Szekeres Viktor

A Sötét lovag miatt csúszik a Harry Potter 6?

A legfanatikusabb Harry Potter-rajongóknak minden bizonnyal gyásznapként marad meg az, amikor a Warner bejelentette, hogy a népszerű filmsorozat hatodik része majd 3/4 évvel később kerül a mozikba. Öröm az ürömben, hogy a hetedik és nyolcadik film premierjét nem érinti a csúszás.

Miközben egész Amerika azon röhög, hogy a Warner egyik keze nem tudja, hogy mit csinál a másik (ti. a Harry Potter-csúszás bejelentésének napján az ugyancsak warneres érdekeltségi körbe tartozó Entertainment Weekly Potteres címlappal és nagy téli filmajánlóval jelent meg), addig minden bizonnyal a mozis bizniszben járatosak megfejtették a csúszás rejtélyét.

A Sötét lovag sikerével ugyanis a Warner hatalmas éves bevételre tesz szert (már most 1,3 milliárd dollárnál és 20,5%-os részesedésnél tartanak), így igazándiból teljesen szükségtelennek tűnik egy újabb nagyágyút bevetni idén, sokkal okosabb megoldás a Harry Potter 6. részével a 2009-es bevételeket megtámogatni. Mivel az idén még a Jim Carrey-s Igenembert és a Ridley Scott-féle Hazugságok hálóját kínáló Warnert már csak a Paramount foghatja be, így egyrészt a HP6-os puskapor idei ellövésével nem sokat nyerne a stúdió, sokkal többet jelentene jövőre a HP6 300 milliója a stúdiók versenyében.

Másrészt pedig, ha idén mutatnák be a Félvér herceget, akkor a gigantikus, 2 milliárd közeli 2008-as Warner-bevételt 2009-ben, hiába a T4 és a Watchmen, csak alulmúlni lehetne, mégpedig olyan mértékben, amely egy vállalatnál sem veszi ki jól magát. Így a fejesek inkább úgy döntöttek, hogy két szolid, növekedést mutató év végi mérleg jobban mutat, mint egy kiugró évet követő hatalmas visszaesés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pipeppers #29
    Hát igen, a kérdés az, hogy ki van kiért?
    Remélem jövőre is lesz egy "Fekete lovag".
  • BiG G #28
    teljesen logikus lépés gazdaságilag, más kérdés hogy a rajongók mit szólnak ehhez.
  • JASON13 #27
    Ha ezt komolyan veszed akkor magadra vess... viccnek szantam egyrészt masreszt nem vagyok bróker. mondjuk reggel is volt még nagyon meg arra gondoltam de bizonyara tudjatok hogy mire gondoltam hiszen ti vagytok az Istenek hogy a warnernek nem csak ez a 2 filmje van...ugyanugy fog keresni más filmekkel is minden évben és (de ezt mar kifejtettem) nem csak a warner keres vele hanem sok mas cég is. akiknek viszont számit az az 1 év. de bocsássanak meg nagy bölcsességek hogy mertem irni valamit nem is merek felemelkedni a korotokból adódó mérhetetlen tudásra és tapintatosságra. azért a vének tanácsának ne jelentsétek a dolgot ha lehet, mégegyszer bocsánat ő nagy bölcsességeteknek.
  • Hirvaer #26
    JASON13 felhasználónévvel szerinted mennyire lehet fiatal?:)
  • kalapos01 #25
    "most nem mindegy hogy 1 év alatt keresek 100 ft vagy 2 év alatt 50+50 et? "

    Úristen!

    Vagy csak poén a kérdés, vagy... baromi fiatal lehetsz, vagy lövésed sincs a közgazdasághoz és a vállalatok működéséhez. Ha egy év alatt keresel 100 forintot, akkor azt a 100-at is visszaforgatod a cégbe, minek hatására 50%-kal csökken a profitod, akkor a vezetőséget úgy rúgják ki, hogy a lábuk nem éri a földet. A cégek részvényárai már akkor csökkennek, ha egy egészséges növekedés helyett pár százalékos évi nyereség csökkenés következik be. A 20-30%-os csökkenés egyenlő lenne a krachhal.
  • JASON13 #24
    ekkora baromságot még életemben nem hallottam...azért csúsztatni egy filmet hogy meglegyen az éves átlag bevétel!? most nem mindegy hogy 1 év alatt keresek 100 ft vagy 2 év alatt 50+50 et? nem is értem...én ha a helyükben lennék a dark knight lecsillapodása után dobnam is ki a pottert. az a jó ha sok pénz jön egyszerre nem az hogy huzzuk hogy a következő évben is legyen ami hoz. ez a hír olyan kamu hogy nem igaz. az üzlet televan hillámvölgyekkel,és ez még a jobbik eset mert eldönthetik mikor keresnek sok pénzt. szerintem kifogjak dobni mert nem csak rajtuk áll- pl ott vannak a játékforgalmazók, reklámozók meg minden más cég és nekik kell a pénz nem ugy van az hogyí most a warner eldönti és akkor mindenki kuss. ááááh hulyeség ez így. nah mind1 nekem ez jutott eszembe.
  • avman #23
    touché... :)
  • kandeláber #22
    Erre reagáltam: "az össz nem különösebben érintené a warnert"

    "nem is értem minek belekeverni ezeket, hiszen különálló cégek"

    Ettől még a Warner Bros Pictures filmjeit a Warner International forgalmazza, és ahogy a bevételéből látszik, nem ingyen, tehát az össz. igenis érinti a Warnert, és több pénze van a nemzetközi értékesítésből, mint a hazaiból.
  • winnie #21
    ó, szicsász, királyfi. anno kifejtettem már, hogy hol írsz látványos butaságokat és hol helyesbítettél nagyon helyesen, de nem fogok kopipésztelni.

    ellenben olvasd el, amit írtam odalent, amire reagáltál, ahol semmi szó nincs holmi time warner inc-ről vagy warner internationalről. (nem mellesleg nem is értem minek belekeverni ezeket, hiszen különálló cégek. erre a nevükből lehet rájönni, mert az... más. le a fóbiákkal.)
  • GG #20
    mit vagyunk úgy meglepődve?!? mindig is a pénzről volt szó, duma ide vagy oda, hogy a stúdiók ember közeliek...addig mig kilehet sajtólni belőlük a zsét; de mit is várunk amcsitól vagy a világtól :@