SG.hu·

255 millióba kerül az olimpia stúdiója az MTV-nek

A komplett stúdiót először Magyarországon szerelik össze, és a televíziós munkatársak képzése után szállítják Pekingbe. A játékokat HD technikával fogják közvetíteni, a teljes költség több mint negyedmilliárd forint.

Az Albacomp a Magyar Televízió gyorsított meghívásos közbeszerzési pályázatán nyerte el a jogot a pekingi olimpia közvetítés infrastruktúrájának bérbeadására. A komplett stúdiót először Magyarországon szerelik össze, és a televíziós munkatársak képzése után szállítják Pekingbe. Az MTV munkatársai az olimpia ideje alatt ebből a stúdióból koordinálják a hazai közvetítést. A projektben több hazai vállalat működik közre. A projekt külföldi partnere az Alfacam, aki a 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos közvetítő partnere is egyben.

A székesfehérvári vállalatot három pályázó közül választotta ki az MTV. A közbeszerzés értéke bruttó 255,6 millió forint. A komplett stúdió kiépítésében és szállításában több magyar vállalat vesz részt, és a hazai közszolgálati televízió saját eszközeit is integrálni kell a rendszerbe, amelyet az Albacomp szakemberei végeznek el. Az alkalmazott technológia informatikai infrastruktúráját HP szerverekkel oldják meg.

A 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos közvetítő partnere a belga székhelyű Alfacam. A cég 18 közvetítő kocsival, több mint 100 szakemberrel és 240 HD kamerával a játékok 90%-át közvetíti. Az 1987-ben létrejött cég technológiája mindig az élmezőnyt képviselte. A HD technológiát a világon elsőként használták közvetítések rögzítésére, 2004-ben ők használták először a HD "superslomo" kamerákat és az ő nevükhöz fűződik az első háromdimenziós HD koncert felvétel is. A sportesemények közvetítésében is igen nagy tapasztalata van az Alfacamnak. Az elmúlt években számos jelentős világeseményt közvetítettek, többek között a női kézilabda világbajnokságot és a Portugáliában megrendezett labdarúgó bajnokságot is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SZEG0072008. 05. 22.. 18:36||#9
vegyen valaki nekem HD ready TV-t thx
© Tetsuo2008. 05. 22.. 15:12||#8
A studio technikai berendezeseit nehez lett volna nevesiteni?
Vegulis nem tudtuk meg, mire koltik azt a penzt..
Azt is ruhellem az ilyentipusu cikkekben, h a masodik bekezdes majdnem ua mint az elso..
<#gunyos1>
© AZTA2008. 05. 22.. 12:54||#7
Az nem olcsobb lett volna ha ugy csinálják mint pl a BL-nél hogy kimegy 1-2 emberuk és közvetít?😄
© bitbandita2008. 05. 22.. 07:54||#6
De a tudat megnyugtatja a parasztot, hogy neki úgy jön....
© Powerfull2008. 05. 21.. 15:39||#5
Nekem nem kell HD en most azonnal HD-5 kell majd a ufok hoznak nekem beeeeee<#eplus2><#idiota>
© FoodLFG2008. 05. 21.. 14:21||#4
ajaj már megint az a vita kezdõdik, hogy kell-e a HD felbontás, vagy jó filmhez elég a mostani is stb..
(kíváncsi vagyok, kik lesznek a fõszereplõk)<#eplus2>
kezdõdhet a buli xD
© Rosta2008. 05. 21.. 13:44||#3
jó a HD végre focinál nem csak egy zöld pacának látod a füvet hanem látod a füszálakat is, tovább is van mondjam még? 😄
© Gerygrey2008. 05. 21.. 13:15||#2
Miért pont egy sportesemény az, amit HD-ben kell nézni és vadiúj plazmatévén? (legalábbis az idióta marketingesek szerint) - szerintem ez pont az a mûfaj, ami az adott sportág kedvelõinek junosztyn feketefehérben is élmény.
© ung ur2008. 05. 21.. 12:34||#1
Portugáliában EB volt.
HD kell a népnek, bár TV nincs HD-s.