SG.hu·

Magyar sorozattal rukkol elő az HBO

Az ugyebár köztudott, hogy a legszínvonalasabb sorozatok szinte kivétel nélkül az HBO-n kötnek ki, de magyar sorozattal, saját produkcióval emberemlékezet óta nem jelentkezett a fizetős csatorna. Jelentjük, a jég megtört. Jönnek a Született lúzerek.

Ki ne hallott volna már a Darwin díjról, melyet több mint tíz éve alapított néhány pihent agyú fiatal. A "díjat" azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik.

Az HBO-nak többek között ez a Darwin díj adta az ötletet, hogy a legkülönbözőbb, többnyire igen szánalmas és morbid haláleseteket filmre vigye. pár, a nagyközönség előtt (még) ismeretlen fiatal rendezők és forgatókönyv-írók segítségével, tehát az ezen filozófia mentén forgatott filmek mindegyikét Magyarországon forgatták, kizárólag magyar színészekkel.

A sorozat első részét december 2-án, vasárnap láthatjuk, majd ezt követően még három vasárnap, alkalmanként két kisfilm következik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© matt taylor2007. 11. 02.. 23:55||#12
A "díjat" azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik.
barátok közt
szeress msot
© jefferson832007. 11. 01.. 17:33||#11
Az pech 😊) Õk nem biztos, hogy megkaphatják a "díjat".
© birge2007. 11. 01.. 14:49||#10
És mi van azokkal, akiknek már van gyerekük, és csak utána változnak parádésan hülyévé? Rettegj emberiség...
© jefferson832007. 11. 01.. 11:49||#9
"A "díjat" azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik."

Nem ez a lényeg. Helyesen:

a történetek a természetes kiválasztódás folyamatát mutatják be: azoknak a génjei , akik valami végzetes hibát követnek el, többá már nem vesznek részt az átörökítésben.

azaz

A Darwin díj azoknak az embereknek állít emléket, akik biztosítják fajunk hosszú távú fennmaradását, méghozzá úgy, hogy tökéletesen ostoba módon távolítják el önmagukat az emberi faj génállományából.

UI: a majmok nem ostobák 😊
© Carbine2007. 11. 01.. 11:24||#8
Úgy kellett volna írni, hogy saját készítésû sorozat, mert abban egy értelmû, hogy ebben az országban csak is az HBO rukkol elõ színvonalas sorozatokkal. Meg persze a Hallmark.
© Remetix2007. 11. 01.. 10:17||#7
Róma, Drót, Elit alakulat..
© Jack Bauer ahõs2007. 11. 01.. 09:39||#6
"Az ugyebár köztudott, hogy a legszínvonalasabb sorozatok szinte kivétel nélkül az HBO-n kötnek ki," Na ne bassz Viki. Dexter, Kés/Alatt, Rescue Me!, Kemény Zsaruk, Lost stb. hol futnak?
© gabeei2007. 11. 01.. 09:00||#5
Emlékszem, volt olyan Darwin-díjas, aki a férfiasságát tûzbe rata. Szerencsére le s égett neki, így nem örökíti tovább magát...
© bobi642007. 11. 01.. 04:27||#4
újabb beteg zöldethányós kulturális "mestermû".
© akyyy2007. 11. 01.. 02:07||#3
eltévedtél, ez magyar sorozat lesz