Szekeres Viktor

A Terminátor 4 sztorija

Miközben Amerikában dübörög a sorozat (illetve nyár lévén pihen), a Terminátor-franchise felújítói napról-napra új híreket közölnek a készülő negyedik részről, melynek főszereplője, Christian Bale, aláírt egy teljes trilógiára.

Persze a három rész csak akkor fog megvalósulni, ha az első próbálkozás, a Terminator Salvation: The Future Begins sikert arat. Mindenesetre a film forgatása már elkezdődött Új Mexikóban és fű alatt Charlotte Gainsbourg is csatlakozott a filmhez, mint Kate Connor (Claire Danes utódja), valamint Jadagrace is, mint Star, bár utóbbiról egyelőre a T4-gyel foglalkozó oldalak sem találtak semmit. Hmm.


A 4. rész a posztapokaliptikus 2018-ban fog játszódni, amikor John Connor a Skynet és a Terminátor-horda ellenében vezeti az emberi ellenállási mozgalmat. Egy emlékeit vesztett, lehet, hogy a jövőből érkező idegen, Marcus Wright megjelenése azonban megbolygatja a status quót, mely hatására Connor és Marcus útnak indul, hogy behatoljon a Skynet-központ "szívébe", hogy ott rájöjjenek a szörnyű titokra, mely lappang az emberiség küszöbön lévő kiírtása mögött.

Nem feledni, a premier 2009. május 22-re várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lacee83 #13
    Az időutazás témája elég sok bakit és értelmetlenséget szülhet. De a jövőben játszódó ember vs robot harcot szivesen megnézném. Vagy legalábbis a 3. résztöl ezt vártam mert ugye ha jól tudom a trailer fele erröl szólt. Aztán meg kiderült hogy ennyi az egész ilyen jelenet benne. Egy rendes forgatókönyv, nagyon jó látvány, zene még hozhat sikert erre azonban nem látok esélyt.
  • Silenzio #12
    adam first: már van ilyen film, gyerek-kiborg gonosz entitás, stb. A címe Screamers. Elég ratyi. Ennyit az újító ötletekről... Nem újdonságok kellenek, hanem jól megírt, cselekményes forgatókönyv. A sorozat példája bebizonyította. Mellesleg a sorozat önmagában zárójelbe teszi a 3. részt, szóval igenis van élet a T2 után... Utóbbit én is szeretem, de az első részhez nekem nem tudott felérni. Számomra az első a 12 majomhoz hasonlóan a sorsról, a jövő megváltoztathatatlanságáról szólt, a 2. rész viszont sutba vágta az egész logikát. Pedig az első részben egy kimaradt jelenetből kiderül, hogy maga Sarah csalta a terminátort a Cyberdine-hez, ahol összepréselte, így tulajdonképpen a kezükre adva a technológiát... Ha figyeltél, a jövőből jött srác nem gyilkológép lesz a 4. részben. De igaz, az időutazást végre elfelejthetnék...
  • adam first #11
    Szanalom a kobon, ezek meg mindig ott tartanak, hogy a jovobol jon egy gyilkologep! Pfff, szanalmas. Nekem a Terminator sorozat a masodik resszel teljesen lezarult, veget ert. A jovot megmentettek Connorek, raadasul a T1 utan a T2 tartogatott egy hatalamas csavart a tortenetben. Christian Bale hiaba kivalo szinesz, hiba lesz jo a T4 forgatokonyve, ha egyszer a harmadik resszel Vajnaek hazavagtak az egesz sorozatott. Sajnos sokan nem ertik me, hogy nem kellenek ide felesleges folytatasok, ha folytatni akartak volna akkor oda James Cameron kellett volna, de sajnos Cameron is csak annyit tudott nyilatkozni a penzehes Mario Kassar, Andy Vajna duorol, hogy tonkre tettek elete legmeghatarozobb sorozatat, szerintem Cameron a T2 vegervenyesen leakarta zarni a Terminator sagat. Szanalom, engem mar nem erdekel, nekem nem a 4. resszel van bajom, hanem azzal, hogy a T3-
    al ki irtottak a Termiantor univerzum lenyeget. Ja es meg valami, miert nem probalkoznak valami ujjal, Cameron tudott ujat mutatni, ok miert nem. Mondjuk egy gonosz Terminator, gyerek testeben es nem folyekony fem lenne, hanem valami mas uj tulajdonsaggal.
  • Destro #10
    Az emberek 2029-ben verik le a SkyNet-et. Akkor találják meg az időgépet is, tehát leginkább onnan jöhet a faszi.
    A gépisten szívével kapcsolatban pedig; az első két film megírásának korában még gyerekcipőben járt az internet. Akkoriban még egy nagy giga-szerverként volt elképzelve az egész - a világ többi gépétől csak az erőforrásokat veszi a számításaihoz. A harmadik rész hozta be ezt a 'vírusként terjedős' dolgot.

    Remélem így már tisztább :)
  • Quantumleap #9
    Nem elképzelhetetlen, de zavaros. Az eddigi sztorik lényege, hogy a romba dőlt jövővől érkeztek a civilizált múltba. Most meg az előbbin belül is utazgatni fognak? Ebből nekem csak az jön le, hogy kavarnak, mint a turmixgép.
  • koschwarz #8
    a terminátor saga szerint a jövőbeni háborúban sikerül connoréknak bejutni a skynet időgépéhez (nevezhetjük a szívének). onnan küldi vissza a védelmezőit.

    ha meg már eleve az egész terminátor-sztori alapja az időutazás, akkor miért olyan elképzelhetetlen, hogy a jövőből is érkezzen valaki (mégha a jövőben is történik ez)? izé...szóval a drog rossz, értem?
  • googlekereso #7
    Én meg úgy emlékszem a Skynet-nek meg nincs is "szíve", mert hálózati felépítése van. Vagy tévedek?
  • Quantumleap #6
    Na meg 2018-ban játszódik, és oda is érkeznek a jövőből? Ez már kissé zűrzavaros.
  • NEXUS6 #5
    "Egy emlékeit vesztett, lehet, hogy a jövőből érkező idegen, Marcus Wright megjelenése azonban megbolygatja a status quót..."

    Na ez aztán teljesen egyedi sztori! LOL
    Hát ezért tudnak ilyen egysíkuak lenni a folytatások. Mert hogy gyak minimális újítást sem mernek belevinni.
  • Danny1987 #4
    Szerintem az időgépet találják meg