SG.hu·
Papírsárkányok - Afganisztán, mint még soha
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb regényének filmverziója megmutatja, hogy miképpen is kell könyvet feldolgozni. Most a könzönségen a sor.
Ebugattát, megint egy könyvadaptáció, melynél nem lehet nem kettős szemüvegen keresztül szemlélni a végterméket. Persze ez így is van jól, de az irodalmi alapanyaggal rendelkező filmek esetében mindig odafigyelve kell olvasni a kritikákat, hiszen az eredeti művet olvasó tollnokok, véleményezők hajlamosak a nyafogásra (ez maradt, az maradt ki), míg az alapot nemismerők szűz szemmel ítélhetik meg a végeredményt.
A Papírsárkányok, nem meglepő módon a Papírsárkányok című regényből készült - Khaled Hosseini könyve ugyan 2003-ban jelent meg, de még ma is ott van az eladási listák élvonalában. Nem csoda tehát, ha a legtöbben az utóbbi évek egyik legnépszerűbb köteteként emlegetik, nyilván nem lövünk nagyon mellé, ha azt feltételezzük, hogy az ilyen alapművet minden bizonnyal olvasta a mozibajáró közönség, még az ifjabb korosztály is.
A háború szélén álló, belső ellentétektől sújtott Afganisztánban járunk, ahol Amir és Hasszan, két gyerek, két barát történetét ismerhetjük meg egyikük amerikai visszaemlékezéseiből, ugyanis az első pillantásra idillikusnak tűnő gyermekkort egy olyan tragédiával egybefonódó árulás zavarja meg, ami nem csak kettejük életére lesz kihatással.
Annak ellenére, hogy a történet erőteljesen az afgánokra, az afgán kultúrára, annak hátterére korlátozódik, nagyjából univerzális üzenetet hordoz, hiszen a bűntudat, a barátság, a megbocsátás, a veszteség és a vágyódás a megváltás és egy jobb emberré válás iránt nem csak egy országra jellemző. Ergó a történet igazán multikulturálisnak tekinthető, főleg a papírsárkány-metafora erőltetésével.
Nem hiszem, hogy különösebben meglepné az embert a Papírsárkányok Afganisztán-ábrázolása, melyeket a remek (és amatőr) helyi gyerekszereplők tesznek igazán autentikussá. A szokásos nyomorban való élményekkel teli életbe belecsapó sokkhatás, annak előzményeinek és utózöngéinek ábárázolása főleg a film első felét teszik nagyon erőssé. Ehhez képest a második etap, mintha leülne kicsit, bár lehet, hogy csak kommerszebb vizekre evez. Innen a távolból is gratulálunk a rendezőnek, hogy a giccsért kiáltó témát attól abszolút mentesen sikerült levezényelnie.
Egy biztos, a Papírsárkányok jó film, ez nem vitás. Az alapanyag adott volt, a rendezést pedig az a Marc Foster kapta meg, aki nem hajlamos hibára (Én, Pán Péter, Maradj!, Felforgatókönyv) - szurkolunk is neki az új James Bond filmmel kapcsolatban. A kérdés már csak az, hogy nagyon jó film, esetleg klasszikus született, vagy csak megragadunk a "jó, oszt csókolom" jelzőnél és csak esetleg pár év múlva fogjuk újranézni a végeredményt.
Sajnos az utóbbi felé húznánk (ej, be nagy probléma, ha az embernek a jó és a nagyon jó között kell súlyozgatni a film értékelését), de csakis azért, mert a könyv... Nem, nem mondjuk ki azt az ordas közhelyet, hogy jobb volt, inkább maradjunk annál, hogy másabb volt, hiszen egyes súlypontok, nyilvánvaló prózai okokból eltolódtak a mozgóképben. Főleg Asszef szerepe marginalizálódott, holott, ha hosszabb a játékidő, akkor az ő alakjának kidomborításával még drámaibb hatást lehetett volna elérni.
Szinte egy időben két Afganisztánról (is) szóló film került a mozikba és öröm látni, hogy annak ellenére, hogy mennyire különbözik a Papírsárkányok és a Charlie Wilson háborúja, mégis milyen jól sikerültek. A Papírsárkányok egyértelműen a hollywoodi kommerszbe belefáradóknak nyújt egy üde kis szusszanásra való lehetőséget, s nem mellesleg, ha már az amerikai kultúrát (vagy annak hiányát...) annyira megismertük már a filmekből, akkor nem rossz elmerülni egy másik világban is.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Ebugattát, megint egy könyvadaptáció, melynél nem lehet nem kettős szemüvegen keresztül szemlélni a végterméket. Persze ez így is van jól, de az irodalmi alapanyaggal rendelkező filmek esetében mindig odafigyelve kell olvasni a kritikákat, hiszen az eredeti művet olvasó tollnokok, véleményezők hajlamosak a nyafogásra (ez maradt, az maradt ki), míg az alapot nemismerők szűz szemmel ítélhetik meg a végeredményt.
