Szekeres Viktor

Ezentúl a TV6-on a Bajnokok Ligája

Ahogyan az várható volt, második hazai csatornájának érkeztével a Viasat megpróbálja mindkettőt pozícionálni és mivel a Viasat 3 egyre inkább "elnőiesedik", ezért a keményebb sorozatok és a sportok a TV6-ra kerülnek át.

Nem is csoda, hogy a TV6 műsorán nem kevesebb mint napi 5 scifi-sorozat is van, sőt az HBO kőkemény börtöndrámája, az Oz is a TV6-on látható, a szinkronutálók számára feliratosan. A férfiasítás következő lépése meglehetősen nagy falat lesz, hiszen 2008/09-ben már a labdarúgó Bajnokok Ligája is a TV6-on lesz látható.

Ráadásul, hogy a nézők öröme teljes legyen, ezentúl nem 1, hanem heti 4 mérkőzést láthatnak a TV6-on, hiszen a keddi-szerdai két élő összecsapást követően követően egy-egy felvételről sugárzott meccs is megtekinthető lesz. Ahogy azt már megszokhattuk, a kommentátor az élő meccseken továbbra is Hajdú B. István lesz és a stúdióban Urbányi István fogja vezetni a műsort.

Természetesen a Viasat továbbra is csak a másod- és harmadválasztás jogával bír a BL-meccsek tekintetében, az elsőválasztás joga maradt az m1-é.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kapiapi #7
    akkor már jöhetsz is de hozzál twin fejet bőven mert ingyen sok ember lecseréltetné a régit!!!
  • akyyy #6
    én ingyen elválalom
  • kapiapi #5
    A tányéros digin van tv6! Elmondom hogy tudjátok nézni! Ha nincs benne a csatornalistában akkor csinálni kell egy gyári beállítást! Arra figyeljetek oda hogy ha két beltéri vagy egy duál beltéri van rákötve egy fejre akkor nem fog működni a csati, de lehet a listában se lesz benne ! Megoldás: A gyári beállítás idejére le kell választani a második beltérit az egyes beltériről. Tehát az egyes fejjel rendelkező antennára csak egy beltéri legyen rákötve. Ezek után biztosan fog müködni a csati, de a rossz hir az hogy ha visszakötitek a második beltérit az antennára akkor már nem fog menni!! A két beltérivel , vagy duállal rendelkezőknek egyetlen megoldás a TWIN fej. Azzal mindkét tévén lehet nézni a tv6-ot. Ha nem boldogultok vele írjatok ide: [email protected]. Debrecen könyékén megoldom a szerelést is twin-re kb. 10-15 huf a meló anyaggal.
  • Proart #4
    Pár napja már a digitévénél is fogható.
  • zoltan54 #3
    Tv6:

    Foghatóság

    Földi sugárzás

    Antenna Digital

    Műholdas vétel
    Sirius 4

    Kábeles vétel

    T-Kábel
    FiberNet
    TvNetwork
    PR-Telecom
    PARISAT
    Zelka
  • Narxis #2
    Hol lehet ezt a TV6-ot fogni? Mert én még most hallok róla először.
  • Etinger #1
    Ez a szinkronutálók jó szó :D Amúgy tényleg vannak olyanok akik zsigerből irtóznak tőle. Ami egy dolog.. pár filmnél teljesen érthető.. de az megmosolyogtat egyesek milyen hisztit levágnak ha valami szinkronos :D:D