Ötvös Tibor

Trilógiává bővül a Transformers is

A Paramount/DreamWorks berkeiben az a hír járja, hogy idei legnagyobb sikerüket további két résszel toldják meg. Röviden: trilógiává bővül a Transformers.

Már a kezdeti sikerekből tudni lehetett, hogy a DreamWorks nem hagy parlagon egy ekkora sikerfilmet és folytatni fogja aTransformers sztoriját. A második részt egyébként nem is olyan régen jelentették be egy kis nézeteltérést követően.



A Transformers 2 egyébként már elég előrehaladott állapotban van. Spielberg újfent elfoglalja a produceri, Michael Bay pedig a rendezői széket, a főszerepben pedig ismét Shia LaBeouf lesz láható. Azt, hogy már most tervbe van véve a harmadik rész is Peter Cullen árulta el.

Az újságírók kérdésére, miszerint a folytatásban is ő lesz Optimus Prime hangja, azt válaszolta, hogy tudomása szerint még további két filmre szerződtették le. A találgatások természetesen rögtön megindultak, melyből még egyik sem nyert megerősítést. A legbiztosabbnak az a vélemény tűnik, mely szerint A Karib-tenger kalózai mintájára a második és harmadik részt egyszerre veszik fel és szorosan kapcsolódnak majd egymáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ETom #16
    váá, tőlem akár ha feleolyan jók lesznek a folytatások mint az 1, már akkoris a világ legjobb trilógiája lesz számomra :)
    ..csak JÖJJÖN MÁR A 2!!
  • zxr #15
    Jöhet alig várom az első valami iszonyatosan jo volt mégha tele volt klisékkel is Bay ezt az érzelmekkel kompenzálta és szerintem nagyon jo sikerült Steve Jablonsky is marad a muzsika terén ha jol tudom, bár sztem a dinobotokkal kicsit már tul meseszerű lenne jo persze az egész egy mese de azért dinoszaurusz robotok az már sok sztem megf amugy sem kedveltem őket nagyon annál inkább remélem benne lesz Shockwave ő a legkirályabb álca :)
  • Optimus Prime #14
    Ez nem hír. Már 2 éve tudni ezt, amióta Cullen aláírta a szerződést. Ugyanis nem egy interjúban mr anno is említette, hogy a szerződs 3 filmre szól, ha az első sikeres lesz. A lényeg, hogy ő marad. A 2.-ra pedig szerződtethetnék Welkert.
    Sztor terén remélem több lesz és nagyobb. Kb. mint az új Star Wars trilógiánál, az I. nagyon hosszú volt rengeteg szereplővel. A II. már jobb lett, és jobban koncetrálódott a film pár szereplőre.
  • DoctorJohnson #13
    Várható volt. Lassan nem létezik olyan sikeres blockbuster, ami 3 résznél alább adja.
  • Nexxuss #12
    csak ne hülyüljenek a robotok. no meg inkább a első 20 meg utolsó 40 percét kell klónozni :D de azt nagyon!
  • Nethyrrea #11
    de, legyen, jóez^^ ami a tipikus hollywoodi ökörségeket illeti, michael bay már csak ilyen vizuális orgazmus madárka, csak nézd meg eddigi műveit (bad boys, a sziget, stb). látszik rajta hogy a reklámfilm-szakmából igazolt át mozifilm rendezőnek.
  • m4G1c #10
    az operatőrt előtte azért lelövik, ugye? szerintem a kamerakezelés és az eröltetett cenzúra annyira elkúrta szegény filmet :\
    de ez csak egy vélemény, a célközönségnek lehet, hogy bejött.
  • Yfel #9
    Remelem egy kicsit kevesebb nyal lesz bennuk mint az elsoben.

    Y
  • zero977 #8
    Remélem jönnek dinobotok !!!
  • Zedas #7
    Az első rész is tele volt tipikus 'hálivudi' ökörségekkel, nem is ezért szerettük / útáltuk, hanem mert iszonyat ütős volt vizuálisan.

    Jöhetnek az új részek. Remélem valami történetre hasonlító forgatókönyvet is sikerül összehozniuk.