Szekeres Viktor

Magyar lesz a Terminátor?

Magyar volt és magyar lesz, sőt még egy magyar is készítette anno - persze kalákában. A jól értesültek pontosan tudják, hogy az egyik magyar, akinek köze van a Terminátor-sorozathoz, az Andy Vajna, míg Piroch Gábor kaszkadőr a másik, aki úgy tűnik, hogy a készülő negyedik részben is visszatér.

Visszatér, ahogy a filmben Schwarzenegger "karaktere" ígéri, ugyanis az Index infói szerint a Terminator 4: The Future Begins-ben Piroch Gábor lesz a "stunt coordinator", vagyis ő fogja a hazai és amerikai kaszkadőröket rendezni, irányítani, összefogni, sőt, ha szükség lesz rá, mint a harmadik epizódban, akkor még egy kis mellékes kaszkadőrmókában is részt vesz az 54 éves Piroch.


A másik magyar Terminátor-spíler, Andy Vajna azonban már nem fog részt venni a produkcióban, hiszen eladta a Terminator-jogokat, de arra esélyt lát, hogy a film forgatását az etyeki stúdióba hozza. Addig is, míg zajlanak az előkészületek, vigyázó szemeinket a január 13-án induló Terminátor-sorozatra vetjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reg5 #7
    Ha a magyarok is benne vannak, akkor az szar lesz...
  • L3zl13 #6
    Ha lenne köztük jó könyv is, akkor talán egyet is értenék veled.
    A T2 után minden további folytatás sikeresen földbe tapossa azt a kevés logikát is a sztoriban amit az időparadoxon még meghagyott.
  • Runo #5


    És végre!
    A sok terminátor könyv után már jó lesz ismét egy film is, ne csak a képzeletem működjön....
  • Zocsi #4
    neoG: LoL

    Másfelöl meg, éjjjen! Végre az öreg vajda már nem legyeskedik a szikkadó félben levő csokikrémen. A T3 egy tüdőnyi hányás volt szvsz. Ha nem ismerném a terminátor előtörténetét, akkor azt is mondhatnám, hogy egy mid-budget comedy alacsony színvonalú színészi logikával egy marék totális rendezői következetlenségekkel gombolva.
    Viccet félretéve. Ideje lenne már egy kicsit a sztorival és a jellemrajzokkal is foglalkozni. Lehetne depisebb-darkosabb az egész, hogy ne a 3. rész szirupos képi világát láthassuk viszont, hanem a 2. rész kataklizmikusabb atmoszféráját. Sőt én még megspékelném egy kis a mai kort és társadalmat irónizáló feketehumorral...
    Jah és mindenképpen sci-fi, vééérrrel!
  • neoG #3
    akkor talán nyitni kéne egy fórumot, hogy "vajna miért pedofil"
  • kernerster #2
    miért pedofil? (tudom hogy offolás de erről se fórum sesemmi)
  • gabr #1
    Úgy egy éve láttam ezt a csókát a metrón(Budapest)... ennyire sikeres, a lecsúszott, pedofil Andy Vajna-val együtt!