Szekeres Viktor

Már január végén mozikban a 300-paródia

Vita nincs, a 2007-es év egyik legnagyobb tömeghisztijét a 300 váltotta ki, mely hatására tinédzserek ezrei viharzottak le a testépítő szalonokba, hogy Gerard Butler-mellkast formáljanak maguknak. Akinek ez nem sikerült, a paródiával vigasztalódhat.

A paródiával, melyet természetesen az évente új filmmel jelentkező Jason Friedberg és Aarin Seltzer ír, akiknek a nevéhez olyan ócskaságok fűződtek az utóbbi időben, mint a Horrorra akadva 4, a Csajozós film, valamint a Bazi nagy film. Egyelőre, bár csökkenő mértékben, de van igény a pisi-kaki poénokkal tűzdelt paródiafilmekre, így minden bizonnyal a Meet The Spartans is számíthat némi jegybevételre.


A január 25-én bemutatandó paródia a 300 mellett más szandálos filmeket is megpróbál kifigurázni, így a Trója, a Mennyei királyság, az Alexander, de legfőképp a Gladiátor rajongói számíthatnak kisebb fricskára.

A Meet The Spartans egyik főszerepét a tévés Herklues, Kevin Sorbo alakítja, de mellette szokás szerint feltűnik Carmen Electra is, valamint rengeteg ismeretlen színész, hiszen a jobb nevek minden bizonnyal rangon alulinak érzik az efféle filmekben történő szereplést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DagadtNinja #26
    Mondod ezt az 5. kommentben :DDDD
  • mogyi925 #25
    Hmm, a trailert elnézve kevésbé vagyok optimista. A 300 paródiájának eleve feladja a leckét a rengeteg netfolk poén.
  • mogyi925 #24
    A Csajozós film szvsz béna volt, a HA4-en viszont sikítozva röhögtem ("Stop talking about which we have talked not speaking of... about."), és lehet a múltat jól keverni a jelennel (Mel Brooks Robin Hood-jában például az üzenetküldés a 13th Century Fox-szal "send a fox" - faxolni, foxolni, csak ez magyarul nem jön át.), én optimista vagyok. Bár moziban nem biztos, hogy meg fogom nézni, pláne, ha szinkronizálják, mert az ilyen filmekben sok poén csak eredeti nyelven "jön át". (Űrgolyhók is egy rakat poént ad pluszban eredeti nyelven, elég, ha csak Vespa hercegnő orrára gondolunk.)
  • debut12 #23
    Mi mit aláz le????
  • ProGabe #22
    hát ez tényleg ócska,eszméletlenül izzadságszagú.ha az embereben nincs valami agyzsibbasztó,ezen csak sírni tud

    egy másik előzetes,ami úgy ahogy van lealázza ezt a szemetet:LCP's 300
    na jó,ez erős túlzás volt :)
  • debut12 #21
    Azért igazán érdekelne, hogy számodra mi a vicc, mi tartozik poén kategóriába!?
    Én pl. jót nevettem azon, hogy tánccal helyettesítik a csata jeleneteket.
    De gondolom, nem egy korosztály vagyunk...
  • debut12 #20
    Talán csak, mert a Brian élete nem igazán paródia, nem filmeket fikáz ki, hanem vallásokat. Amúgy nem láttad az Asterix és Obelix - Kleopátra küldetést? Ott is a múltat vegyítik a jelennel, és szerintem egy egész jó kis film lett belőle.
    De látom megint megjelentek a tipikus "hű de utálom a paródiát, vígjátékot, de azért fikázom" kategóriás állandó fórumozók, sőt még a cikk íróján is érződik a megvetés, mindez úgy, hogy eddig egy 3perces ízelítőt láttak!
  • immovable #19
    saját szavaiddal élve
    honnan veszed, hogy szar ha még nem is láttad
    jellemző fikagép
  • Majadi #18
    Én is megnéztem a 300at, majd lementem a terembe és ettem egy csülök péknét! Carment meg még mindig blokkolnám. Ő lesz az egyetlen ok ha megnézem a filmet..
  • Kobaljov #17
    Azért megnézném, hogy hányan is mentek el gyúrni a 300 hatására