk fel a hír hallatán, miszerint végre-valahára Magyarországon is bemutatták a Fél Nelsont, melynek amerikai premierjére több mint két éve került sor. Persze kozmetikázhatjuk a hazai beégést (egy Fél Nelson-kaliberű film esetében ugyanis ez beégés, nagyon ciki...) azzal, hogy már a Titanic Filmfesztiválon láthattuk, de inkább örüljünk annak, hogy ez a gyöngyszem is megérkezett végre hozzánk.
Na, nem mintha arról lenne szó, hogy sok értelme lett volna korábban széles körben forgalmazni a filmet, hiszen tipikusan olyan alkotásról van szó, mely esetében nem mellékelnek a mozijegyhez újrahasznosított popcornt és mirelit buborékokkal dúsított cukros leveket félméteres szívószálakkal. Azonban a nem képregény- és egyéb filmfeldolgozások iránt rajongó filmfanatikusok (a legutóbbi felmérések szerint 27-en vannak) minden bizonnyal minimum 6-7 ujjukat megnyalják a bemutató hírének hallatán.
A Fél Nelson Dan Dunne-ról (hmm, szuperhős-név?) szól, aki igen szikár tanerő, történelmet tanít, dialektikára oktat. Gondolhatnánk, hogy példás életet él, hiszen az órákon motivál, sőt mellékállásban még a lányok csapnivaló kosárcsapatát is tréningezi. Azonban Dan barátunk közel sem mintapolgár, hiszen éjjelente kicsapong, s ezen tivornyázások során nem csak a pohár fenekére szokott nézni, hanem a drogot sem veti meg..., mondjuk ki, kábítószerfüggő. Egy nap azonban a tanár úr közelebb kerül egyik 13 éves tanítványához (na, nem úgy), aki delíriumos állapotban talál rá az egyik mellékhelyiségben.
Mivel az a bizonyos tanítvány is meglehetősen cudar körülmények között él, így elkerülhetetlen a közöttük létrejövő azonnali kapocs. S emiatt már első blikkre is érezhető, hogy a Fél Nelson valami nagy szónoklatokban végződő, baromira inspiráló film lesz. Azonban mivel tudjuk, hogy nem a hollywoodi fősodorból érkezik, hanem valamelyik független vágányról (mellette tessék vigyázni!), ezért rögtön el is hessentjük a nyilvánvalónak tűnő gondolatot.
A Fél Nelson kevés pénzből megteremti azt, amire sok film képtelen: nem látszik filmnek, a színészek nem látszanak színésznek. Biztosan a kézikamerázás is ráerősít erre, de valóban olyan érzése van a nézőnek, hogy lát egy emberi történetet, már-már dokumentumfilmet. Az autentikus Brooklyn remek helyszíne egy drogos filmnek, mely elkerüli a tipikus drogos filmek fő kliséit és földközeli marad, úgy bontja ki a személyes drámákat, hogy mindenféle csöpögést, giccsgyanút elkerül. Az abszolút hihető történet és a megvalósítása remek példa arra, hogy elcsépelt témákból is lehet újat kihozni úgy, hogy a néző a megtekintés után még szédelegjen is a kapott gyomrostól.
Maga a Fél Nelson filmként közel sem kiemelkedő, olykor elég közhelyes, ezért bár az év legjobbjai közül való, inkább "csak" jó. (A kommersz hollywoodi filmek között találhatnánk gyakrabban ilyen "csak jókat".) Ryan Gosling alakítása olyan szinten viszi el hátán a filmet, mint szódás a lovát - na, nem mintha Shreeka Epps nem csipkedné magát, sőt!. Azóta is sajnáljuk, hogy annak idején a 2007-es Oscaron nem ő, hanem az ugyancsak szenzációs Forest Whitaker vitte el a szobrot, de hát almát és körtét nem olyan egyszerű összehasonlítani, mondhatnánk. (De nem mondjuk, mert össze lehet.) Gosling alakítására ráadásul még a film zenéje a Broken-Social-Scene-től is rátesz egy lapáttal így két tényező miatt is kénytelenek vagyunk ajánlani a filmet.
Jobb későn, mint soha, hördülhetnénk fel a hír hallatán, miszerint végre-valahára Magyarországon is bemutatták a Fél Nelsont, melynek amerikai premierjére több mint két éve került sor. Persze kozmetikázhatjuk a hazai beégést (egy Fél Nelson-kaliberű film esetében ugyanis ez beégés, nagyon ciki...) azzal, hogy már a Titanic Filmfesztiválon láthattuk, de inkább örüljünk annak, hogy ez a gyöngyszem is megérkezett végre hozzánk.
