Szekeres Viktor

Az id Software Doom 2-t akar

Hiába a neves számítógépes előd, a tinik körében mindig is kedvelt scifi-akció műfaj, a 60 millió dollárból készült Doom mind a mozis bevételeket, mind a nézői véleményeket tekintve leszerepelt. Azonban a rajongók most örülhetnek.

Amerikában 28 millió dollárt, a világ többi részén még 27 milliót jövedelmezett a Doom, s éppen ezért a gyártó stúdió, a Universal cseppet sem erőltette a folytatást. Azonban ettől még megvalósulhat a Doom 2.


A bukás ellenére Todd Hollenshead, az id Software elnök-vezérigazgatója elmondta a Shack News-nak, hogy ők szeretnének egy második Doom-filmet, hiszen az elsővel is remek móka volt foglalkozni, sőt, a forgatáson szerzett tapasztalatokkal felvértezve minden bizonnyal jobb alkotást adhatnának ki kezeikből.

Bár Hollenshead elismerte, hogy a folytatásról való döntés nem rajta múlik, bízik benne, hogy a Universal meggondolja magát és megfinanszíroz egy második részt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flint Sullivan #17
    bcsirke! Semmi nem lehetetlen! Amióta Nolan jelentkezett a két Batman feldolgozással, azóta ontja Hollywood magából a "kezdjünk mindent előlről" koncepción alapuló feldolgozásokat. Tuti, hogy a Universalnak eszébe jut a közeljövőben rendesen megcsinálni (az universal a Hulkkal is megcsinálta ezt, de ott meg fordítva sült el a dolog: Ang Lee remekét megalázták ezzel a Hihetetlen Hülyeséggel). Chris Gans (Silent Hill) talán a megfelelő ember erre a feladatra, csak petícíót kell csinálni, oszt' ennyi!
  • rayman12 #16
    valaki megtudja mondani hogy kell helyesen beálitani a konfiguráciokat a setupban me mindeig akad meg a hang is ramaty
  • bcsirke #15
    De ez persze sohasem fog megvalósulni
  • bcsirke #14
    XXDD

    Hát én az első film óta arról álmodozom hogy megpróbálják mégegyszer, és csinálnak egy Marson játszódó, félelmetes(nem unalmas), pokolból jött démonokat(nem kibaszott mutánsokat) írtós, zöld(nem kék) Big Fucking Gun(nem BioForce) plazmás, nagy költésgvetésű filmet. Elhívnák a forgatásra John Romerot, jönne Carmack is, és minden úgy lenne mint a szép időkben.
  • Vogel #13
    Nekem tettszett a doom. Agyatlan film volt.
  • debut12 #12
    Most hogy így mondod, így szabi alatt csinálok egy maratoni Alien 1-4 + AvP 1 (a 2 egy hulladék) mozizást. Csak a 3. rész rendezői változatát kellene valahonnan beintéznem.
  • rigidus #11
    Az AVP2 is egy ilyen volt.
  • Loverman #10
    ők nem a blizzard.
  • Narxis #9
    Remélem Uwe Boll rendezi. :)
  • dronkZero #8
    "a Universal meggondolja magát és megfinanszíroz egy második részt."

    Mi a pöcs? Na ne mondja már az id, hogy nem lenne pénze saját pénzből filmet forgatni?!