Szekeres Viktor

Magyar sorozattal rukkol elő az HBO

Az ugyebár köztudott, hogy a legszínvonalasabb sorozatok szinte kivétel nélkül az HBO-n kötnek ki, de magyar sorozattal, saját produkcióval emberemlékezet óta nem jelentkezett a fizetős csatorna. Jelentjük, a jég megtört. Jönnek a Született lúzerek.

Ki ne hallott volna már a Darwin díjról, melyet több mint tíz éve alapított néhány pihent agyú fiatal. A "díjat" azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik.

Az HBO-nak többek között ez a Darwin díj adta az ötletet, hogy a legkülönbözőbb, többnyire igen szánalmas és morbid haláleseteket filmre vigye. pár, a nagyközönség előtt (még) ismeretlen fiatal rendezők és forgatókönyv-írók segítségével, tehát az ezen filozófia mentén forgatott filmek mindegyikét Magyarországon forgatták, kizárólag magyar színészekkel.

A sorozat első részét december 2-án, vasárnap láthatjuk, majd ezt követően még három vasárnap, alkalmanként két kisfilm következik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matt taylor #12
    A "díjat" azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik.
    barátok közt
    szeress msot
  • jefferson83 #11
    Az pech :)) Ők nem biztos, hogy megkaphatják a "díjat".
  • birge #10
    És mi van azokkal, akiknek már van gyerekük, és csak utána változnak parádésan hülyévé? Rettegj emberiség...
  • jefferson83 #9
    "A "díjat" azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik."

    Nem ez a lényeg. Helyesen:

    a történetek a természetes kiválasztódás folyamatát mutatják be: azoknak a génjei , akik valami végzetes hibát követnek el, többá már nem vesznek részt az átörökítésben.

    azaz

    A Darwin díj azoknak az embereknek állít emléket, akik biztosítják fajunk hosszú távú fennmaradását, méghozzá úgy, hogy tökéletesen ostoba módon távolítják el önmagukat az emberi faj génállományából.

    UI: a majmok nem ostobák :)
  • Carbine #8
    Úgy kellett volna írni, hogy saját készítésű sorozat, mert abban egy értelmű, hogy ebben az országban csak is az HBO rukkol elő színvonalas sorozatokkal. Meg persze a Hallmark.
  • Remetix #7
    Róma, Drót, Elit alakulat..
  • Jack Bauer ahős #6
    "Az ugyebár köztudott, hogy a legszínvonalasabb sorozatok szinte kivétel nélkül az HBO-n kötnek ki," Na ne bassz Viki. Dexter, Kés/Alatt, Rescue Me!, Kemény Zsaruk, Lost stb. hol futnak?
  • gabeei #5
    Emlékszem, volt olyan Darwin-díjas, aki a férfiasságát tűzbe rata. Szerencsére le s égett neki, így nem örökíti tovább magát...
  • bobi64 #4
    újabb beteg zöldethányós kulturális "mestermű".
  • akyyy #3
    eltévedtél, ez magyar sorozat lesz