Ötvös Tibor

Ismét egy Pixar-mű az élen

Amerikában újra egy Pixar mese szerezte meg az első helyet. A Wall-E ugyan jobban kezdett, mint a L'ecsó vagy a Verdák, ám a Némó nyomábant vagy a Hihetetlen családot nem tudta lenyomni.

A 62,5 millió dollár nagyon is szép eredmény és az eddigiekből kiindulva a végösszeget simán 200 millió felé tehetjük. És akkor még csak Amerikával számoltunk. A kissé gyengébben kezdett Verdák például 462 millió dollárt szedett össze világszinten, ami Wall-E számára sem elérhetetlen cél. Szép volt.

Ahogy a Wanted készítői sem szomorkodhatnak, hiszen 75 milliós képregényfilmjük alig maradt el a robot mögött. 51,1 milliója nem veheti fel a versenyt az olyan szupersztárokkal, mint a Vasember vagy Pókember, ám ebben a történetben nincsenek falakat áttörő szuperhősök. Szóval most bizonyára nagy az öröm a Universal táborában, ráadásul Timur Bekmambetov is sikerrel debütál Hollywoodban.



A Get Smart szépen tartotta magát ezen a hétvégén is, 20 milliója minden elismerést megérdemel. Ha minden ilyen szépen halad, Carell ismét átlépi a 100 milliós határt. A hihetetlen Hulk azonban továbbra sem találja közönségét, 58%-os visszaesésével a hétvége vesztese lenne - ha nem lenne a The Love Guru, amely amúgy is szerény bevételéből további 60%-ot veszített. A film maximum 35-40 millióig mehet el, szóval lesz egy minimum 20-25 milliós mínusz.

Van egy érzésünk, miszerint a jövő hét továbbra is a Pixar-meséjétől lesz hangos, ám ezúttal igazi kihívója akad a Hancock személyében. Will Smith zsigerből hozza a 100 és 200 milliós alkotásokat, ám ki tudja, hogy a Szuper ex-nőm után mekkora igény van egy "nevetséges" szuperhősfilmre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DarkEvilPiccolo #9
    Ez a Wall-E nem semmi. A Top 250-ben az Imdb-n máris bent van méghozzá a 9. helyen. A jóöreg Birodalom visszavág mögött van pont. :P
  • alienslive #8
    imdb-n 9.3-as a Wall E, igaz eddig csak 5300 szavazat alapján.
    már várom.
  • Andrews2007 #7
    A Spiderman 3 hoz képest is a júniusi időszakban 8 szor annyi elővételben elkelt jegy érte a Dark Knightot eddig. Az aztán nagyot robbant majd a kasszában. Eddigi kritikák szerint eddig az agyakat is eldobja. :)

    Wall-E t viszont én is várom nagyon kár hogy az is késik jellemzően. :(
  • kukacS3K #6
    hancock az szerintem is nagyon jó lesz
  • wolruf #5
    A Wall-E-t már én is nagyon-nagyon várom. Szintúgy a Hancock-ot :) Jókat fogunk vihogni :)
  • sirpalee #4
  • 00000000000000 #3
    A Wanted nagyon is megérdemli azt az 51 millát, ugyanis a legjobb film idén, legalábbis számomra. Minden megvan benne ami kell.
    A Wall-Et meg már alig várom, igaz a L'ecsót nehéz lesz überelni, de tudjuk, hogy a Pixarosoknak van a tarsolyukban bőven....
  • tommyknockers #2
    Mármint a Hanckock
  • tommyknockers #1
    Nekem ez a film roahdtul tetszik, bár úgyis le fogják húzni, emrt nincs mögötte élvezetes, és szenvedélyes színészi játszás, meg nem érezte át a szerepet, meg mit tom én..