A Papírsárkányok, nem meglepő módon a Papírsárkányok című regényből készült - Khaled Hosseini könyve ugyan 2003-ban jelent meg, de még ma is ott van az eladási listák élvonalában. Nem csoda tehát, ha a legtöbben az utóbbi évek egyik legnépszerűbb köteteként emlegetik, nyilván nem lövünk nagyon mellé, ha azt feltételezzük, hogy az ilyen alapművet minden bizonnyal olvasta a mozibajáró közönség, még az ifjabb korosztály is.
A háború szélén álló, belső ellentétektől sújtott Afganisztánban járunk, ahol Amir és Hasszan, két gyerek, két barát történetét ismerhetjük meg egyikük amerikai visszaemlékezéseiből, ugyanis az első pillantásra idillikusnak tűnő gyermekkort egy olyan tragédiával egybefonódó árulás zavarja meg, ami nem csak kettejük életére lesz kihatással.
Annak ellenére, hogy a történet erőteljesen az afgánokra, az afgán kultúrára, annak hátterére korlátozódik, nagyjából univerzális üzenetet hordoz, hiszen a bűntudat, a barátság, a megbocsátás, a veszteség és a vágyódás a megváltás és egy jobb emberré válás iránt nem csak egy országra jellemző. Ergó a történet igazán multikulturálisnak tekinthető, főleg a papírsárkány-metafora erőltetésével.
Nem hiszem, hogy különösebben meglepné az embert a Papírsárkányok Afganisztán-ábrázolása, melyeket a remek (és amatőr) helyi gyerekszereplők tesznek igazán autentikussá. A szokásos nyomorban való élményekkel teli életbe belecsapó sokkhatás, annak előzményeinek és utózöngéinek ábárázolása főleg a film első felét teszik nagyon erőssé. Ehhez képest a második etap, mintha leülne kicsit, bár lehet, hogy csak kommerszebb vizekre evez. Innen a távolból is gratulálunk a rendezőnek, hogy a giccsért kiáltó témát attól abszolút mentesen sikerült levezényelnie.
Egy biztos, a Papírsárkányok jó film, ez nem vitás. Az alapanyag adott volt, a rendezést pedig az a Marc Foster kapta meg, aki nem hajlamos hibára (Én, Pán Péter, Maradj!, Felforgatókönyv) - szurkolunk is neki az új James Bond filmmel kapcsolatban. A kérdés már csak az, hogy nagyon jó film, esetleg klasszikus született, vagy csak megragadunk a "jó, oszt csókolom" jelzőnél és csak esetleg pár év múlva fogjuk újranézni a végeredményt.
Sajnos az utóbbi felé húznánk (ej, be nagy probléma, ha az embernek a jó és a nagyon jó között kell súlyozgatni a film értékelését), de csakis azért, mert a könyv... Nem, nem mondjuk ki azt az ordas közhelyet, hogy jobb volt, inkább maradjunk annál, hogy másabb volt, hiszen egyes súlypontok, nyilvánvaló prózai okokból eltolódtak a mozgóképben. Főleg Asszef szerepe marginalizálódott, holott, ha hosszabb a játékidő, akkor az ő alakjának kidomborításával még drámaibb hatást lehetett volna elérni.
Szinte egy időben két Afganisztánról (is) szóló film került a mozikba és öröm látni, hogy annak ellenére, hogy mennyire különbözik a Papírsárkányok és a Charlie Wilson háborúja, mégis milyen jól sikerültek. A Papírsárkányok egyértelműen a hollywoodi kommerszbe belefáradóknak nyújt egy üde kis szusszanásra való lehetőséget, s nem mellesleg, ha már az amerikai kultúrát (vagy annak hiányát...) annyira megismertük már a filmekből, akkor nem rossz elmerülni egy másik világban is.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Papírsárkányok (The Kite Runner) Rendező: Marc Forster Író: Khaled Hosseini Forgatókönyvíró: David Benioff Zeneszerző: Alberto Iglesias Operatőr: Roberto Schaefer Producer: Pippa Harris, William Horberg Khalid Abdalla (Amir) Homayoun Ershadi (Baba) Ahmad Khan Mahmidzada (a fiatal Hassan) Zekeria Ebrahimi (a fiatal Amir) Atossa Leoni (Soraya) Shaun Toub (Rahim Kahn) |
