MTI

Rambó tüzeli a burmai ellenállókat

"Élj semmiért. Halj meg valamiért" - Sylvester Stallone negyedik Rambo-filmjének szlogenje a mianmari (Burma) katonai diktatúra ellen lázongók jelszavává vált.

A filmsztár brutális akciómozijában a már "nyugalomba vonult" Rambo visszatér Thaiföldre, hogy megmentsen egy csapat keresztény misszionáriust, akit fogságba ejtett egy kegyetlen mianmari hadúr. A történet még alig néhány hete ostromolja az amerikai boxoffice-listákat és egyelőre be sem mutatták az egykori Burma mozijaiban - meglehet nem is fogják, mert a helyi forrásokból származó hírek szerint a feketepiacon hatalmas sikerrel árult produkció DVD-lemezének terjesztését szigorúan megtiltotta a katonai vezetés.

Stallone azonban annyira lelkes, hogy már az ötödik Rambóra készül: "Ezek a hihetetlenül bátor emberek furcsa módon az amerikai mozin keresztül találtak rá a hangjukra. A film néhány idézetéből merítettek erőt. Ez egyike a legbüszkébb pillanatoknak, amit egy filmmel kapcsolatban átéltem" - nyilatkozta a 61 éves sztár.


Stallone elmondta, hogy ahelyett, hogy Dárfúrról vagy Irakról húzott volna le még egy bőrt, inkább egy kevésbé szem előtt lévő konfliktusra koncentrált. Tavaly szeptemberben azonban az elnyomó junta ellen tüntető buddhista szerzetesek vezette mozgalom felkeltette a média figyelmét, így a válság a címlapokra került. A demonstrációknak hivatalosan 15, diplomáciai források és helyi segélyszervezetek szerint azonban több száz vagy több ezer áldozata volt.

"A világon végre megértették, hogy mennyire brutálisak ezek az emberek" - állította a filmes, aki kerek perec kijelentette, reméli, hogy filmje leleplezi a kormányzatot. "Abban bízom, hogy a burmai katonai vezetés, mivel ilyen hihetetlenül ágál ellene, hazugságnak, goromba propagandának nevezi majd a filmet. Akkor viszont miért nem hívnak meg? Engedjék, hogy körbejárjam az országot anélkül, hogy valaki töltött fegyvert szorítana a fejemnek, és mi megmutatjuk, hová temették el a halottakat. Vagy vitázzunk Washingtonban, a kongresszus színe előtt. Ámbár kétlem, hogy ez megtörténik" - érvelt Stallone.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zaki #12
    Rambo forevör. Azért én nem nagyon mennék arrafelé mostanában xD
  • LCO #11
    "-...hát ki az az ember? Egy Isten?
    -Nem, mert Isten könyörületes. Ő nem lesz az."
  • Kagemusha #10

    ...azzal a nem elhanyagolhato kulonbseggel, hogy Sly-bol meg elnok is lehet(ne) -ha jol tudom, Schwarzi pont azert nem, mert nem amerikai szuletesu allampolgar, de javitsatok ki, ha tevedek!
  • asdasdasd #9
    El tudom képzelni ahogy Stallone fia hazamegy:
    - A fejpántom miatt Rambo-nak csúfolnak az iskolában.
    - Bemegyek és lekeverek nekik egyet...
    - Hagyd apu, ez az én harcom.
  • Challanger #8
    Van két 30év köröli fia is. Persze egy másik nőtől.
  • item #7
    Csak lányokat tudott összehozni ?? Na jó nembántom őt az egyik nagy kedvencem!!
  • Dakkon #6
    első ránézésre jonő felesége van. meg min 20 évvel fiatalabb. jo neki:D:D:D
  • Dakkon #5
    teljesen egyetértek. emelett meg csak futolag említi a cikk írója az 5. részt amiből arra vár az ember, h ez madj kiderül az idézetekből. de erről szó sincs. nem erről szólt a cikk
  • Szolnokboy1 #4
    remélem nem lesz 5. rész. ez igy tökéletes ahogy van.
  • CaptainRumi #3
    Na a végén még Sly is politikai babérokra tör akárcsak Schwarczi.......... :)
    egyébként meg össze-vissza írkáltok, egymást vagy saját magatokat hazudtoljátok meg: Nem rég még azt írtátok, hogy Stallone nem kíván több Rambo filmet csinálni,ezzel a filmmel akar méltó búcsut venni a veterán harcostól....