SG.hu·

Újabb játékos filmtervek

A jelek szerint Hollywoodban tovább folytatják a játékok feldolgozását. A Hitman és Dungeon Siege után most a Bioshock és a Crysis esélyes egy-egy mozifilmre. A Crytek azonban tanult hibájából és Uwe Bollt nem engedik játékuk közelébe sem.

A játékokból készült filmek valahogy nem arattak eddig túl nagy sikert, főleg Uwe Bollnak köszönhetően. A Holtak háza, a Bloodrayne és az Egyedül a sötétben után komolyabb alkotók is csatlakoztak és legutóbb például kedvenc bérgyilkosunk, a 47-es ügynök lépett fel a vásznakra.



A héten további két sikerjátékról derült ki, hogy producerek tömkelege próbálja megszerezni a megfilmesítési jogokat. A Crytek most nagyon meggondolja, hogy kinek adja el a Crysis jogait, mivel legutóbb is alaposan befürödtek.

"Jelenleg is tárgyalunk egy filmről, ám most nagyon odafigyelünk mindenre" - állítja Cevat Yerli, a Crytek főnöke. "Sajnos a Far Cry-ról sem tudunk semmit. Mr. Boll utoljára a forgatókönyvet mutatta meg nekünk, azóta nem jelentkezett. Úgy tűnik nekünk is a mozikban kell majd megnéznünk a filmet."

A másik tervezet a Take Two Bioshock című FPS-e lesz. A cég jóval könnyebb helyzetben van, mivel a Universaltól kezdve a Warner Bros.-szon át a Paramountig minden nagyobb amerikai stúdió meg akarja szerezni a filmet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bender932008. 05. 09.. 00:56||#8
Half-Life filmet a népnek <#violent><#alien2>
© immovable2008. 02. 12.. 08:14||#7
😮 ezt örömmel hallom <#violent>
© CaptainRumi2008. 02. 11.. 14:57||#6
Warcraft-ból lesz film......<#violent>
© immovable2008. 02. 11.. 13:01||#5
miénem starcraft-ból vagy warcraft-ból csinálnak filmet <#violent>
© neoG2008. 02. 11.. 12:39||#4
énsem szeretek olyan dolog felett ítélkezni, amit nem ismerek!
ezért néztem Boll filmet.hát nem kelett volna<#help>
© r4pid2008. 02. 11.. 10:26||#3

Thaddeus: Far Cry

sanner011: Hitman sztem kva szar volt... Uwe Bolltól még nem láttam filmet de lehet megnézem nemsokára a király nevében-t. Nem vagyok olyan gyík mint a többi hogy úgy ítélkezem valamirõl hogy nem láttam, attól függetlenül lehet hogy tetszik hogy mások szapulják. De ez még a jövõ titka 😊
© Thaddeus2008. 02. 11.. 07:27||#2
Mi ez a kép? Crysis? Nomad maszk nélkül?
© sanner0112008. 02. 11.. 02:16||#1
A Bioshock-ból jó kis film lehet, hátha lesz is.. 😊
A Hitman nekem tetszett.
Bollt meg be kell tiltani. Vagy legalábbis el a kamerák közelébõl.