Szekeres Viktor

Magyar film tarolta le a heti bevételi listát

A Zuhanórepülés rondán megbukott, az Overnight is - annak ellenére, hogy nem voltak olyan rossz filmek, mint némely 2006-ban sikeres magyar alkotások. De a magyar film nem rossz ómen, hiszen a múlt heti hazai premier letarolta a versenytársakat.

A Megy a gőzös pedig kemény vetélytársakat kapott, hiszen Jodie Foster új filmje, a Másik én, valamint az Amerikában az új Amerikai pitének kikiáltott Superbad indult még az október 18-i mozis héten és mégis...

Mégis Koltai Róbert Indul a bakterház utánérzése érdekelte a legtöbb budapesti nézőt: 27965-en láttuk a filmet bemutatásának első hetén, így könnyedén végzett a bevételi lista élén, melynek második helyén a premier után alig csökkenve a Csillagpor áll, melyet így két hét alatt 35 ezren láttak a fővárosban. Íme egy újabb film, mely bukott Amerikában, de idehaza sikert aratott.

Az imént említett Jodie Fosteres, bosszúállós A másik én idehaza is szerényen nyitott, ami 11874 pesti nézőt jelent, de az év igazi bukása a Superbad, mely a 120 milliós amerikai bevétel ellenére is csak 5480 nézőt érdekelt a premierhéten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #7
    "A Zuhanó repülés azért bukott, mert alap hogy ha magyar filmről van szó mindenki vígjátékra gondol."

    ennek ellentmond, hogy mennyi nem vígjáték is siker volt mostanában.

    "Arról nem is beszélve hogy azért a Koltai erősen bizonyította a hosszú évek során hogy tud nagyot alkotni/alakítani."

    pedig legutóbbi filmje, még a zuhanórepülésnél is nagyobbat hasalt.
  • Csaba42 #6
    Ne is emlegesd azt a b*romságot, amit az a szerencsétlen rendező mondott!
  • Yoshimitsu #5
    A Zuhanó repülés azért bukott, mert alap hogy ha magyar filmről van szó mindenki vígjátékra gondol. Arról meg nem is beszélve, hogy a Zuhanó Repülés témája még mindig hiteltelennek tűnik /akkor is ha igaz történet/ mert az átlag magyar nem hiszi ezt el. Ennyi. Aztán még az is lehet hogy alapból szarul lett megcsinálval...
    A mostani magyarország hangulatát meg nem is kell bemutatni. Egyben biztosak lehetünk senki nem kíváncsi negatív hangulatú filmekre. A valós életből való menekülés a magyaroknak a vígjáték. Azért nézték többen a Megy a gőzőst. Mert a sírásokkal teli szenvedéses hátlag hétköznapokból kiszakította egy-két órára a vígjáték. Arról nem is beszélve hogy azért a Koltai erősen bizonyította a hosszú évek során hogy tud nagyot alkotni/alakítani.
  • winnie #4
    "ez kell a magyaroknak(nekem is) nem pedig a zuhanórepülés féle sz**."

    lehet, hogy rossz, de megnézted, úgyhogy te nem járulktál hozzá a bukáshoz:)
  • Erpy #3
    Nagyon örülök, hogy a zuhanórepülés megbukott. Talán nem kellett volna bele virust tenni. :-)
  • kandeláber #2
    "Íme egy újabb film, mely bukott Amerikában, de idehaza sikert aratott"

    Amerikában sem azért bukott, mert nem szerették a nézők, hanem mert elbaltázták a marketingjét, ezért eleve alig ment el rá valaki.
  • bladesoft #1
    Hi.
    Jól csinálja a Koltai.... ez kell a magyaroknak(nekem is) nem pedig a zuhanórepülés féle sz**.Életem legrosszabb 90perce volt bár inkább 5órának tünt.
    Megnézem moziban.