SG.hu·

Totális bukás a Babylon A.D.

Hatalmas pofont kapott Vin Diesel és a Fox az amerikai közönségtől. A nyár utolsó blockbusterének kikiáltott Babylon A.D. szégyenteljesen, mindössze 9 millió dollárral kezdett, ami teljes és totális kudarc.

Nem lehet biztosan tudni, hogy a rendező, Mathieu Kassovitz lelombozó nyilatkozata, vagy Vin Diesel megkopott neve a ludas, ám az tény, hogy a Fox vezetői most biztosan magukba roskadva próbálják kitalálni, miért is bukott ilyen csúfosat az utolsó nyári blockbusterük.

A Babylon A.D. ugyanis alig 9,5 millió dolcsival kezdett, ami egy 75 (+ minimum 30 millió reklám) millás büdzsé mellett iszonyat rossz. Természetesen még történhet csoda és ráébredhet a közönség, hogy eme film nélkül nem teljes az élete, ám erre vajmi kevés az esély.


Bangkok Dangerous

Így a Trópusi vihar továbbra is vezet, ám ehhez mindössze 11,5 millió dollárra volt szüksége. A bronzérmet A sötét lovag kaparintotta meg, amely alkotás átlépte az 500 milliós bevételt, világszinten pedig 921 milliónál tart. Megemlítenénk még a Disaster Movie című paródiát, mellyel végre nem sikerült átverni a közönséget.

A 20 millióba került film alig 5,7 milliót kapart össze és csak a hetedik hely jutott neki. Végre kezdünk rájönni, mit várhatunk a Jason Friedberg - Aaron Seltzer duótól? A mostani hét is ritka gyengének ígérkezik. Mindössze a Nicolas Cage nevével fémjelzett Bangkok Dangerous számíthat komolyabb sikerre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hoz_Hun2008. 09. 03.. 17:09||#8
Azt olvastam eléggé megvágták a filmet. Állítólag Vin Diesel ezzel kommentálta a vágásokat:" Egyálltalán benne vagyok még a filmben?"
© Tetsuo2008. 09. 03.. 17:07||#7
Azt talan, de az Elfujta a szeltol messze van. Es szvsz eleg szomoru h ennyire lent van a tomegizles.
© tyuklepes2008. 09. 03.. 13:30||#6
Elképesztõ, a Dark Knight még mindig napi szinten f*ssa a millákat :O ... Ki gondolta volna, hogy egy Batman-képregényfilm fogja legjobban megszorítani a Titanic-ot :)
© tyuklepes2008. 09. 03.. 13:27||#5
Okos vagy, leülhetsz XD
Tudsz 1 példát, ami ellentmond a szabálynak, meg van van 3-400.000, ami megerõsíti ... na?
Jó lenne, ha Kassovitz menne vissza Frankhonba, és megcsinálná ott a saját elképzelése szerint ... a mai riméközönben nem is lenne szokatlan
© OJ2008. 09. 03.. 00:19||#4
Nem is csodállom. Ritka gyenge film lett.
© Etinger2008. 09. 02.. 22:52||#3
Winnie, te az a Winnie vagy aki a Sorozatjunkie-n is írogat? :) ( Miért, van még más is? kérdésre nem a Micimackóra gondolok :D ) Amúgy teljesen igazad van, és ha jól tudom Vin Diesel se nyilatkozott túl szépeket már a film megjelenése elõtt a filmrõl.. akárcsak a rendezõnk. Amúgy sztem kellett ez a pofon a Foxnak, azon belül is a Fox igazgatójának aki OFF a Rozsomák film készítésébe is belepofázik OFF vége.......
© winnie2008. 09. 02.. 22:42||#2
azért ne keverd a szezont a fazonnal. mondjuk így pláne lehet titulálni, hiszen már 4 nap is eltelt a premier óta. de nem hogy az elsõ napon lehetett tudni, hogy a bevétel alapján bukás, hanem már azelõtt. (csekk az idevágó babylon ad topikot).

érdemes nézni a trackinget, mert az utolsó hetekben látványosan lement 25M-ról 10M-ra - és azért, aki csöpp BO-tapasztalattal rendelkezik, az az elsõ napi eredménybõl le tudja vezetni, hogy mennyi lesz egy olyan filmnek a bevétele, mint a babylon ad (és utána kaszálhat egy nagyot, ha megfogadja pár fogadóirodánál a nyitányt OVER/UNDER, mert azok súlyosan benézték a becslésüket:)).

(oké, lehet, hogy még kétszeres szorzója sem lesz, de a 25M-s eredeti kezdési becslést nem fogja elérni. (nem mintha nagy ördöngösség lenne a botrányos kritikákból, a filmkészítõk filmpocskondiázásából és a nézõi érdektelenségbõl ítélni)

szõval a bukás helytálló, sõt. még kis szó is rá. ha köv hétre nem 65% felett esik, hanem csak 50%-ot, akkor pezsgõk fognak durranni. a titanicról másik esszét írok majd.
© CaptainRumi2008. 09. 02.. 22:21||#1
Már a nyitány után totális bukásnak tituláljátok a filmet???
hát gratulálok
csak annyit, hogy a Titanic az elsõ pár hétben szintén gyérül teljesített aztán tudjuk mi lett a vége....