SG.hu·

Visszatér a Robotzsaru

Az MGM tervei között szerepel a kultikus akcióhős, Robotzsaru felélesztése. A detroiti zsaru eddig három mozifilmet, két rajzfilmsorozatot és egy televíziós sorozatot ért meg.

"Az MGM egy teljesen új korszakot kíván kezdeni az elkövetkezendő években. Minden erőnkkel a várható sikereinkre koncentrálunk. A James Bond-széria mellett kiemelten kezeljük a Rózsaszín párduc és A Thomas Crown ügy folytatásait, a Bosszúvágy és Fame - Hírnév remake-ket, valamint a Hobbit, Robotzsaru és a The Outer Limits filmeket is."



Ennyi volt a közlemény, melyre minden rajongó felkapta a fejét. Eddig ugyanis sehol nem szerepelt, hogy az MGM fel akarja éleszteni a '90-es évek sztárrendőrét, Murphyt, azaz a Robotzsarut. A széria az első két rész után komoly hanyatlásnak indult és se a rajzfilmsorozat, sem pedig a televíziós széria nem javított a helyzeten.

Azt azonban még nem tudni, hogy egy újabb feldolgozással állunk szemben, vagy netán egy negyedik résszel. A legtöbb tipp azonban a szokásos "kezdjük előről"-verzióra érkezik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2008. 03. 21.. 10:22||#20
Nem volt olyan rossz a harmadik rész sem, a fõellenség meg a film közepe volt ami a hangulatot rombolhatta.

Amúgy a Sledge Hammer legjobb epizódja volt, amikor Seldge nyomozót átépítették egy balesete után (Robot zsaru paródia), könnyesre röhögtem magamat rajta.
© Inquisitor2008. 03. 21.. 10:20||#19
"Amennyiben csak 3 rész készült belõle hogy lehetséges hogy a videotekabol kb 6-7 rszt lehetett kivenni???"

ÖÖö, neked még sose tünteke fel ilyen filmek, hogy aszondja "Armogeddon III", mikoron összesen egy része volt? Ez a "magyarított" cím átka.
© Anonymus X2008. 03. 20.. 19:57||#18
Úgy lehet belõle 6-7, hogy pár évvel ezelõtt csináltak egy miniszériát belõle, ahol Robotzsaru már öreg (érdekes 😄) volt. Annak a részeit nevezték el így (egyébként hivatalosan 4. részek).
© SonicBoom2008. 03. 20.. 15:23||#17
az 1, 2 még annó egy igazi 80-as évekbeli durvább akció film volt, ma meg lesz belõle tini szerelmes/disney gagyi mint az avp2 vagy a transzformersz
© Quantumleap2008. 03. 20.. 15:15||#16
Szerintem istenigazából csak az elsõ rész volt jó. Nekem a másodikban pont hogy nem tetszett, amikor Robo meggyárgyul, paródiát csinált a filmbõl.
© brueni2008. 03. 20.. 13:49||#15


valahogy úgy fog kezdõdni, hogy megkeresik egy edlugott tanyán, ahol murphy családapa favágással tengeti nyugdíjas éveit (miután szoftverhiba miatt véletlenül lerombolt egy fél várost), kap egy megbízást, új esélyt, új kasztnit, új oprendszert meg fegyverarzenált és nekiengedik a fõgonosznak
© alien472008. 03. 20.. 13:11||#14
Amennyiben csak 3 rész készült belõle hogy lehetséges hogy a videotekabol kb 6-7 rszt lehetett kivenni???
Az utolsoban a fiaval is talalkozott.....
© Jim Kirk2008. 03. 20.. 12:18||#13
Rosszul tudod. Három mozifilm és négy különbözõ tv-sorozat készült belõle. Rossz magyar szokás, hogy mi mindennek "csinálunk" folytatásokat. Így járt már korábban a Függõ játszma vagy éppen a Ragadozó is.

Ötvös Tibi meg jó lenne, ha utánanézne a témának - ha már egyszer ír róla. 😛
© ffxi2008. 03. 20.. 12:03||#12
Elsõ két rész számomra legenda. Alig voltam 6 mikor láttam az elsõt és mélynyomot hagyott bennem.
© Zaraki Kenpachi2008. 03. 20.. 10:14||#11
Tudtommal 6 film készûlt belõle ebbõl az elsõ kettõ volt a legjobb, többi csak egyre szarabb. Elõre félek, hogy ez is szar lesz.