Szekeres Viktor

A csapdák kitalálója rendezi a Fűrész 5-öt

A Fűrész-sorozat még mindig hatalmas népszerűségnek örvend a mozikban, így egyértelmű volt, hogy jönnek a folytatások, melyek annyiban különböznek a sokadik résznél tartó horrorfilmektől, hogy továbbra is erősen épülnek egymásra.

Miután az első filmet az egyik készítő, James Wan rendezte, a második résztől egy újonc, Darren Lynn Bousman vette át a marsallbotot, aki a negyedik rész után teszi le azt, illetve adja át az eddigi díszlettervezőnek, David Hacklnek.

David Hackl magát az egyik legfanatikusabb Fűrész-rajongónak vallja, és igencsak járatos a filmsorozat mitológiájában, hiszen a 2-3-4. részek halálos csapdáit ő tervezte csapatával.

A történetet, akárcsak az előző epizódokba ágyazható harmadik rész sztoriját a fiatal Patrick Melton és Marcus Dunstan jegyzi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZTA #14
    erről ne is álmodj...a film 50% legalább megint koromsötet lesz, te meg majd találgatol megint hogy mi is az ott
  • god25 #13
    Ha lenne sorozat belőle, legalább mondhatnám, h nekem is van kedvenc sorozatom.
  • 5c0rp330n #12
    Segal: szvsz a 4 csapdái nagyon ottvoltak és az még sokat rádobott, hogy kiderült később, hogy melyik szereplőt mi vezérelte.

    Blasta:
    "Ha ez is csak annyival lesz szarabb mint a 4. rész a 3-hoz képest, az Neked még belefér ugye?"
    a 4 odabaszta a 3. részt szvsz. amúgy 6ig mennek, ahogy most áll.


    BobaFett: inkább az a szánalmas, hogy ilyen hülyeséget mondasz. pont ezektől a kapcsolódásoktól olyan qrvajó az egész, amilyen. a 4 után visszanézve a 3-at lehet látni, hogy már ott is egyértelműen gondoltak rá, nem a 4ben találták ki, hogy mi hol kapcsolódjon az előző részekhez. ez adja az egész zamatát.


    SonicBoom : gondolom neked is qrvasok közöd van a filmhez, amit fikázol. szánalmas vagy.
  • tyuklepes #11
    A Strausse-tesók is látványtervezők voltak (vagy spec.effektusosok?), és összehoztak egy (szigorúan lenullázott aggyal) értékelhető AvP2-t :D
    Ja, Fincher sem úgy kezdte, hogy beültették a rendezői székbe, sőt, szerintem senki sem :)
    Akinek meg nem tetszik, kerülje el szépen ezt a trancsírt, és nézze mondjuk a Halloween vagy a többi egyéb sekélyes szemetet, nulla tartalommal, az való azoknak, akik a FŰRÉSZeket nem értik :P
  • scagnetti #10
    Ha már 3 részt végigmelózot,akkor már csak van tapasztalata benne.Bár én jobban örülnék, ha most is a megszokott rendezőt kapnánk.
  • SonicBoom #9
    ...trancs, trancs, fröccs, fröccs, trancs...

    Banyek, kiszivárgott a forgatókönyv teljes szövege!!!
  • BobaFett #8
    szerintem épp az a gáz hogy mindenképpen azt akarják hogy teljesen kapcsolódjon az előző részekhez. Ez már a 4. résznél is igen szánalmas volt.
  • gabr #7
    Azért jó látni, hogy amerikában is bárki lehet "rendező", akárcsak nálunk... aztán csodálkoznak, hogy miért bukik olyan hatalmasat a film!
  • Blasta #6
    Viktor!
    Ha ez is csak annyival lesz szarabb mint a 4. rész a 3-hoz képest, az Neked még belefér ugye?
    Aztán ugyan ez mehet a fűrész 10-nél is... :DDDDDDDD
  • Blasta #5
    Lol

    Miért, semmi baj nincs ezzel! Akár az egyik sminkes anyukájának a volt egyetemi szobatársának a házmesterét is felkérhetnék rendezni, sokat nem ronthatna ezen a szemeten :DDDDDDDDDDD