SG.hu·
Az éjszaka urai - Elnyel a sötétség
Kegyetlenség, fejlövés közvetlen közelről és egy pazar autós üldözés - ezt kínálja többek között Mark Wahlberg legújabb bűnfilmje.
Általában az eredeti, súlyos témával foglalkozó bűnfilmek, bűnügyi drámák, ha moziba is kerülnek (nem igazán populáris műfaj a lelkem...), akkor nem feltétlenül saját kútfőből születnek. Olykor könyvadaptációkról van szó (lásd a népszerű Lehane-regények feldolgozását Clint Eastwoodtól vagy Ben Afflecktől) vagy pedig eredeti, a valóságban is megtörtént események dramatizálásáról (gondoljunk David Fincher Zodiákusára) van szó. Ezekre az adaptációkra jellemző a valóban súlyos témaválasztás, annak gondokkal terhelt kidolgozása, az erkölcsi kérdések sorozatos feltevése - a lényeg, hogy a film végén zaklatott lelki állapotban távozzon a néző.
Az éjszakai urai is efféle bűndráma lenne. Megpróbálja különösen komoly köntösben feltüntetni magát, de bármennyire is tisztességesek a szándékai James Grey író-rendezőnek, azért látszik, hogy tömegfogyasztásra szánta alapanyagát. Még akkor is, ha bőven megspékeli drámával az 1988-as év Brooklynjában játszódó sztorit, mert valahogy a dilemmák, a kérdések feltevése elmarad, mindössze egy vérzivataros évad elég pesszimista krónikájával leszünk gazdagabbak a film segítségével. Ez persze nem is akkora baj, nem mindig esik jól a nézőnek, ha megcsömörlik a kilátástalanságban, olykor jól jön a hepiend is.
Az Éjszakai urai egy első blikkre klasszikus szituációra alapul: az egyik testvér a törvény ezen, a másik a túloldalán foglal helyet. Ahogy kell, összeütközésbe kerülnek és innentől kezdve Ki nyer ma? Csontjáték és fegyvermuzsika 120 percben következne.... Persze, ahogyan az azóta felcseperedett Móric elképzeli. A Mark Wahlberg alakította Joseph és édesapja (Robert Duvall) a rendőrség kötelékében a szervezett alvilág ellen próbál megtenni mindent. A bibi az idillikus képben, hogy Joseph testvére, Bobby (Joaquin Phoenix) éppen ezen alvilág peremén próbál lavírozni tisztességes üzletemberként, klubtulajdonosként, távolságot tartva bizonyos orosz maffiaköröktől, azonban úgy, hogy ne haragítsa magára a távárisokat. Ebben a puskaporos szituációban pedig elkerülhetetlen az összeütközés.
Kissé közhelyes, ám kidolgozásában mégiscsak érdekes konfliktust kapunk, s annak ellenére, hogy a helyzet kínálja a klisés megoldásokat, egy ideig sikeresen távol tartja magát azoktól. Azonban egy filmközépi fordulat sajnos egy sokszor látott, megszokott sematikus útra tereli az Éjszaka urait, melyről hiába a pár érdekesnek tűnő mellékvágány, egészen a végéig nem is hajlandó letérni.
És éppen ezért, legyen bármilyen szolid film is cikkünk tárgya (maga a szolid jelző is megérne egy misét, de most kritikusi kamuzásnak elmegy), a kiszámíthatóság, a kevés meglepetés és a rutinmegoldások sajnos lehúzzák a néző hangulatát, így a filmre adható osztályzatot is. Szerencsére a néző hangulatát nem csak a rutin húzza le, hanem maga az Éjszaka urait átjáró életérzés, a sötétség, a kilátástalanság - persze mindez amerikai módon reprezentálva, hisz a filmben nyoma sincs az européer hangulati nihilnek, csömörnek.
Igazából a fent említett kliséken kívül nehéz megfogni, hogy mi nem jött össze a filmben, hiszen az alakítások nagyon rendben vannak (sőt), a lassúságra sem lehet panasz, hiszen a műfaj megkívánja ezt (nem akciófilm ez). Valószínűleg a film közepe táján történő váltás lehet a ludas, mely mondhatni két külön alkotásra metszi ketté az művet. A fenti siránkozástól eltekintve az Éjszaka urai nem rossz film, a manapság erénynek számító közepes szintet magabiztosan megugorja, azonban az efféle, nem popcorn zsánerfilmektől ez a minimum. Korrekt moziélmény, üdítő kikapcsolódás, a legtöbb multiplexes próbálkozást lepipálja, azonban megtekintés után pár nappal nem fog emlékezni rá az ember. Ez a műfaj pedig nem ezt érdemli.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Általában az eredeti, súlyos témával foglalkozó bűnfilmek, bűnügyi drámák, ha moziba is kerülnek (nem igazán populáris műfaj a lelkem...), akkor nem feltétlenül saját kútfőből születnek. Olykor könyvadaptációkról van szó (lásd a népszerű Lehane-regények feldolgozását Clint Eastwoodtól vagy Ben Afflecktől) vagy pedig eredeti, a valóságban is megtörtént események dramatizálásáról (gondoljunk David Fincher Zodiákusára) van szó. Ezekre az adaptációkra jellemző a valóban súlyos témaválasztás, annak gondokkal terhelt kidolgozása, az erkölcsi kérdések sorozatos feltevése - a lényeg, hogy a film végén zaklatott lelki állapotban távozzon a néző.
