Szekeres Viktor

Kultsorozatokkal szerezne nézőket a TV6

A Viasat 3 alig egy hónapja indította el testvércsatornáját, melyre eleinte klasszikus sorozatok ismétléseit ígérték, de idővel olyan sorozatok is kiköthetnek rajta, amiket a nagyobb tévéadókon nem mernek bemutatni.

Jelenleg, ha a néző a TV6-t behangolja a tévéjén (már, ha a kábelszolgáltatója volt szíves felvenni a programkínálatába), akkor a nosztalgia érzésébe remeghet bele a keze, s a benne lévő távirányító. Idehaza a 90-es évek közepén majd egy egész országot nyűgözött le David Lynch sorozata, a Twin Peaks, melyet most napi adásokkal lehet újranézni.


De akinek a TP nem lenne elég, az ugyancsak naponta láthatja, hogy MacGyver részről-részre hogy fejez le egy rágógumival egy szomáliai zsoldoscsapatot, valamint hogy csalja tőrbe az egyik legveszélyesebb amerikai terroristát egy gyufa, valamint egy háztartási robotgép közeműködésével.

Persze mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a klasszikus scifik rajongói a JMS-féle Babylon 5-öt nézhetik, míg az animációs kultsorozatok hívei a Simpson családot és a Futuramát, aki pedig Európa-párti, az a Polipot nézheti meg ismét. És ez természetesen csak a kezdet, hiszen tavasszal a TV6 újabb nagy dobása a Deadwood című HBO-western premierje lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kobaljov #3
    "már, ha a kábelszolgáltatója volt szíves felvenni a programkínálatába"

    ami persze nem szívesség kérdése, hanem a kőkemény anyagiaké..
  • PokerFace #2
    UPC-n hányas ez a csatorna? MacGyver kalandjait szívesen nézném újra!
  • knightbali #1
    Digi Tv-n nem lehet befogni?