Szekeres Viktor

Nálunk csak egy hétig volt első a Sötét lovag

Hiába nyitott Magyarországon remekül a Batman-folytatás, a Sötét lovag, ahogyan az várható volt, a rajongók az első napokon megnézték a filmet és a többi mozibajárót már annyira nem érdekelte a viszonylag lassú héten.

A Sötét lovag nyitánya (a fővárosi adatok alapján) az év harmadik legerősebbje volt, azonban, míg Amerikában remek szájhagyománnyal és újranézési indexszel rendelkezve heti 40%-os csökkenéseket szenved csak el a film, addig nálunk a második hétre az 56 ezer nézőből mindössze 16 ezer maradt, vagyis több mint 70%-kal csappant meg a nézettség, ami meglehetősen ritka a második hetes filmek esetében.

A csökkenés már csak azért is csalódást keltő, hiszen a Denevérember vetélytársául mindössze két premier szolgált (Az üresfejű, Lizi & Yeti), melyek ahogy várható volt, minőségükhöz méltóan nagyot buktak és összesen nem gyűjtöttek annyi nézőt, mint a Sötét lovag a második héten.

A Sötét lovag második helyre csúszásával természetesen ismét a Mamma Mia! vette vissza a képzeletbeli dobogó legfelső fokát: a musicalt premierjének 5. hetén is 27730-an tekintették meg, így az éves toplistát már most toronymagasan vezeti 229 ezer nézővel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MR SUGAR #16
    én 4(!)szer néztem meg moziban!! nekem nagyon tetszett, engem nagyon megfogott!mármint a sötét lovag. bár láttam már mamamiára táncoló embereket is a moziban....
  • CaptainRumi #15
    Ahogy mondod Jason.....
    és Sance neked is teljes mértékben igazad van.
    Aki sajnál 1000 forintot egy ilyen filmre és inkább a kamerás verziót nézi meg hát az egy....na mind1
  • Sance231 #14
    Hát, aki ezt a filmet képes megnézni kamerásan, az csak egy igénytelen barom lehet, annyi szent.
  • JASON13 #13
    Jellemző ránk, magyarokra az ilyen hozzáállás. Ezért nincs jövője ennek a népnek mert semmi stílusa és semmi izlése sincs. Mindenki megnézi a számítógépén kamerás verzióban (bizonyára kurvanagy élmény lehet). Másik meg a mamma mia... szerintem ha a teletubbit adnánk le moziba az lenne itt kasszasiker mert olyan szinten vannak nálunk az emberek (persze kivétel az az 56.000 ember). Emberek! Aki értelmes az meneküljön ebből az "országból" mert visszafele fejlődünk!!!!
  • TeDDyRuSh #12
    Igaz ami igaz, baromi jó film. Csak Viktor keveset ír róla. Neki bitti nem tetszik annyira:)
  • DarkEvilPiccolo #11
    Kiskínában 3 napig sem volt a csúcson.
  • berserk87 #10
    Én már vagy 3 éve nem néztem meg egy filmnek se a kamerás változatát, mert úgy élvezhetetlen szerintem. Inkább várok 1 hónapot a dvdrip-re, ki lehet bírni addig.
    Akiket nem érdekel a hír minek olvassák és írnak hozzá? Ha egy hír engem nem érdekel, akkor nem olvasom el. Ennyi.
    Én láttam the dark knightot moziban és nagyon tetszett, sokkal élvezetesebb egy film moziban a barátokkal, mint otthon egyedül, szerintem. Bár nem vagyok az a nagy mozibajárós típus, de évente egy filmet megnézek.
  • AzUs #9
    mia szar az a mamma mia?????
  • FoodLFG #8
    Miért lenne baj?
    A jó filmeket megnézik moziban is. Valószínűleg ez nem volt olyan jó.
    Én megnéztem moziban, de fenntartom a jogot, hogy akármikor levarezolhassam. Ha nem tetszik, akkor nem kell filmeket csinálni. Én megvagyok nélkülük is.
  • BaliBoy #7
    Annyira nyomják a batmant orrba-szájba, hogy az ablakom felé denevérek költöztek. (komolyan)