SG.hu·

Sarah Michelle Gellar még mindig Alice

Sarah Michelle Gellar megnyugtatott minden rajongót, hogy a már régóta tervezett Alice Csodaországban rémisztőbb változata továbbra is az előkészítés fázisában van. A projekt immáron hetedik éve tolódik.

Bizonyára sokak fejében rémlik egy régi-régi mese, mely az Alice Csodaországban címet viselte. Évekkel később a játékfejlesztő American McGee húzott egy merészet és Alice címmel elkészített egy igazi horror-játékot, mely "kissé" más oldaláról mutatta be az állítólagos Csodaországot.



A siker persze nem maradt el és Hollywood is lecsapott a sztorira. Ennek azonban már közel hét (!!!) éve és azóta szinte semmi nem történt a produkció háza táján. Egyetlen biztos pontnak a főszereplő személyére leszerződtetett Sarah Michelle Gellar tűnt, ám az évek múlása azért rajta is meglátszik. Erről egyébként maga a színésznő beszélt egy interjúban.

"Nagyon szeretném, ha elkészülne a film" - kezdte az egykori Buffy. "Sajnos azonban tartok tőle, hogy mire a kamerák elé kerülök jobban illene hozzám a Szívkirálynő szerepe, mivel kiöregedek Alice karakteréből. Sajna a projekt a stúdión belüli átrendeződések áldozata és bármit is híresztelnek a neten, ez még mindig az én filmem."

A tervek szerint az Alice 2007-ben került volna a mozikba, ám jelen állás szerint még legalább két évig nem találkozhatunk vele a műsorfüzetekben. Gellar kisasszonyon kívül ugyanis továbbra sincs senki a stábban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© chase2008. 01. 25.. 02:56||#11
Szívesen megvizsgálnám egészen közelrõl, hogy mennyire látszik Buffy-n az idõ múlása 😊
© zsellerm2008. 01. 22.. 17:07||#10
És ez a Lewis Caroll feldolgozás mikor jön már?
© Atisz2008. 01. 22.. 14:13||#9
Na igen, az hogy vki 25 évesen gimnazistát alakít még ok, de azért ilyen kislányszerepre nem kéne :/
© beef2008. 01. 22.. 13:38||#8
Igen, amit írtam az feltételezi, hogy az írók a könyvek cselekményét dolgozzák fel. Viszont azt is tudjuk, hogy hulivúdban ez nem szokás, sõt a címen kívül semmi se egyezzen lehetõleg 😉
© Wittgen2008. 01. 22.. 10:26||#7
Szerintem is gyerekszínész kellene. Talán Dakota Fanning vagy az a kiscsaj, aki a Híd Terrabithia földjére c. filmben játszott megfelelõ lenne a szerepre.
© zsellerm2008. 01. 22.. 10:08||#6
Az American McGee's Alice jóval a csodaországi kalandok után játszódik.
Ha jól emlékszem Alice 11 éves benne, amikor szülei halála után az elmegyógyintézetbe kerül. Ez perzse még nem teszi SMG-t alkalmasabbá a szerepre, de simán el tudom képzelni, hogy Alice saját elborult elméjével (így az eltorult csodaországgal) megvívott harcát a lány életében sokkal késõbbre teszik.
© beef2008. 01. 21.. 23:25||#5
SMG már akkor öreg volt erre a szerepre, amikor még a Buffy elsõ részét forgatta 😊

"- Hét év és hat hónap! - ismételte Dingidungi elgondolkodva. - Kellemetlen életkor. Ha tõlem kértél volna tanácsot, én bizony azt mondtam volna: "Hagyd abba hétnél!", de most már késõ."
© gabeei2008. 01. 21.. 15:58||#4
Nekem is ttkos befutóm a flm, már ha elkészül 1x. SMG meg alapból A NÕ ehez a filmhez, bár esetleg még Michele Trachtenberg is szóba jöhetne, de Buffy örök, élt, él, és élni is fog...
© Ed Porter2008. 01. 21.. 15:08||#3
Azért a HP-ál betegebb. Szerencsére! 😄
© zsellerm2008. 01. 21.. 14:31||#2
Ez a játék fenomenális. Mindösszesen 4szer játszottam végig. Mellesleg lehet találgatni, hogy a Disney-feldolgozásnak vagy ennek a játéknak a hangulata áll közelebb a mese atmoszférájához...
Ha a film már 50%-ban hozza a hangulatát annak, amit Jan Svankmayer nyolcvanas évek elején készített élõszereplõs feldolgozása az orrunk alá tolt Alice címén, akkor tapsikolni fogok örömömben.