Ötvös Tibor

Van Damme visszavonul

Jean-Claude van Damme mindenféle szerénység nélkül kijelentette, hogy ő maga a videókorszak koronázatlan királya és hogy az elkövetkező 10 évben 10 filmet forgat le, utána visszavonul.

Kétségtelen, hogy a belga kickboxer, Jean-Claude van Damme egykor hatalmas sztárnak számított. Ezt olyan filmekkel érte el, mint a Véres játék, a Tökéletes katona vagy az Időzsaru. Sajnos, ahogy az már lenni szokott, az akciósztár folyamatos rossz szerepvállalásai miatt eltűnt a süllyesztőben és jelenleg is a videótékák számára gyártja filmjeit.

A napokban az MTV-nek adott interjújában kijelentette, hogy szerinte ő a videókorszak koronázatlan királya. Azt is elárulta, hogy a jelenlegi állás szerint az elkövetkezendő 10 évben mindössze 10 filmet forgat le, majd visszavonul a filmezéstől. Lássuk, melyek lesznek karrierjének utolsó alkotásai.

A Van Damme vs. Seagal komoly siker is lehet, ha nem akarja komolyan venni magát. A The Shepherd: Border Patrolban egy leszerelt tengerészgyalogosokból álló drogkartellt csap szét.

A június 4-én Cannesban debütáló Codename: J.C.V.D. pedig egy családi vígjáték lesz, mely a színész szerint eddigi karrierjének legjobb alkotása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cassoneitaly #24
    Kihalt a topik, de ha gyorsan átkapcsoltok a 2esre elcsípítek a Tökéletes Célpont végét... Speciel nekem most jön az egyik kedvenc részem, amikor az egyi "vadász" felnéz a raktárépületben, Van Damme meg odaszól:
    - Figyelj, Galambom!!
    Áááá... Az ő filmjein nőttem fel..Mindegyik szinte a kedvencem tőle! Jöhetne mondjuk egy időzsaru 2
  • janickgers89 #23
    Szerintem zseniális filmjei voltak kb a 90es évek 2. felének közepéig. Manapság olyan kiélt feje van már... kitudja mennyi drog meg pia tompította ilyenre.. de kétség kívül nagy tehetség. Küzdösportok terén is! Őőőőő és valaki nem tudja milyen karja van kb? (cmben) :D Mert hát elég fasza izomzata van! :D:D:D
  • Vogel #22
    Oroszlánszív, tökéletes katona, street fighter :D de nekem a Légiós tetszett a legjobban tőle. Tisztelem, nálam Schwarzi meg Sly elött van.
  • Sippie #21
    mondjuk a dzsedi fasságok már fándámm előtt voltak moziban.
  • schrank #20
    arról nem tehet szegény hogy nem divat az akciófilm az "emberek" inkább szemüveges kiskecseg varózslóra, háromórás gyűrűkeresgélésre az erdőben meg dzsedi fasságokra kiváncsiak mert a fókuszba monták hogy ez trendi és ezeket nézni kell
  • god25 #19
    Mi az a video?
  • Oroszlánszív #18
    Én azt mondom, hogy ez a hír nem igaz, gyakran vannak olyan hírek amik nem igazak, és ez most közéjük tartozik... Tegnap előtt adott Van Damme egy interjút a vandammefan.de oldal-nak, így nyilatkozott: 06.03.2008 interjút készíttetett Van Damme-al VanDammeFan.net!!!
    Pontosítok, Van Damme üzent a rajongóinak.
    Van Damme azt mondta, hogy ez egy jó dolog volt, hogy Scott Adkinszel dolgozzon a "The Sheperd" című filmben. Szeretek edzeni, és képes vagyok edzeni mint a régi szépidőkben. Szeretem az új kihívásokat, legyen egy nagyon fiatal ellenfelem, mint Scott Adkins, hogy testi módon, megmutassam a tudásomat és amellett, egy nagyszerű forgatókönyv is szükséges. Ez nekem egy külön fajtájú film, amiben megmutathatom hogy az legyek aki régen.

    Van Damme a boldog rajongóinak üzent: Miattad vagyok az aki vagyok ma. Nekem miattad van hangom. Igazából miattatok vagyok az aki vagyok, köszönöm nektek. Köszönet az iránti bizalmatokért.

    Az én véleményem: Annyira szeretném megismerni ezt a Van Damme-ot! Nagyon jófej lehet! Egy igazi rendes ember a szememben! Annyira okosakat mond az interjúkban, és tudom, hogy ő még felfog jutni a csúcsra. Ha visszaemlékeztek 1997-ben itt volt Budapesten III kerületi Friderikusz Show-ban, akkor nagy sztár volt, akkor volt a helyzet magasfokán, és egyáltalán nem volt beképzelt sőt.. Annyira szinpatikus volt, egy igazi normális ember, aki nem a pénzért csinálja, hanem a rajongóiért és magának akar bizonyítani! Becsülöm és tisztelem! Ami pedig a mostani (rossz)filmjeit illeti, az nem miatta van, hanem mert Sheldon Lettich már lemerült mint rendező, Van Damme a "The Sheperd" alakításáért szerintem egy kicsit életunt volt a filmben... Remélem a Full Love és a JCVD filmekben jobban beleéli magát, és feljut a csúcsra! Aki többet akar megtudni Van Damme-ról, annak ajánlom figyelmébe a következő weblapot:

    http://vandamme.atw.hu
  • Zocsi #17
    Drog, alkohol, és AZ általános gyenge emberi jellemvonás, a...
  • nipponia #16
    Azért szerintem mikor csak videóra csinált filmet, akkor volt nagyon jó is közte. Ami felvette a verseny mozifilmjeivel. Pl Tökéletes védelem, Replikáns, Maga a pokol, A halál nyomában. Nekem ezek nagyon tetszettek, és nem értem miért "merült" le idáig, mikor még mindig lehetne mozisztár. Van még benne potencia szerintem.
  • Randal #15
    Ott a két pont. Nem most vonul vissza, ez megint ilyen bulvárhíres cím. Könyörgöm, legalább az SG-n szüntessék meg ezt.