Szekeres Viktor

Korrekten nyitott itthon a Horton

A korrekt nyitás ellenére sem mondhatjuk, hogy a Hortonból itthon egyelőre Jégkorszak-népszerűségű sorozat lehet, azonban az amerikai siker azonnal megnyitotta a kapukat a folytatás lehetősége előtt.

Miközben a Dr. Seuss könyvéből készülő animációs film Amerikában 120 millióhoz közelít, addig itthon még csak a harmincadikat próbálja túllépni. Mindenesetre 28479 fizető nézőtől bevasalt 29428 millió forint épp hogy csak, de legyőzte az Ie. 10000 előző heti budapesti premierjének eredményét, s ezzel a Horton tanyázhatott az aktuális mozis bevételi lista élpozíciójában.


Mivel a Fox animációs filmje vitte el a heti aktuális gyerekfilm koronáját, ezért a másik premier, a Spiderwick krónikák 11756 nézővel csak a negyedik helyen tudott nyitni, a valamivel több mint 17 ezer nézőt produkáló 27 idegen igen és az Ie. 10000 mögött.

A bevételi lista érdekessége, hogy 4500 körüli nézőszámaival az Aréna Plázában adott két IMAX-film továbbra is része a top10-es listának (a T-Rex 3D a 7., míg a Nagy mélység titkai 3D a 10.), valamint hogy az Asterix az Olimpián idén első filmként Budapesten átlépte a 100 milliós bevételi határt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DJ Boss #1
    "Mindenesetre 28479 fizető nézőtől bevasalt 29428 millió forint..."
    Azért még nem egymillió forint egy mozijeyg, nem gondolod?
    egy tizedesvessző gondolom kimaradt.
    Egyébként szeretem a fura ötleteket, és ez az. Nekem tetszett.