Szekeres Viktor

Az RTL Klub leveszi műsorról új sorozatait

Az RTL Klub beharangozott pár új sorozatot, majd amikor azokat szinte senki sem nézte, eltűntették a műsorrendből. A kérdésre, hogy hova, nem tudjuk a választ.

Pedig, gondolhatjuk, hogy a csatorna csak jót akart, amikor vasárnap délutánra, fél ötös és hatos kezdettel a tavalyi évad két friss amerikai sorozatát, a Szökésbent és a Kilenc túszt bemutatta, azonban mindkét próbálkozás csúfos vereséget szenvedett (előbb a Smallville - Walker, a texasi kopó párostól, majd a TV2 vasárnap délutáni filmjeitől.)


A vereség pedig azt jelentette, hogy annak a 450-500 ezer nézőnek, akik az RTL Klubot választották vasárnaponként a Híradó előtt, más elfoglaltságot kell keresnie, ugyanis csak minősített kisebbséget alkottak a TV2 majdnem 1 milliós táborával szemben.

A két eltűnő sorozat pótlása egyelőre felemásra sikeredett, hiszen míg két hete az Apám a hős 631 ezer nézővel jobban hozott az említett két sorozatnál (bár kikapott a TV2 Steve Martin-filmjétől), addig a múlt heti Suliból buliba című filmet alaposan elpáholta Eddie Murphy és az Amerikába jöttem (809 693 néző vs 386 298 néző)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koxaka #9
    soha nem értettem, hogy lehet filmet/sorozatot az akciójelenetek miatt nézni (na jó, a 70-es években tényleg nagy szám volt, hogy széttörtek pár járgányt egy film kedvéért, de ma, a cgi és a horribilis költségvetések korában azért ennél több kell)... a house-t meg nem tartom annyira jó sorozatnak, mint mások, de lássuk be, azért jóval intelligensebb a cobra 11-nél (nem, nem a sok orvosi maszlag miatt). az meg, hogy hányan nézik érdekelje a csatornát és a reklámozókat, én inkább magam szeretem eldönteni mi a jó...
  • ziipp #8
    Cobra 11-en semmivel sem rosszabb mondjuk, mint a House. Ugyanarra épül mindkettő. Baj, pánik, megoldás. Az akciójelenetek is "tisztességesek", néhol kifejezetten jók. Szóval nincs ezzel semmi gond, de valamiért lenézik. Aztán megnézik a számokat, akik arról beszélnek, hogy sokan szeretik.
  • beef #7
    Á ember, ne süsd már el a jövő heti sztorit!
  • Aram95 #6
    Cobra 11? Valaki elrabol valamit/valakit 30 perc időhúzás, aztán robbanás és mindenki happy.
  • Adamul #5
    A cobra 11 nagyon jó film, én is szeretem és szoktam is nézni, ne bántsd! Inkább a mónika meg balázs show ellen állnál ennyire ki!
  • bitbandita #4
    A "jobbnál jobb" német (Cobra 11 és társai..) sorozatokat is igazán levehetnék!
  • JL666 #3
    akár meg is szün7ne...
  • HJPOWER #2
    Mert az! Csak mivel most éppen sokkos állapotban vagy még nem tudtad feldolgozni..
  • kakaoskalacs #1
    és ez most nekem mért is rossz?