Ötvös Tibor

Új alapokon a Mortal Kombat

A mostani divathullám hatására a Mortal Kombat franchise sem újabb résszel, hanem egy új alapokról építkező első epizóddal tér vissza a mozikba. Rossz hír lehet, hogy jelenleg egyetlen szerepre sem szerződtettek még senkit.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az első tervek szerint az új Mortal Kombat film az első epizód előtt játszódik majd és Sub-Zero lesz a főszereplője. Mára azonban mindez semmissé vált - legalábbis a rendező, Mink nyilatkozatai alapján ezt lehet leszűrni.

"A producerek folyamatos tárgyalásokat folytatnak a stúdióval és próbálnak megyegyezni az anyagiakban" - kezdte Mink. "A film nem egy folytatás vagy előzményfilm lesz, hanem a Mortal Kombat franchise teljes újragondolása. A mai közönség már erőszakosabb alkotásokra vágyik, szóval fogjuk a filmet és új alapokra helyezzük a sztorit, az effekteket, a stábot és a harcjeleneteket."

"Először a nagyobb dolgokat kell letudnunk" - folytatta a direktor. "Most az üzleti részével foglalkozunk, a szereplőválogatás még nem kezdődött el. Elsőre Louisiana lett kiszemelve a forgatás helyszínéül, ám jelenleg még ez sem biztos."

Ez annyit tesz, hogy a rengeteg oldalon biztos szereplőként feltüntetett Christopher Lambert még nem írt alá Rayden szerepére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Prof William #10
    "Rossz hír lehet, hogy jelenleg egyetlen szerepre sem szerződtettek még senkit. "

    Hát 15 év után már lehet hogy egy kicsit roskatagak lennének... De jó kis bunyós filmet lehetne csinálni belőlle...
  • Wittgen #9
    Teljesen egyetértek. Inkább legyenek oltári jó küzdősport-harcosok némi színészi beütéssel (pl Donnie Yen), mint oscar-színészek, akik teljesen hiteltelenek, mint bunyós emberek.

    Azért az MK sorozat újragondolásából is lehetne 1-2 jó sztori.
  • scagnetti #8
    Így van!
    Inkább legyenek névtelen színészek, akik értenek a harcművészethez.És ne CGI-al oldják meg a bunyókat.Legyen vérbeli bunyó,mert hát erről szólt a játék is.
  • emp #7
    Döglött lovat csak egy idióta próbál megülni...
  • xido #6
    Számomra pl a casting teljesen szimpatikus volt..Robin Shou mint Liu Kang...Sonja meg Johnny Cage se volt rossz,sőt..Cary-Hiroyuki Tagawa meg isten volt Shang Tsun-nak,vagy hogy írja a nevét:))..Persze az már vagy 15 éve volt,friss gárda kell,de inkább legyenek jó bunyósok,mint dróton rángatott színészek...
  • LuciferTheReal #5
    Ha már játékadoptáció, akkor 1000x ez, mint a Street fighter!
    A Játékra alapozva egész kerek történet lett krekítve.
  • Kagemusha #4
    szerintem gagyi volt barmelyik megfilmesites...
    egy-egy jo jelenet, de osszessegeben nezhetetlen-osszefuggestelen mind...
  • kanduhr #3
    Nah, azért Johnny Cage karakterének megformálásán is mindenki jól szórakozott szerintem:D Viszont a második rész tényleg nézhetetlenre sikeredett.
  • Su0my #2
    Gamma Ray :P jaja a zenéje valamennyire jó volt a filmeknek-kb ennyi a pozitívum az MK1 MK2 filmekben:D
  • kanduhr #1
    A zene remélem ugyanaz marad(természetesen kicsit átdolgozva). Lambert is maradhat, bár kiváncsi vok, ilyen idősen, hogy fog majd verekedni.