SG.hu·

Teljes egészében megvenné a Bertelsmann az RTL Groupot

A német Bertelsmann AG médiakonszern bejelentette: fontolgatja, hogy ajánlatot tesz a legnagyobb európai tévétársaság, az RTL Group eddig nem birtokolt 10,2 százalékára.

A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Bertelsmann részvényenként legfeljebb 82 eurót kész fizetni a luxemburgi székhelyű társaságért. A bejelentés nyomán nem változott az RTL-részvény 69 euró körüli árfolyama a brüsszeli tőzsdén. Elemzők az ajánlatot logikus lépésnek tartják, miután a Bertelsmann tavaly kivásárolta az egyik kisebbségi tulajdonost. Az RTL, amelynek piaci értéke jelenleg 7,9 milliárd euró, 39 tévé- és rádióadóban rendelkezik részesedéssel Európa tíz országában.

A Bertelsmannt több mint száz éve birtokló Mohn család ugyanakkor mindent megtesz, hogy elkerülje a konszern részvényeinek tőzsdei bevezetését, ennek érdekében visszavásárolta a bevezetést kierőszakolni próbáló GBL belga befektető 4,5 milliárd euró értékű részesedését. A konszern a GBL kivásárlásával járó kiadások miatt az idén nem bocsátkozott akvizíciókba, de jelezte, hogy a következő években 1,2-1,5 milliárd eurót tervez befektetésekre fordítani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sliderx2007. 12. 10.. 08:35||#3
Nézd már meg a címet. Szövegértelmezés rulez...
© lee562007. 12. 07.. 16:17||#2
"az RTL Group eddig nem birtokolt 10,2 százalékára." - szövegértelmezés rulez 😊
© Sliderx2007. 12. 07.. 07:47||#1
A teljes egészében mióta egyenlõ a 10,2%-al?!