Ötvös Tibor

Comic-Con '08: Marvel konferencia

A Marvel sem volt rest és egy komolyabb sajtókonferencia keretében részletesen beszámolt a stúdió idei terveiről, valamint a már bemutatott szuperhősök szerepléséről.

A sajtókonferencián Kevin Feige vitte a szót, aki a Marvel Studios vezetője. De jelen volt még Joe Quesada és Dan Buckley a Marvel kiadói részlegétől, valamint az animációs osztály feje, Craig Kyle is. De mi itt most csak a mozis bejelentésekről számolunk be.

Feige először A hihetetlen Hulk dicséretével kezdte. Szerinte a közönség jól fogadta a filmet, a pozitív visszajelzések és a bevételek (228 millió világszinten) hatására Hulk biztosan vissza fog térni a vásznakra. Ám 2008 második fele egyértelműen a Thor és Hangyaember filmekről szól majd a stúdió számára.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változatért!

Feige nem erősítette meg az értesülést, miszerint Jon Favreau rendezi a Vasember 2-t, de nem is cáfolta. Rossz hír, hogy Dr. Doom nem szerepel majd a tervezett Bosszú angyalai mozifilmben, mivel a karakter jogai (a Fantasztikus Négyesével egyetemben) a Fox tulajdonában vannak. Emiatt nem halad az Ezüst Utazó forgatása sem, hiszen - bár a forgatókönyv már készen van - a Marvel nem kezdheti meg önállóan a forgatást.

Erről egyébként külön beszélt Feige. Elárulta, hogy folytak már előzetes tárgyalások az eladott jogok visszavásárlásáról, ám szerinte sem a Sony (Pókember-franchise), sem pedig a Fox (Fantasztikus Négyes és X-Men karakterek) nem mutat hajlandóságot a megegyezésre.

Végül kijelentette, hogy a már eladott jogokon felül több szuperhős nem kerül "értékesítésre". Ezt hatalmas taps és ováció fogadta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CaptainRumi #8
    A KONFERENCIÁN BEMUTATTÁK MÁR AZ X-MEN ORIGINS: WOLVERINE TRAILERÉT IS ÉS AZT SOKKAL NAGYOBB OVÁCIÓ FOGADTA.

    de SG.hu majd talán jövőhéten felteszi ide is.....
  • Szolnokboy1 #7
    "Végül kijelentette, hogy a már eladott jogokon felül több szuperhős nem kerül "értékesítésre". Ezt hatalmas taps és ováció fogadta."

    Hatalmas taps és ováció a részemről is!!
  • Nethyrrea #6
    pókember franchise-t nem sajnálom, elég lagymatagra sikerült, de a fox meg elmehet a búsp....be a kapzsiságával, a saját hülyeségük fogja az esetleges filmjeiket a mélybe tolni, a rajongókat meg kiábrándítani. nem ez lenne az első eset hogy a fox a hülye üzletpolitikájával hazavágott egy amúgy zseniális filmet/sorozatot. a vasember meg már bebizonyította hogy überjó, fox meg ilyesmi nélkül is.
  • xido #4
    ez az a hozzáállás,hogy ha mi nem akarjuk fialni az üzletet,azért másnak se adjunk lehetőséget rá,hogy robbantson kasszát vele..hátha egyszer még majd mi is...
  • Suffering #3
    De geci FOX. egyértelmüó hogy az F4-et nem folytatják akkor miért nem adják el? :S
  • CaptainRumi #2
    Jól látod :D
  • Etinger #1
    Milyen szép látni, hogy a sok-sok képregényhős után, hogy kapkodnak a nagy stúdiók. Batman - Warner, Pókember - Sony, Hulk - Universal... Amúgy jól látom, hogy a középső képen DC és Marvel hősök vannak közösen? :)