Szekeres Viktor

Visszafogottan kezdett a Trópusi vihar

A Ben Stiller rendezte Tropic Thunder, melyet nálunk szeptember 4-én mutat be a UIP Dunafilm, a Sötét lovag mellett talán az egyik legnagyobb netes hype-ot generálta az idei premierek között - ehhez képest meglehetősen csalódást keltő számokkal mutatkozott be szerdán az amerikai mozikban.

A Ben Stiller mellett Jack Blacket és Robert Downey Jr.-t is a soraiban tudó produkció, anélkül, hogy sok mindent elárulnánk a történetből, egy bennfentes komédia lesz, mely egy nagyköltségvetésű háborús film forgatásáról szól.


Annak ellenére, hogy a Trópusi vihar előzetesei és egyéb netes promói meglehetősen nagy port vertek fel internetszerte, a szerdai premier nessze elmaradt a várakozásoktól és mindössze 7 millió dollár bevételt hozott, s ezzel a film alulmaradt az egy hete ugyancsak szerdán bemutatott Ananász expresszel szemben, mely 12 millió zöldhasút fialt premierje napján.

Javításra persze még ott a hétvége, mely során becslések szerint 22-25 millió dollárig fog felkapaszkodni a nyitányt jelző összeg, ami minden bizonnyal azért elég lesz a 100 milliós összbevételi határ eléréséhez, bár a 135 milliós költségvetés megtérülése ettől még meglehetősen messze van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Risu Führer #3
    call me...dad
  • xido #2
    Optimista vagyok,mert mindhármójukat imádom és a trailerek bejöttek,sőt most hallgatom a zenéjét és az is nagyon bejön:)
  • kukacS3K #1
    mindig is tudtuk hogy az amerikai ízlés pocsék, a trailerek alapján ez a film elég ütős lesz úgy gondolom