Az éjszakai urai is efféle bűndráma lenne. Megpróbálja különösen komoly köntösben feltüntetni magát, de bármennyire is tisztességesek a szándékai James Grey író-rendezőnek, azért látszik, hogy tömegfogyasztásra szánta alapanyagát. Még akkor is, ha bőven megspékeli drámával az 1988-as év Brooklynjában játszódó sztorit, mert valahogy a dilemmák, a kérdések feltevése elmarad, mindössze egy vérzivataros évad elég pesszimista krónikájával leszünk gazdagabbak a film segítségével. Ez persze nem is akkora baj, nem mindig esik jól a nézőnek, ha megcsömörlik a kilátástalanságban, olykor jól jön a hepiend is.
Az Éjszakai urai egy első blikkre klasszikus szituációra alapul: az egyik testvér a törvény ezen, a másik a túloldalán foglal helyet. Ahogy kell, összeütközésbe kerülnek és innentől kezdve Ki nyer ma? Csontjáték és fegyvermuzsika 120 percben következne.... Persze, ahogyan az azóta felcseperedett Móric elképzeli. A Mark Wahlberg alakította Joseph és édesapja (Robert Duvall) a rendőrség kötelékében a szervezett alvilág ellen próbál megtenni mindent. A bibi az idillikus képben, hogy Joseph testvére, Bobby (Joaquin Phoenix) éppen ezen alvilág peremén próbál lavírozni tisztességes üzletemberként, klubtulajdonosként, távolságot tartva bizonyos orosz maffiaköröktől, azonban úgy, hogy ne haragítsa magára a távárisokat. Ebben a puskaporos szituációban pedig elkerülhetetlen az összeütközés.
Kissé közhelyes, ám kidolgozásában mégiscsak érdekes konfliktust kapunk, s annak ellenére, hogy a helyzet kínálja a klisés megoldásokat, egy ideig sikeresen távol tartja magát azoktól. Azonban egy filmközépi fordulat sajnos egy sokszor látott, megszokott sematikus útra tereli az Éjszaka urait, melyről hiába a pár érdekesnek tűnő mellékvágány, egészen a végéig nem is hajlandó letérni.
És éppen ezért, legyen bármilyen szolid film is cikkünk tárgya (maga a szolid jelző is megérne egy misét, de most kritikusi kamuzásnak elmegy), a kiszámíthatóság, a kevés meglepetés és a rutinmegoldások sajnos lehúzzák a néző hangulatát, így a filmre adható osztályzatot is. Szerencsére a néző hangulatát nem csak a rutin húzza le, hanem maga az Éjszaka urait átjáró életérzés, a sötétség, a kilátástalanság - persze mindez amerikai módon reprezentálva, hisz a filmben nyoma sincs az européer hangulati nihilnek, csömörnek.
Igazából a fent említett kliséken kívül nehéz megfogni, hogy mi nem jött össze a filmben, hiszen az alakítások nagyon rendben vannak (sőt), a lassúságra sem lehet panasz, hiszen a műfaj megkívánja ezt (nem akciófilm ez). Valószínűleg a film közepe táján történő váltás lehet a ludas, mely mondhatni két külön alkotásra metszi ketté az művet. A fenti siránkozástól eltekintve az Éjszaka urai nem rossz film, a manapság erénynek számító közepes szintet magabiztosan megugorja, azonban az efféle, nem popcorn zsánerfilmektől ez a minimum. Korrekt moziélmény, üdítő kikapcsolódás, a legtöbb multiplexes próbálkozást lepipálja, azonban megtekintés után pár nappal nem fog emlékezni rá az ember. Ez a műfaj pedig nem ezt érdemli.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Az éjszaka urai (We own the night) Rendező: James Gray Forgatókönyvíró: James Gray Operatőr: Joaquín Baca-Asay Zene: Wojciech Kilar Szereplők: Joaquin Phoenix (Bobby Green) Mark Wahlberg (Joseph Grusinsky) Eva Mendes (Amada Juarez) Robert Duvall (Burt Grusinsky) Oleg Taktarov (Pavel Lubyarsky) Alex Veadov (Vadim Nezhinski) |