Na, nem mintha arról lenne szó, hogy sok értelme lett volna korábban széles körben forgalmazni a filmet, hiszen tipikusan olyan alkotásról van szó, mely esetében nem mellékelnek a mozijegyhez újrahasznosított popcornt és mirelit buborékokkal dúsított cukros leveket félméteres szívószálakkal. Azonban a nem képregény- és egyéb filmfeldolgozások iránt rajongó filmfanatikusok (a legutóbbi felmérések szerint 27-en vannak) minden bizonnyal minimum 6-7 ujjukat megnyalják a bemutató hírének hallatán.
A Fél Nelson Dan Dunne-ról (hmm, szuperhős-név?) szól, aki igen szikár tanerő, történelmet tanít, dialektikára oktat. Gondolhatnánk, hogy példás életet él, hiszen az órákon motivál, sőt mellékállásban még a lányok csapnivaló kosárcsapatát is tréningezi. Azonban Dan barátunk közel sem mintapolgár, hiszen éjjelente kicsapong, s ezen tivornyázások során nem csak a pohár fenekére szokott nézni, hanem a drogot sem veti meg..., mondjuk ki, kábítószerfüggő. Egy nap azonban a tanár úr közelebb kerül egyik 13 éves tanítványához (na, nem úgy), aki delíriumos állapotban talál rá az egyik mellékhelyiségben.
Mivel az a bizonyos tanítvány is meglehetősen cudar körülmények között él, így elkerülhetetlen a közöttük létrejövő azonnali kapocs. S emiatt már első blikkre is érezhető, hogy a Fél Nelson valami nagy szónoklatokban végződő, baromira inspiráló film lesz. Azonban mivel tudjuk, hogy nem a hollywoodi fősodorból érkezik, hanem valamelyik független vágányról (mellette tessék vigyázni!), ezért rögtön el is hessentjük a nyilvánvalónak tűnő gondolatot.
A Fél Nelson kevés pénzből megteremti azt, amire sok film képtelen: nem látszik filmnek, a színészek nem látszanak színésznek. Biztosan a kézikamerázás is ráerősít erre, de valóban olyan érzése van a nézőnek, hogy lát egy emberi történetet, már-már dokumentumfilmet. Az autentikus Brooklyn remek helyszíne egy drogos filmnek, mely elkerüli a tipikus drogos filmek fő kliséit és földközeli marad, úgy bontja ki a személyes drámákat, hogy mindenféle csöpögést, giccsgyanút elkerül. Az abszolút hihető történet és a megvalósítása remek példa arra, hogy elcsépelt témákból is lehet újat kihozni úgy, hogy a néző a megtekintés után még szédelegjen is a kapott gyomrostól.
Maga a Fél Nelson filmként közel sem kiemelkedő, olykor elég közhelyes, ezért bár az év legjobbjai közül való, inkább "csak" jó. (A kommersz hollywoodi filmek között találhatnánk gyakrabban ilyen "csak jókat".) Ryan Gosling alakítása olyan szinten viszi el hátán a filmet, mint szódás a lovát - na, nem mintha Shreeka Epps nem csipkedné magát, sőt!. Azóta is sajnáljuk, hogy annak idején a 2007-es Oscaron nem ő, hanem az ugyancsak szenzációs Forest Whitaker vitte el a szobrot, de hát almát és körtét nem olyan egyszerű összehasonlítani, mondhatnánk. (De nem mondjuk, mert össze lehet.) Gosling alakítására ráadásul még a film zenéje a Broken-Social-Scene-től is rátesz egy lapáttal így két tényező miatt is kénytelenek vagyunk ajánlani a filmet.
|
Fél Nelson (Half Nelson) feliratos angol filmdráma, 106 perc, 2006 Rendező: Ryan Fleck Forgatókönyvíró: Ryan Fleck, Anna Boden Operatőr: Andrij Parekh Producer: Anna Boden, Lynette Howell Szereplők: Ryan Gosling (Dan Dunne) Shareeka Epps (Drey) Anthony Mackie (Frank) Jeff Lima (Roodly) Nathan Corbett (Terrance) Rosemary Ledee (Gina) |
