MTI

NHH: digitális tévé-pályázat, év végén digitális adás

A Nemzeti Hírközlési Hatóság a tervek szerint tavasszal kiírja a földfelszíni digitális televíziós szolgáltatásra vonatkozó pályázatot, s azt reméli, hogy többen is jelentkeznek rá - mondta Pataki Dániel, a hivatal elnöke.

Közlése szerint ha minden rendben lesz, akkor várakozásaik szerint 2008-ban már meg is indulhat a digitális földfelszíni műsorelosztás. Pataki Dániel a digitális adás kapcsán elmondta: ma a lakosság 26 százaléka csak 3 országos adást tud fogni tetőantennával, míg ha megvalósul a digitális adás, akkor 15 csatornát nézhet. Ráadásul a digitális adással, a mobil és a vezetékes piachoz hasonlóan, a televíziós piacon is kialakul az igazi verseny: a kábeles, az internetes IP TV, a műholdas és a földfelszíni digitális adás révén. Az elnök azt szeretné, ha a digitális adás kialakításában az állami szerepvállalás minimális lenne, a pályázat elbírálásakor a költségvetési, bevételi szempontok nem játszanának fontos szerepet, s ha a nyertes támogatást nyújtana az embereknek ahhoz, hogy viszonylag alacsony áron juthassanak az adás fogásához szükséges set top boxokhoz.

A távközlési piac kapcsán Pataki Dániel elmondta, 2007-ben erősödtek a korábban beindult folyamatok, s ma már - az októberi adatok szerint - a lakosság 16 százaléka fizet elő valamilyen szélessávú internet szolgáltatásra: 12 százalékuk vezetéken - ezen belül 7 százalék ADSL-en, 5 százalék kábelen; 2 százalék WIFI-n és szintén 2 százalék mobilhálózaton. A 27 tagot számláló unióban Magyarország a tavalyi 18. helyről az idén a 17.-re lépett előre, s Magyarország az első félévben a széles sávot tekintve például az unióban a 8. leggyorsabban fejlődő ország volt, van esély az Unión belüli további felzárkózásra is. Az elnök szerint a széles sáv fejlődése jövőre is töretlen marad, amit elsősorban az infrastruktúra alapú verseny generál. A széles sávú internet gyors fejlődésének másik záloga az ár: a szolgáltatás mára gyakorlatilag mindenki számára megfizethetővé vált, hiszen több ajánlat szerint 5 ezer forint alatti összegért elértő a világháló.

A mobil távközlést illetően Pataki szerint a három szolgáltató között komoly verseny van, a mobiltelefon elterjedtsége továbbra is folyamatosan emelkedik, a penetráció már 105 százalék fölött van, miközben a vállalatok piaci részesedése gyakorlatilag nem változik. Kiemelte, hogy a hírközlési piacon 2007-ben is folytatódott a nominális árcsökkenés, amit mutat az is, hogy az idén novemberben átlagosan 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak mint 2006 novemberében, miközben az elmúlt 12 havi infláció 7,1 százalék volt. Hozzátette: a nominális árcsökkenés 2004 óta folyamatos a magyar piacon. Ezen túlmenően folytatódott a piaci konszolidáció is, s most úgy tűnik, hogy az Eurowebet, a PanTelt, Tele2-t és az Invitelt is felvásárló Hungarotel lesz az a cég, amelyik komoly versenytársa lehet a Magyar Telekom csoportnak.

A jövő évről Pataki Dániel, aki a januártól az ERG és az IRG (European Regulators Group - Európai Szabályozók Csoportja; Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) elnöki posztját is betölti, elmondta: az unióban jövőre dől el, hogy milyen lesz 2010 és 2018 között a távközlési szabályozás. Ezt Magyarország jelentősen befolyásolhatja azért, mert a magyar hatóság elnöke lesz két fontos nemzetközi távközlési szervezet első embere is. Véleménye szerint a nemzeti szabályozás egyre kevésbé választható el az uniós szabályozástól, amit jól mutat az idei beszéd alapú roaminggal kapcsolatos árcsökkentő lépéssorozat is. Úgy vélte, a jövőben hasonló várható az adat-roaming és az SMS-ek kapcsán is.

Továbbra is fontos cél, hogy az NHH a hírközlési fogyasztói jogokat érvényre juttassa, s ezért például 2008-ban a piacfelügyeleti vizsgálatok között kiemelten ellenőrzi majd a hatóság azt, hogy a szolgáltatók a hűségnyilatkozatok kapcsán minden szabályt betartanak-e. A felhasználók tájékozódását segítő, az NHH által működtetett Tantuszt internetes oldalt sikeresnek tartja, hiszen a 2005 végén indult portálnak eddig már több, mint 5 millió látogatója volt.

Az elnök a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Mobile és a Pannon GSM Távközlési Zrt. koncesszió-meghosszabbítása kapcsán elmondta: az állam jó üzletet csinált, mivel a két cég által fizetett 10-10 milliárd forint nemzetközi összehasonlításban sem mondható kevésnek, miközben Európában van olyan ország, ahol ingyen hosszabbították meg a mobilszolgáltatók koncessziós idejét. A két szolgáltató által emellett a következő két évre, az ellátatlan, üzleti szempontból kevésbé frekventált területekre vállalt 20-20 milliárd forintos széles sávú mobil internet fejlesztés pedig nagy lendületet adhat a szélessávú hozzáférések számának további növekedésének, emelte ki.

Pataki egyes piaci pletykákat cáfolva hangsúlyozta, hogya kormányzat, illetve a hatóság semmilyen kötelezettséget nem vállalt a szolgáltatókkal szemben, így azt sem, hogy ne léphetne színre akár már 2008-ban a magyar piacon egy virtuális mobil szolgáltató. Az NHH 2008-ban megvizsgálja, hogy piacra tud-e lépni egy új mobilszolgáltató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!